Prosztatarák, ápolás (jelige: Mire számithatok?)

Apukámnál egy fél éve diagnosztizáltak rosszindulatú prosztatarákot és hormonkezeléssel kezelték (anandron+injekcióval). A daganata lejjebb ment és a közérzete is javult, átmenetileg. Tavaly december vége felé elkezdet fájni a dereka és a lába. Nemrég voltunk a kórházban, ahol hasi UH-t és medence RTG-t végeztek. Az urológus másnap vett tőle vért (psa) miatt.

Olvastam az előbbi hozzászólásokat és megerősítette, amit már tudtam, hogy nem lesz könnyű. Azt is tudom, hogy apukámnak már sajnos nem sok van hátra, mert végstádiumos. Az orvosa is mondta, korrekten adott mindenre választ. Igazából abban szeretném a segítségét kérni, hogy kihez fordulhatok, hogy segítsen, mert nekem sajnos nem csak az apukámat kell ellátni, hanem anyukámat is. Eddig ők ketten kiegészítették egymást. Nagyon jól megvannak, de mivel van ez a csúnya betegség, nem tudom mitévő legyek.

Vázolnám a tényállást: anyukám Makulla degenerácioban szenved, alig lát, járókerettel is alig bír menni és szív tablettákat szed. Apukám végstádiumos prosztatarákos csontáttétel, mellette mivel dohányzik, a tüdeje is csak 20%-os és asztmatikus, emiatt nem is műthető, sem kemoterápiát nem kaphat.

Ők Budapesten laknak, én meg tőlük 50 kilométerre. A helyváltoztatásról hallani sem akarnak.10 hónapos kis unokájuk miatt a feleségem sem tud felköltözni. Én sem fogom tudni mindig legyőzni a távolságot a munkaidőm miatt. Így hát én már most el vagyok keseredve, mert nem tudom, hogy hogyan tovább. Kihez fordulhatok? Mert igazából nekik 24 órás felügyelet kellene.

Leveléből nem derül ki, hogy édesapjának a csontáttéteken kívül hol van még a szervezetében daganat. Amennyiben nincs szervi áttét, és hormonérzékeny a daganat, akkor még csontáttét, vagyis IV. stádiumú betegség esetén is több vagy sok éves túlélést szokott biztosítani a hormonkezelés, amely mellett gyakran alkalmaznak tabletta vagy injekció formájában biszfoszfonát kezelést.

A levelének végén feltett kérdéssel a legtöbb olyan ember szembetalálkozik, akinek megadatik, hogy idős kort éljenek meg a szülei, mert az életkorhoz nagyon gyakran kapcsolódik valamilyen krónikus betegség. Az ápolásra szoruló, önmagukat ellátni képtelen, végstádiumba kerülő betegek egy része be tud kerülni a hospice ellátásba, amely a legtöbb esetben térítési díjas, ezzel – ellátóhelyenként különböző mértékben – anyagi terhet ró a családra. Vannak házi ápoló szolgálatok, de krónikus betegnél a társadalombiztosítás terhére csak napi 1-2 óra biztosítható, s az sem korlátlan ideig, általában 1-2 hónapig. Az ápolószolgálatok többnyire önköltségi alapon hosszabb időre is tudnak gondozást biztosítani, de folyamatosan napi 24 órás ápolás nagyon költséges. (A hospice ellátókról a főoldalunkon lévő áttekintő térkép segítségével is tájékozódhat.)

Amennyiben a szüleinek valamilyen belgyógyászati betegsége súlyosbodik, annak ellátása legtöbbször a területi kórházban történhet. Vannak gondozóotthonok, ahol beteg embereket is fogadnak, ezek, bár gyakran kapnak állami támogatást is, nagyon sokszor önköltségesek, de árban elérhetőbbek, mint a napi 24 órás házi ápolás. Van arra lehetőség, hogy munkaképes korú ember a családban ápolási díjat kapjon, s az önkormányzatok gondozói szolgálata is nyújthat átmeneti segítséget.

A „hogyan tovább” lehetőségeiről, amelyek most nyomasztják, mindenképp érdemes elkezdeni tájékozódni, hogy amennyire lehet, felkészülhessen. Ebben segítséget nyújthat a szüleinek a háziorvosa, az Önök háziorvosa, a szüleinél az önkormányzat vagy az a kórház, ahova területi ellátás szempontjából tartoznak. A begyűjtött információk, valamint állapotuk alakulásának ismeretében tájékozottabban tud dönteni, hogyan segíthetné szüleit úgy, hogy az ő szempontjaikat, igényeiket is lehető leginkább figyelembe vegyék.

Kapcsolódó cikkek:
Prosztatarák

Sugárkezelés: felkészülni testben és lélekben
Sugárterápia: tumorpusztítás és tüneti kezelések
Gyógyító szike: rákbetegnek a műtét jó hír!?

Daganatsebészet: a rák elsődleges gyógymódja
Fájdalomcsillapítás: lehetséges és kötelező!
Prosztatarák: életmentő kontrollvizsgálatok
Prosztatarák: az elhízás növeli a kockázatot
Kemoterápia: sejtmérgektől a célzott kezelésekig
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Onkológiai kislexikon (2.): tumormarkerek

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Prosztatarák lelassítása
Prosztatarák: miért nem műtik azonnal?

Várható élettartam prosztatarákkal
Prosztatarák: műtét vagy más?

Prosztatarák besugárzása, beültetett sugárforrás

Prosztatarák Gleason score
Prosztatarák csontáttéttel: évek vagy leépülés?

Prosztatarák, 12 év, csontáttét

Prosztata: PSA és CT kép
Prosztatarák, csontvizsgálat
Prosztata: csontáttét 12 év után
Prosztatavizsgálat, PSA szint
Csontáttétes prosztatarák műtéte
Prosztatarák, bélpanaszok
Prosztatarák PSA szintje
Prosztatarák gyógyszerei
Prosztatarák kezelése
Prosztatagyógyszer: nem kell tovább szedni?
Prosztatarák
Csontáttétes prosztatarák?
Pathológiás dúsulás a csontokban
Prosztatarák és PSA
Prosztatarák drága kezelése?
Rosszindulatú prosztatarák csontáttéttel
Csontáttétes prosztatarák végstádiuma

Előrehaladott prosztatarák
Rosszindulatú prosztatarák
Prosztatarák hasnyálmirigy áttéttel
Prosztatarák csontáttéttel
Áttétek, nagy fájdalmak
Csontáttét fájdalmai
Eredményre várva
Prosztatarák és mellnövekedés
Prosztatarák és elhízás
Prosztatarák 39 évesen
Prosztatarák kezelése

Top