Mellhártya áttét: konkrét kilátások (jelige: numb)

Korábban már írtam Önöknek (ezúton köszönöm a választ) az anyukámról, akinek mellhártya áttéte van, valószínűleg tüdőrákból. Azt szerettem volna megérteni, miért nem operálják. Megértettem!

Most azt szeretném tudni, meddig lesz még anyukám. Ő most a 4 kemó óta jól van, a kontrollokon minden lelete negatív.

Tudom, Önök nem jósok, és azt is tudom, hogy ez attól is függ, hogy amikor (azért nem írom, hogy „ha”, mert én még gyógyult tüdőrákosról nem hallottam) újra daganatot találnak nála, az hol, hány helyen stb. lesz, illetve, hogy ha vállalja a kezelést, arra hogyan fog reagálni. Ezenkívül aktuális általános állapot stb. Ezeket tudom.

Számokat szeretnék: tól-ig. Meddig lehet tünetmentes? Egyáltalán ilyen stádiumú tüdőrákkal mennyi időt élhet?

Talán ez most követelődzően hangzik, de kérem higgye el, csak azért használom így a szavakat, hogy egyértelművé tegyem mit szeretnék. Semmiképpen sem akarok tiszteletlen lenni, sőt ellenkezőleg. Nagyra értékelem amit tesznek.

Akármennyire határozottan szeretné tudni, hogy meddig él az édesanyja, az orvosi ellátás lehetőségeit meghaladja az egyes betegekre vonatkozó pontos túlélés megadása. Csak statisztikai adatokra lehet támaszkodni, de azt a nagy szórás miatt nehéz egyéniesíteni.

Lehet, hogy édesanyjának néhány tünetmentes hónapja van, jobb esetben fél éve, kisebb eséllyel egy éve. Ennél hosszabb tünetmentes időnek (tehát amíg kordában sikerül tartani a daganatokat, majd bekövetkezik az állapotrosszabbodás, a progresszió) csak néhány százalék az esélye. Jól írja, hogy a továbbiak függnek attól, hogy hol újul ki a daganat, milyen szervet érint, mennyire reagál a következő fajta kemoterápiás kezelésre stb. Mindez akkor igaz, ha tüdőrákról beszélünk. Előző levele alapján nem zárható ki 100 százalékban, hogy valahonnan máshonnan szóródott a rák a mellhártyára, és nem a tüdőből, de erre vonatkozóan nem ismert pontos adat. Más daganatoknál, pl. egy emlőráknál ezek a tünetmentes időszakok hosszabbak is lehetnek.

Kapcsolódó cikkek:
Tüdőrák

Csillapítani a fájdalmat, leküzdeni a szorongást
Sugárkezelés a tumorok ellen
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Kemoterápia: sejtmérgektől a célzott kezelésekig
Egyes tüdődaganatokban is hatásos az érgátlás
Négy ráktípusban vethető be az érgátló terápia
Vérszegénység is veszélyezteti a daganatos beteget
Alternatív kezelések: miért nem foglalunk állást?

Előzmény:
Tüdődaganat áttéte a mellhártyán: miért nem műtik?

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Tüdőrák és hörgődaganat alternatív kezelése
Tüdőrák fájdalmas kemoterápiája
Tüdődiagnózis
Tüdődaganat kisebbítése
Nem kissejtes tüdőrák

Tüdőrák: mozgás és étrend
Tüdőrák: hihetetlen gyors leépülés?
Kissejtes tüdőrák külső jelek nélkül?
Tüdővel kapcsolatos elváltozás
Tüdődaganat tünet nélkül
Tüdőrák: hogyan tovább?
Nem kaphatok kezelést?
Tüdőrák: áttét a szívburkon
Tüdőrák, agyi áttét
Áttétes tüdőrák: romló koncentráció
Tüdőrák és magatartászavar
Dohányzás, kissejtes tüdőrák
Hirtelen áttétes tüdőrák?
Tüdőműtét és kemoterápia
Reménytelen tüdőrák?
Tüdőrák mint derült égből a villámcsapás
Gyorsan kifejlődő tüdőáttét?
Kissejtes tüdőrák 2.
Kissejtes tüdőrák
Halálos cigaretta

Top