Melanoma és kísérőbetegségek (jelige: Zsófi 57)

Válaszukra jelzem: levelemben úgy értettem, hogy Én gondozom, kezelésekre kísérem, sebét ápolom, és az étrendjét is intézem. Mivel cukor, hasnyálmirigy, chorn, emphizéma, vese, máj problémái vannak.

2009.09.29. PET/Ct van beutaló, és addig nem tudják megmondani a stádiumot, csak a lelet után. Az onkológus beszélt a sógornőm lányaival, de jó részére nem emlékeztek a rossz hír miatt. Tudom, nem egyszerű a diagnózis pontos megállapítása, ezért még nem mondanak biztosat. Én meg szeretek pontos segítségnyújtást adni. Amiért köszönöm Önöknek az infót.

A beteg egyéb kísérőbetegségei miatt valóban fontos a diéta beállítása. Mivel többféle emésztőrendszeri betegségről van szó, több dolgot kell figyelembe venni. A daganatos betegség miatt az onkológusok – az erőnlét megőrzése miatt – nem szoktak erős diétákat javasolni. A könnyű, vegyes étrend megfelelő, s az esetleges kemoterápiás vagy sugárkezelések alatt is arra kell törekedni a betegnek és gondozójának is, hogy a szükséges mennyiségű tápanyag az esetleges hányingerek vagy hányás ellenére is bejusson a szervezetbe.

Az, hogy PET-CT-re utalták a sógornőjét, azt valószínűsíti, hogy az eddigi kivizsgálások során valamilyen bizonytalan elváltozás láttak, amelynek a tisztázását PET (pozitron emisszós tomográfia) és CT kombinációjával igyekeznek tisztázni. Az eddig rendelkezésre álló képalkotó vizsgálati leletek (ultrahang, CT, esetleg MR) alapján lehet látni, hogy hol gyanítanak kóros eltérést.

Az, hogy a beteg vagy közeli hozzátartozói a diagnózissal szembesülve nem minden részletében emlékeznek a kapott orvosi felvilágosításra, gyakran előfordul. Amennyiben a sógornője erre feljogosítja a kezelőorvost, valószínűleg Ön is ott lehet a következő orvosi beszélgetésen, felvilágosításon, amelyre feltehetően a PET CT után kerül sor, és a további kezelés eldöntése várható. Érdemes összegyűjteni, akár egy papírra feljegyzetelni a kérdéseket, hogy ne maradjon el semminek a megbeszélése, amit fontosnak tartanak, hiszen az adott szituációban gyakran elmaradnak a fontos kérdések, így a válaszok is.

Kapcsolódó cikkek:
Bőrrák
Bőrrák: a bőrgyógyász életet menthet
Miért nem lesz minden anyajegyből daganat?
Leghatékonyabb napvédelem: az árnyék
A bőr rendszeres vizsgálata, az anyajegyek figyelése
Alternatív kezelések: miért nem foglalunk állást?

Előzmény:
Melanoma szövettani lelet

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Áttétes melanoma
Melanoma malignum: mutat áttétet a CT?

Melanoma a fejen
Klinikai vizsgálat melanoma kezelésére?
Felszínesen terjedő melanoma
Melanoma: MBL jelentése
Melanoma in situ
Sugárkezelt melanoma
Melanoma malignum kezelése
Melanoma: várható áttét helye és ideje
Melanoma malignum érinváziója
Eltűnhet a bőrrák?
Pozitív anyajegy-szövettan
Kiműtött bőrrák helye
Áttétek minden fontos szerven
Melanoma: 30 éves fiatalember
Melanoma a végbélen
Kimetszett anyajegy szövettana
Fekete anyajegy
Melanoma és HPV
Áttétes bőrrák esélyei
Áttétes melanoma
Kimetszett melanoma és étrend
Kimetszett rákos anyajegy
Áttétes melanoma
Szolárium után
Megismételt műtét

Top