Szájüregi betegség korai felismerése

Most olvastam, hogy a száj betegségeinek korai felismerése és az orvoshoz menés milyen fontos. Én 50 éves koromban vettem észre, hogy a nyelvem egyik reggel soha nem tapasztalt, hófehér lepedékes lett. Vártam egy hetet, majd mivel nem múlt el, elmentem a gégészetre.

Első vizsgálatra nem tudták mi lehet a bajom, ezért kórházban vettek szövetmintát, amiből kiderült, hogy Lichen ruben planus a betegségem. (Öt évig 1%-ra hígított krómsavval dolgoztam és dohányzom.)

Erre a betegségről mindenhol azt olvastam, hogy szinte semmi tünete nincs, ezért csak ha orvos látja, akkor derül ki. Ezt cáfolom, mert az én esetemben állandó égő, igen kellemetlen érzés van már több mint egy éve. A vit.olajon kívül semmit nem kaptam rá.

Azzal, hogy orvoshoz mentem, csak egy rettenetes lelki traumát szereztem magamnak, mert segíteni nem tudnak, én viszont retteghetek, vajon mikor alakul ki a rák, ami véget vet ennek a betegségnek. Mióta tudom mi a bajom, már nem az az ember vagyok, aki voltam. Pedig én időben jelentkeztem, mégsem segítenek.

A lichen ruben planus a szájüregi elváltozások között nem ritka. Az Önnél végzett szövettani vizsgálat fontos, mert a lichent így lehet biztonsággal elkülöníteni a szájüregi rákoktól. A lichen planus idült, gyulladásos megbetegedés, sajnos nincs speciálisan rá ható, biztosan eredményes terápia, többféle helyi kezelést meg szoktak próbálni. A lichen planus miatt feltételezzük, hogy időszakos szájüregi (orvosi, gégészeti) kontrollvizsgálatok történnek Önnél. Erre a lichen nélkül is szükség lenne, tekintettel arra, hogy Ön dohányos.
 
A nyelvén megjelent foltot próbálja úgy értékelni, mint a szervezetének a figyelmeztetését, hogy szükség van időszakos kontrollvizságlatokra, lehetőség esetén egészség-tudatosabb életmódra. Amennyiben tartósan úgy érzi, hogy nem tudja feldolgozni ezt a lelki traumát, és már nem ugyanaz az ember, aki volt, ez indoka lehet annak, hogy pszichés segítséget keressen.

Kapcsolódó cikkek:
Nem megyünk orvoshoz, mert félünk a betegségtől
A szájüreg szűrése és önvizsgálata
Szájüregi daganatok

Top