Édesanyámnál 1 hónapja rosszindulatú tüdőrákot diagnosztizáltak. Megkaptuk a cytológiai vizsgálat eredményét, de az orvos annyit mondott csak, lehet műteni és valószínű, hogy a bal oldali tüdőt el kell távolítani. Még azt sem tudom, hogy melyik stádiumban van? Mekkora a túlélési esélye ezekkel az adatokkal?
„I. Excisios és a II. Kefe jelű mintákban nagyszámban figyelhetőek meg többnyire kohezivitást mutató atypusos sejtek, nagy egyenetlenül festődő mag körül széles polygonalis cytoplasma látható. III. Rendkívül sejtszegény kenetben döntően véralakos elemek figyelhetők csak meg, egyik kenetben azonban I. mintákban leírtakhoz hasonló polygonalis sejtekből álló csoport észlelhető.
Diagnózis, vélemény, terápiás javaslat: I. Excisio és II. Kefe: Malignitás igazolható. Nem kissejtes daganat. III. (Tü) Malignitás gyanú.”
A citológiai vizsgálati eredmény rosszindulatú daganatot mutatott. A tüdőrákokat két nagy csoportba sorolják, a kissejtes (más sóval zabszemsejtes) tüdőrákok csoportjába, illetve a nem-kissejtes tüdőrákok csoportjába, amelybe többféle szövettani alcsoportba tartozó tüdőrákok sorolhatóak.
Csak önmagában a levelében küldött leletekből nem lehet megmondani, hogy édesanyja melyik stádiumban van. Az mindenesetre jó hír, hogy az orvos azt mondta, lehet műteni, mert ez azt sugallja, valószínűleg más szervekben nincs áttét, s az eddig elvégzett vizsgálatok alapján az orvosok azt gondolják, hogy a tüdőben lévő daganat műtét-technikailag is eltávolítható (például nem kapaszkodik össze olyan fontos szervekkel, erekkel, idegekkel, amelyek miatt nem lehetne eltávolítani). Az édesanyja betegségére vonatkozó pontosabb információt természetesen a kivizsgálást végző, illetve majd a műtétet végző orvostól kaphatnak.
Kapcsolódó cikkek:
Tüdőrák
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
Kemoterápia: sejtmérgektől a célzott kezelésekig
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Egyes tüdődaganatokban is hatásos az érgátlás
Fájdalomcsillapítás
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Vérszegénység is veszélyezteti a daganatos beteget
Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Tüdőrák, hörgőáttét, fulladás
Áttétes tüdőrák, fulladás
Tüdőrák és depresszió
Jó nekünk, ha a daganat szétesik?
Kiújult tüdőrák, véres köpet
Véres köpet és dohányzás
Tüdőrák, hatástalan terápia
Nem műthető kissejtes tüdőrák?
Műthetetlen tüdőrák, útkeresés?
Műthetetlen 2 cm-es tüdőrák?
Kissejtes tüdődaganat
Kissejtes tüdőrák végstádium
Tüdőrák: meddig tarthat a végstádium?
Tüdőrák és a palliatív kezelés
Tüdőrák végstádium
Otthon meghalni
Áttétes tüdőrák: romló koncentráció
Tüdőrák és magatartászavar
Tüdőrák: áttét a szívburkon
Tüdőrák, agyi áttét
Dohányzás, kissejtes tüdőrák
Hirtelen áttétes tüdőrák?
Tüdőműtét és kemoterápia
Reménytelen tüdőrák?
Tüdőrák mint derült égből a villámcsapás
Gyorsan kifejlődő tüdőáttét?
Kérdések a kiegészítő kezelésekről