Idős édesapámnál csontáttétes prosztatarák végső stádiumát diagnosztizálták. Mivel ő nem tud állapotának súlyosságáról, sem a rajta végzett vizsgálatok milyenségéről, nem tudom, végeztek-e izotópos vizsgálatot, s ha igen, mikor. Látogatása után kell-e óvintézkedést tennem (ruhacsere vagy másnál alvás), ha nekem kisgyerekem van? Milyen károsodást okozhat egy ilyen vizsgálatnak alávetett személy közelsége egy gyermekre?
Egy daganatos beteg látogatása után nem szükségesek az Ön által felsorolt óvintézkedések, hiszen ez a betegség nem fertőz.
Az izotópos vizsgálatokat megelőzően a betegek általában kapnak egy tájékoztatót és aláírnak egy beleegyező nyilatkozatot. A tájékoztató kitér arra, ha bizonyos ideig, esetleg néhány óráig, fél napig nem javasolt kisgyermek közelébe menni, mert a beadott izotóp anyag lebomlása és kiürülése a szervezetben bizonyos időt vesz igénybe – de általában ekkor is csak a nagyon szoros, hosszabb ideig tartó testkontaktust nem javasolják.
Gyakran előfordul, hogy a hozzátartozók azt gondolják, hogy a beteg nem tud semmit az állapotáról. A gyakorló onkológus tapasztalatai alapján ez már csak nagyon-nagyon ritkán fordul elő, hiszen a beteg kezébe kerülő dokumentumokon magyarul szerepel a diagnózis, ugyanez igaz a különböző vizsgálati beutalókra, és az ott kapott leletekre is. Lehet, hogy édesapja is többet tud-sejt a betegségéről, mint amit Önök feltételeznek.
Ha kimondták a végstádiumot, bár az nem tudható előre, hogy pontosan ez mennyi hátralévő időt jelent, ám érdemes átgondolniuk azt, melyek azok a dolgok, amelyek fontosak a család számára, mi az, amit jó volna esetleg őszintén megbeszélni. Egy daganatos beteg utolsó életszakaszának végigkísérése nagy terhet ró a beteget ápoló, gondozó családtagokra is, erre mentálisan is fel kell készülni. Ez egy nagyon fontos, soha meg nem ismételhető vagy bepótolható periódus nemcsak a beteg, hanem az Önök életében is.
Kapcsolódó cikkek:
Prosztatarák
Prosztatabajok
Fájdalomcsillapítás
Csontáttétek a daganatos betegségben
Vérszegénység is veszélyezteti a daganatos beteget
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Családban is lehet magányos a beteg
Ahogyan az életre, a búcsúra is készülni kell
Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Rosszindulatú prosztatarák csontáttéttel
Csontáttétes prosztatarák végstádiuma
Előrehaladott prosztatarák
Rosszindulatú prosztatarák
Prosztatarák hasnyálmirigy áttéttel
Prosztatarák csontáttéttel
Áttétek, nagy fájdalmak
Csontáttét fájdalmai
Eredményre várva
Prosztatarák és mellnövekedés
Prosztatarák és elhízás
Prosztatarák 39 évesen
Prosztatarák kezelése