Petefészekrák, vérző ciszta? (jelige: Gyöngyvirág)

Édesanyámnál 4 éve petefészekrákot állapítottak meg. Azóta számos kemoterápiás kezelésen esett át. A mostani hasi MR vizsgálat leletében az olvasható, hogy a jobb oldali ovarium kifejezetten megnagyobbodott, itt egy kisebb-nagyobb rekeszeket tartalmazó cystosus képlet látszik. A cystákon belül a folyadék szedimentálódott, T1 súlyozott mérésnél a folyadéktartalom magas jeladású, ezért bevérzés valószínű. Kontrasztanyag adása után a falnak megfelelően csak diszkrét halmozást lehet megfigyelni. A leleten még az is olvasható, hogy a hasi status érdemben nem változott.

Szeretném megkérdezni, hogy ezek pontosan mit jelentenek, és hogy az a vérzés mitől alakulhatott ki?

A cysta (ciszta) tömlős képlet, gyakran rekeszes szerkezetű, ahogyan az ezen a leleten is leírásra került. Az, hogy a folyadék szedimentálódott, azt jelenti, hogy leülepedett. Az MR képen olyan jellegű a folyadék, amely alapján az valószínűsíthető, hogy nem egyszerűen folyadék, hanem vér van benne. Ez származhat akár abból, hogy a cysta növekszik, fokozódik az érhálózata, eközben pedig egy kis ér megpattan, vérzés alakul ki, amely önmagától eláll.

Kapcsolódó cikkek:
Petefészekrák
Rákkutatás a betegek részvételével
Kemoterápia: sejtmérgektől a célzott kezelésekig

Előzmény:
Petefészekrák vizsgálata

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Petefészekrák, bizonytalan diagnózis
Petefészekrák, sürgős műtét

Petefészekrák, kétszeri műtét

Petefészekrák, abagovomab vakcina
Petefészekrák célzott kezelés
Ovarium carcinoma, hőterápia
Végzetes petefészekrák
Petefészekrák terápiája
Petefészekrák drága gyógyszere – 3.
Áttételes petefészekrák
Petefészekrák, bizonytalanságok
Műtét után kell-e rákszűrés?
Petefészekműtét, egészségmegőrzés
Nőgyógyászati műtét
Petefészekrák kezelése
Abbahagyni a kemoterápiát?
Petefészekrák és immunterápia
Áttétes petefészekrák
Petefészekrák és hasvízkór
Petefészekrák, harmadik műtét
Palliatív esély

Top