Tüdőrák és agyi áttét?

Édesapámnál kissejtes tüdőrákot diagnosztizáltak tavaly júliusban. Tavaly augusztusban kapta az első kemoterápiás kezelést, összesen 6 alkalommal, majd 25 sugárkezelést kapott, ebből az utolsó 10 alakalommal az agyra is, azzal indokolva, hogy a kemoterápiás folyadék nem jut el az agyba, így biztonsági okokból az agyat is sugározzák.

Idén februárban volt kontroll vizsgálaton, ahol azt mondták, minden rendben, a daganat a tüdőből eltűnt, jók az esélyek a gyógyulásra. Koponya CT ekkor nem volt.

A kemoterápia óta nehezen használja a kezeit, szinte alig tud fogni és a járása is néha bizonytalan, húzza a lábát. Két hete rosszul lett – átmeneti beszédzavar, rossz látás -, de az eszméletét nem vesztette el, pár perc múlva jobban lett. A sürgősségi osztályon koponya CT-t készítettek, ami egy 1 cm-es és egy 8 mm-es gócot mutat. Azóta Metadolt és Káliumot szed.

A leletek alapján egy orvosi team azt javasolta, hogy végezzenek el egy koponya MR vizsgálatot, mert a CT alapján nem tudják pontosan megmondani, hogy mik ezek a gócok. Viszont a koponya MR vizsgálatra csak két hónap múlva jegyezték elő.

Kérdésem, hogy ha rosszindulatú áttétekről van szó, akkor ez alatt a két hónap várakozás alatt ezek száma növekedhet-e? Ez a rosszullét bármikor megismétlődhet-e? Vezethet-e személygépkocsit? Hogyan tudnék segíteni?

Sajnos a tüdőrák mellett meglehetősen gyakran jelentkeznek agyi áttétek, különösen igaz ez a kissejtes tüdőrákra. Agyi áttét gyanúja esetén általában hamarabb szokott sor kerülni a koponya CT vizsgálatra. A kemoterápiás kezeléseket adó onkológussal (vagy amelyik orvos előjegyezte édesapját az MR vizsgálatra) kellene megbeszélni, hogy van-e valamilyen ok arra, hogy a vizsgálat elvégzését 2 hónap múlva tervezik.

A most alkalmazott, Ön által említett szteroid kezelés célja az agyi gócok körül lévő vizenyő (ödéma) csökkentése, s mivel a szteroidok szedése mellett a vizeletben fokozódik a kálium kiválasztás, a szedett kálium tabletta ennek ellensúlyozására, a kálium pótlására szolgál.

A beteg nem vezethet személygépkocsit, mert a rosszullétek, az idegrendszeri panaszok ismétlődhetnek, s autóvezetés közben veszélyeztetné a saját, az autóban ülők, illetve az úton közlekedő emberek testi épségét és életét. Bár ez a mindennapi életben édesapjának korlátot jelenthet, fontos hogy ezt megértse. Honlapunkon további részletes információkat talál az agydaganatokról, agyi áttétekről.

Kapcsolódó cikkek:
Tüdőrák
Agydaganatok és agyi áttétek
Csontáttétek a daganatos betegségben
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Agyi áttét: a terápia vége?
Tüdőrák, agyi MR
Kissejtes tüdőrák áttétjei
Kissejtes tüdőrák és ECO
Kissejtes tüdőrák terápiája
Áttétes tüdőrák, agydaganat
Tüdőrák: furcsa viselkedés, agyi áttét?
Áttétes tüdőrák: romló koncentráció
Tüdőrák és magatartászavar
Reménytelen tüdőrák?
Kissejtes tüdőrák

Top