Anyukám mellkasi fájdalomra panaszkodva ment el az orvoshoz. Megállapították, hogy folyadék van a mellkasban. A folyadékot lecsapolták, belőle citológiát csináltak. Daganatsejteket találtak benne, malignitást feltételeztek. Ezután, mivel a mellhártyán megvastagodást találtak, abból szövetmintát vettek. A szövettan pozitív lett, a diagnózist adenocarcinoma-ként írták le. Az összes képalkotó eljárással készíthető vizsgálaton keresztül ment „tokától bokáig”: Rtg., UH., CT, MRI. Sehol nem találtak olyan metasztázist, ami ezekkel a vizsgálatokkal kimutatható lett volna. Magát a primér daganatot sem találták meg, amit a tüdőben feltételeznek.
4 kemoterápiát kapott, a műtét szóba sem jött, ahogy a PET/CT sem. Stádiumbesorolás nem volt a záróján. Nem értem az egészet. Ha a mellhártya áttét(?) arra utal, hogy ez egy szóródott daganat, hogy lehet, hogy sehol nem találtak semmit, de még nyirokcsomó szinten sem? Ha pedig csak a mellhártyájára húzódott rá a daganat a tüdőről, akkor miért nem lehet megoperálni?
Ezer és egy cikket elolvastam ebben a témában, szakmait és laikusoknak szólót egyaránt. A mellhártyaáttétet mindenhol a műtét kizáró okaként említik, de nem pontosan értem, hogy miért.
Az első 6 hetes kontrollon mindössze egy mellkas rtg és laborvizsgálat történt. A kezelőorvos mindent rendben talált. Össze vagyok zavarodva. Mindenhol azt olvasom, hogy akkor van reális esély az 5 éves túlélésre, ha a betegség még operálható stádiumban van. Anyukámnál találtak konkrét helyen, konkrét tumort (mellhártya megvastagodott része), egy helyen, egy tumort. Sehol máshol semmit. A daganat nem sejtszintű, hanem körülhatárolható, tehát józan paraszti ésszel műtéttel eltávolítható. Nincs a testben szétterjedve, egy helyen van áttét, tehát megint csak józan paraszti ésszel megéri műtéttel eltávolítani. Akkor miért nem teszik? Tulajdonképpen az egész nem áll össze nekem.
Még részletes kivizsgálás, modern képalkotó vizsgálatok alkalmazása mellett is a rosszindulatú daganatos betegségek körülbelül 5 százalékában nem derül fény arra, hol van az elsődleges daganat, amelyből az áttét keletkezett.
Ugyan az áttétből vett szövettani vizsgálat utalhat arra, hogy honnan indult ki a betegség, hol van a primer daganat, azonban az esetek egy részében az áttét már sokkal bizarrabb, szakszóval sokkal kevésbé differenciált sejteket tartalmaz, mint az elsődleges daganat, ezért alapos szövettani értékeléssel, immunhisztokémiai vizsgálatokkal sem lehet mindig megmondani, honnan származik az áttét.
Ezekben az esetekben daganatgátló gyógyszeres kezelés, kemoterápia a szokásos ellátási mód, amely során mind az áttéthez, mind az elsődleges daganathoz eljuthatnak a ráksejtek osztódását gátló anyagok, amelyek lassíthatják a folyamat terjedését.
A mellhártyán lévő áttétnél a daganat nem körülírt, hanem lap szerint szétterjed a mellhártya egyik vagy mindkét lemezén. Az egyik lemez a tüdőt burkolja, a másik lemez a csontos-izmos mellkasfalhoz tapad belülről, s a két lemez közötti vákuum (negatív nyomás) tartja kifeszítve a tüdőt, ami mellhártya hiányában csak egy összeesett rongycsomó lenne, s nem lenne képes a légzést biztosítani. Normálisan a két lemez között pár csepp folyadék van, ami biztosítja, hogy a lemezek a légzőmozgásoknál elmozdulhassanak lap szerint egymás mellett.
Az Ön édesanyja esetében nem mondhatjuk azt, hogy „egy helyen egy tumor van.” Azt tudjuk, hogy a mellhártyán áttét van, s valószínűleg a tüdőben van az elsődleges daganat. Mivel azonban nem lehet azt sem biztonsággal kizárni, hogy más szervben (pl. emlőben) lenne az elsődleges daganat, nem lenne várható biztos gyógyulás abban az esetben sem, ha a teljes tüdőt, s a mellhártyákat valamilyen módon el lehetne egyben távolítani – de ez technikailag sem lehetséges, hiszen a külső mellhártyalemez normálisan is rátapad belül a bordákra, izmokra, a teljes csontos-inas-izmos mellkasfalat pedig nem lehet eltávolítani.
Kapcsolódó cikkek:
Fájdalomcsillapítás
Rák: miért kell, hogy fájjon?
Csillapítani a fájdalmat, leküzdeni a szorongást
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
Sugárkezelés a tumorok ellen
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Kemoterápia: sejtmérgektől a célzott kezelésekig
Egyes tüdődaganatokban is hatásos az érgátlás
Négy ráktípusban vethető be az érgátló terápia
Vérszegénység is veszélyezteti a daganatos beteget
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Mellhártyarák fájdalomcsillapítása
Előrehaladott mellhártyarák
Tüdőrák: fájdalommentes időnyerés
Tüdőrák fájdalmas kemoterápiája
Tüdődiagnózis
Tüdődaganat kisebbítése
Nem kissejtes tüdőrák
Tüdőrák: mozgás és étrend
Tüdőrák: hihetetlen gyors leépülés?
Kissejtes tüdőrák külső jelek nélkül?
Tüdővel kapcsolatos elváltozás
Tüdődaganat tünet nélkül
Tüdőrák: hogyan tovább?
Nem kaphatok kezelést?
Tüdőrák: áttét a szívburkon
Tüdőrák, agyi áttét
Áttétes tüdőrák: romló koncentráció
Tüdőrák és magatartászavar
Dohányzás, kissejtes tüdőrák
Hirtelen áttétes tüdőrák?
Tüdőműtét és kemoterápia
Reménytelen tüdőrák?
Tüdőrák mint derült égből a villámcsapás
Gyorsan kifejlődő tüdőáttét?
Kissejtes tüdőrák 2.
Kissejtes tüdőrák
Halálos cigaretta