Melanoma a szemen, májáttét (jelige: Rohan az idő)

Édesanyám 72 éves. 2001-ben a szemében rosszindulatú daganatot találtak (zárójelentés szerint: melanoma malignum chorioideae), melyen két sugárkezelést, majd egy lézerkezelést végeztek. Azóta a féléves kontroll vizsgálatai jók voltak.

2008 február közepén hányinger miatt kivizsgálásra küldték, ahol a májban egy 65 mm legnagyobb átmérőjű “terime”-et, és mindkét lebenyben elszórtan több, 10-25 mm-es hypodenz gócot találtak. A mellkasfelvétel szerint a jobb szívrekesz szögletben a XI. borda hátsó ívére vetülve 8 mm kerekárnyék sejthető, mely met-re suspect. (Leletből idéztem.)

Azóta hasi ultrahangot, kétszer laborvizsgálatot, szív és agyi CT-t, mellkas röntgent, Orbita CT-t végeztek nála (székesfehérvári kórház), de kezelést még nem kapott, csak említették a kemoterápiát.

Édesanyám otthon van, fájdalmai vannak, fokozatosan gyengül és állandóan szenved. A májban lévő daganatot március 3-án észlelték. Azóta több mint 1 hónap telt el teljes tétlenségben. Hova forduljak? Tehetetlennek érzem magam!

A képalkotó vizsgálatok a májban több áttétet írnak le, illetve a vizsgáló a tüdőben is áttét gyanúját veti fel.

Amennyiben a beteg általános állapota lehetővé teszi és nem merül fel esetlegesen második primer daganat lehetősége, áttétes rosszindulatú melanomában lehet kemoterápiát adni. Ennek lehetőségét édesanyja onkológusával, bőrgyógyászával tudja megbeszélni.

A leveléből az derül ki, hogy édesanyjának fájdalmai vannak. Ennek megfelelő csillapítása nagyon fontos, az a kemoterápiától függetlenül is elkezdhető lépcsőzetesen emelt dózisú vagy szükség esetén a korábbiaknál erősebb fájdalomcsillapítók adásával. Ennek beállításában akár a háziorvos, akár a kivizsgálást szervező kórházi orvos (onkológus) is segítségükre lehet.

Hányinger esetén hányáscsillapító is adható. Amennnyiben a gyengülés azt jelenti, hogy édesanyja testsúlya csökken, szükség esetén az onkológus receptre felírható gyógytápszerek adását is javasolhatja, amelyeket a későbbiekben a háziorvos is felírhat.

Kapcsolódó cikkek:
Melanoma: agresszív, gyorsan terjedő és egyre gyakoribb bőrdaganat
A bőr rendszeres vizsgálata, az anyajegyek figyelése
Miért nem lesz minden anyajegyből daganat?
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Sugárterápiával a tumorok ellen
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
Részletes információk a fájdalomcsillapításról
Csillapítani a fájdalmat, leküzdeni a szorongást

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Áttétek minden fontos szerven
Melanoma: 30 éves fiatalember
Melanoma a végbélen
Kimetszett anyajegy szövettana
Fekete anyajegy
Melanoma és HPV
Áttétes bőrrák esélyei
Áttétes melanoma
Terhesség melanoma után
Gyermekvállalás melanoma után
Kimetszett melanoma és étrend
Kimetszett rákos anyajegy
Áttétes melanoma
Szolárium után
Megismételt műtét

Top