Érdeklődnék, hogy mikre kell figyelni kemoterápiás kezelés után, pl. lehet-e szaunázni, napozni stb. (mit lehet, mit nem lehet).
Azt, hogy a kemoterápiás kezelések során mit lehet, illetve mit nem tanácsolt csinálni, kezelőrovosával beszélheti meg, mert az függ az alkalmazott terápia típusától is. Egyes kemoterápiás szerek fényérzékenységet (fotoszenzitivitás) okozhatnak a betegek egy részénél, amikor kevés napsütéstől is „leégnek”, többek között ezért nem javasolják a túlzott napozást kemoterápiás kezelés idején. A szaunázást és a meleg fürdőket általánosságban nem javasolják az onkológusok, attól tartva, hogy az ekkor kialakuló értágulás és vérbőség olyan helyekre is eljuttathat néhány daganatos sejtet, ahova azok egyébként nem jutnának el, s ott is kialakulhatnak áttétek.
A javaslatok függnek attól is, hogy jelenleg kap-e kemoterápiát, vagy már több hónapja befejeződött a kezelése. Az is befolyásolja a teendőket, hogy a beteg áttétes daganat miatti kemoterápiás kezelést kap(ott) vagy műtét utáni kemoterápiáról van szó, amelyet annak reményében adnak, hogy a betegben csak kevés „elkóborolt” daganatsejt van, amelyek úgynevezett mikrometasztázisokat képezhettek, s ezeket így próbálják meg elpusztítani, hogy később ne fejlődjenek ki nagy áttétek.
Kapcsolódó cikkek:
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Sugár- és kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Vérszegénység is veszélyezteti a daganatos beteget
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Óvintézkedések kemoterápia és sugárkezelés után
Rákbeteg masszírozása