Édesapámnál (53) hosszú betegeskedés után, idén januárban diagnosztizáltak gümőkórt. 3 hónapnyi kórházi kezelés után az első otthon töltött hétvégén agyi keringési zavar jelentkezett nála, a mai napig nem tisztázott, hogy stroke vagy epilepszia volt-e.
Természetesen még 2 hónapra befektették, hazatérése óta a helyi tüdőgondozóban viselik gondját, otthoni gyógyulás mellett. A TBC szépen és jó ütemben tisztul a havi röntgen felvételek alapján. A májusi felvételen semmi, azonban a júniusin egy jobboldali árnyékot véltek felfedezni: a CT-t követő megállapítás szerint a jobb centrális térfoglalást kizárni nem lehet. A leleten emellett a következők olvashatóak: kontrasztanyagot halmozó atelectasias, 1-1,5 cm nodulus köteges környezetben, 2-3 cm nodulus, 2 cm cacum képződés (paramedialis), 1-2 cm kontrasztanyag szövettöbblet, melyek a hörgőt komprimálják, illetve kismértékben megnagyobbodott nyirokcsomók, nem kóros.
Az orvos szerint a foltok lehetnek a dupla dózisú gyógyszer kicsapódásai, szó szerint ezt mondta… Magam ebben sajnos nem hiszek: mindkét vállába sugárzó, elviselhető fájdalomra panaszkodik március óta, illetve izomgyengeséggel küzd. Úgy gondolom, ezek sajnos nem a legjobb alátámasztói a fenti elméletnek…
A közérzete a lúgosító és erősítő kúráknak hála kimagasló, az étvágya kiváló és aktív. Légzési panaszai nincsenek (az orvosa szerint zörejmentes, tiszta), olykor picit fullad, de amint megszabadul a váladéktól, napokra rendbe jön. Jelenleg a bronchoscopia kiértékelése zajlik.
Rengeteg kérdés merült fel bennem; szkeptikus vagyok, de szeretném hinni a legjobbakat. Elképzelhető-e, hogy ezek valóban gyógyszer okozta árnyékok? Elképzelhető-e, hogy a havi röntgenezések során egyiken sem volt látható és ilyen gyorsan (1 hónap) kialakult a kóros térfoglalás? Takarhatták-e esetleg a TBC foltok a térfoglalást?
A CT-n látszó centrális térfoglalás, vagyis a tüdő közepe felé megjelent árnyék miatt feltételezhető, hogy további vizsgálatokat terveznek. Azt kimondani, hogy ez a térfoglaló folyamat rosszindulatú daganat, csak citológiai vagy szövettani mintavételt követően, annak pozitivitása estén lehet, azaz akkor, ha látnak daganatos sejteket.
A cavum üreget jelent, a tbc-s gócok, ahogyan pusztulnak, gyakran szétesnek, s üreg képződik bennük. A nodulus nyirokcsomó szokott lenni, de nyirokcsomó megnagyobbodás létrejöhet tbc miatt is, nemcsak daganat miatt.
Édesapjánál megtörtént a bronchoszkópos vizsgálat, valószínűleg nem a bronchoszkópia (hörgőtükrözés) kiértékelése zajlik jelenleg, hanem a tükrözés során vett szövetminta értékelése.
Elképzelhető, hogy a havi röntgenezések során nem volt látható vagy kevésbé jellegzetes volt az a folt, amely növekedve felvetette annak a gyanúját, hogy daganat is van a tüdőben a tbc-s gócok mellett.
Folyamatos információk és tapasztalatcsere lehetősége a Rákgyógyítás Facebook közösségi oldalán.
Kapcsolódó cikkek:
Képalkotó vizsgálatok: UH, RTG, CT, MR, PET…
Tüdőáttét: az egyik leggyakoribb metasztázis kezelése
Mire jó a tüdőszűrés?
Kezelés nélkül mit sem ér a szűrés
Tüdőrák
Egyre fiatalabbak a tüdőrákosok, több a nőbeteg
Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Tüdőszűrés: tbc vagy daganat?
Mellkas CT: megnagyobbodott nyirokcsomók
Tüdő CT vizsgálati eredmény
Gócárnyék a tüdőben
Tüdőszűrés, mi a betegség?
Hátfájás, tüdőgyulladás, hajlam
Tüdőgyulladás vagy más?
Tüdőszűrés eredménye
Pozitív tüdőszűrő 18 évesen
Tapasztalatok a tüdőszűrésről
Tüdőfolt antibiotikum kezelés után
Felismerni a tüdőrákot
Tüdőszűrés: lehet ez más mint rák?
Tüdőszűrés lelete
Foltok a tüdőkön
Utólagos tüdőszűrés
Tüdőszűrés külföldieknek
Tüdőrák mint derült égből a villámcsapás
Köhögés, árnyék a tüdőn
Residualis góc a tüdőben
Tüdő CT felvétel
Mellkas CT: residualis góc
Mellkas CT lelete
Tüdődiagnózis