Kialakulhat mellrák 18 éves korban? Azt tudom, hogy ösztrogén tartalmú hormontabletták miatt kialakulhat. Én Karissa nevű fogamzásgátlót szedtem kb. 1 évig. Körülbelül két hete nagyon megfeszültek a melleim, és a bal mellem jobban fájt. Abbahagytam a tabletta szedését. Most már nem feszülnek a melleim. De a bal mellem picit most is érzékenyebb. Nem érzek benne csomót. Naponta megvizsgálom magamat. Esetleg megtörténhet az is, hogy most nőnek meg a melleim? És ha igen, az is megtörténhet, hogy csak egymást követően?
18 éves életkorban nagyon kicsi a rosszindulatú mellrák kialakulásának valószínűsége. Azt, hogy a két héttel ezelőtt jelentkezett panaszait mi okozta, csak a tünetek alapján, vizsgálat nélkül nem lehet megmondani. Tekintettel arra is, hogy jelenleg a védekezésében is változtatás mellett döntött, hasznos lenne nőgyógyászati vizsgálat a panaszoknak szakorvos általi értékelése, szükség szerint további vizsgálatok végzése, illetve a további fogamzásgátlás megbeszélése érdekében.
Kapcsolódó cikkek:
Jó és rosszindulatú daganatok
Emlőrák
Emlőszűrés és a mellek önvizsgálata
Emlőrákos asszonyok vallanak kálváriájukról
Emlőrák: mielőbb felfedezni, hamar műteni
Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Lehet 15 évesen torokrákom?
18 évesen gégerák?
Torokrák lehetséges 17 évesen?
A rák felé 16 évesen
Fertőző torokrák?
Gégerák 18 évesen?