Rákbetegek üdülése (jelige: Mamámnak)

Nagyon örülök, hogy megtaláltam ezt az oldalt, mert már nagyon sok weblapot átböngésztem, de eddig ez az oldal a legátfogóbb és legtöbb információt egy helyen tároló weblap! Már csak azt az észrevételt tenném, hogy a rákbetegek is szeretnének kikapcsolódni és pihenni, de náluk ez egy kicsit bonyolultabb mint más normál, egészséges embereknél.

Tehát a kérdésem – esetlegesen új témaként el lehetne indítani egy újabb információs részt az oldalon – hol üdüljön a daganatos beteg, persze daganatok fajtájától függően? Pl. az én Édesanyám emlőrákos volt 1994-ben, akkor megműtötték és eltelt 10 év mire újból elkezdtek sajnos jönni a jelek az áttétekre. Volt már nyirokkezelésen és most éppen a csontáttétekkel küzdünk, de azért szeretne legalább egy hetet eltölteni úgy, hogy nem az otthoni ágyat nyomja és csak a 4 falat bámulja. Sajnos egyedül nem tudja magát 100 százalékosan ellátni, ezért állandó családi felügyelet mellett tudunk csak vigyázni rá, de ha mindezt orvosi ellátással vagy legalább szakápolói ellátással megkapnánk egy gyógyszállóban vagy gyógykórházban, ahol még van egyéb kikapcsolódási lehetőség, akkor már oda is utaznánk egy hétre pihenni egy kicsit.

Köszönettel venném segítségüket, hogy legalább kihez forduljak speciális keresésemmel, mert a hagyományos utazási kereső oldalak nem alkalmasak ilyen speciális esetekre, és gondolom nem vagyunk egyedül a problémánkkal…

Dilemmát jelentett kérdése, ezért váratott magára válaszunk. Nincs ugyanis tudomásunk olyan üdülési lehetőségről, amely ápolásra szoruló daganatos betegek számára nyújtana kifejezetten nyaralási lehetőséget.

Az ápolásban odahaza kaphatnak segítséget esetleg ápolási szolgálattól. A háziorvos, amennyiben ezt indokoltnak látja, recepten „utalványozhat” is házi ápolást, amelyet napi 1-2 órában a társadalombiztosítás (OEP) finanszíroz, s ez lehetővé teszi, hogy az ápolási szakfeladatokat a kijáró nővér a beteg otthonában elláthassa. Értelemszerűen azonban ez nem vonatkozik nyaralásra, üdülésre. Ezt természetesen egyébként is korlátozza, hogy aktuálisan milyen onkológiai kezelésben kell résztvennie a betegnek.

Vannak olyan nyári programok, amelyekre várják a rákbetegeket, országszerte sokfelé vannak helyi klubok, egyesületek, amelyek olykor kirándulásokat is szerveznek, esetleg érdemes az Önök lakhelyén érdeklődni. (Honlapunk főoldalának alsó részén találhat egy térképes adatbázist, itt is tud keresni betegszervezeteket.)

A Rákgyógyítást üzemeltető Tűzmadár Alapítvány is szervez daganatos betegek számára térítésmentes táborokat, ám ezek a programok nem családi táborok, hanem olyan foglalkozások, amelyek célja elsősorban a frissen diagnosztizált rákbetegeknek való pszichológiai segítségnyújtás.

Kapcsolódó cikkek:
Ingyenes stresszkezelő üdülésre várják a rákbetegeket
Nem lemondani a mindennapi örömökről
Családban is lehet magányos a beteg
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Sorstársakkal közösen csökkenteni a feszültséget
Csillapítani a fájdalmat, leküzdeni a szorongást
Kicsorbítható az éle Démoklész kardjának

Top