Köszönöm előző válaszukat a szabályozatlan székletürítéssel (végbélrák, sztómazárás utáni problémák) kapcsolatban. Ezúttal a következőkben szeretnék tanácsot, véleményt, megerősítést kérni.
Édesapámnak kontrollvizsgálata volt (2010. júl.-ban végbéltumor műtét, majd sztómazáró műtét októberben), most februárban volt béltükrözés, majd CT, utóbbinál kontrasztanyag beadása történt. Panasza: a CT óta rendszeresen véres széklet ürül, amit szintén rendszeresen nem tud tartani. Idáig ilyen probléma már nem volt, csak a CT óta. Mi az oka? A kontrasztanyag zavarta meg a viszonylag frissen varrt belet, sebeket? Mennyi idő amíg ez rendeződhet? Keressék a sebészt ezzel a problémával? Adhattak be nagyobb mennyiségű kontrasztanyagot, mint kellett volna? – ugyanis érezte amikor ment végig a gerincén, majd a végbelénél, mintha „robbant” volna, mintha széklete lett volna, majd a vizsgálat után véres volt a törlőpapír. Fél nagyon. Nagyon várjuk a válaszukat, amit ezúton is előre hálásan köszönök.
Jól látja, a véres székletürítés miatt javasolt a sebész felkeresése. A véres széklet miatt általában is halogatás nélkül orvoshoz kell fordulni, az ismert előzmények fényében különösen, hiszen édesapjánál ez új tünet, ami nem szűnik, tehát orvosi vizsgálatot, ellátást igényel.
Kapcsolódó cikkek:
Vastagbélrák és végbélrák
Kontrollvizsgálat: vérkép, tumormarker, képalkotás
Gyógyító szike: rákbetegnek a műtét jó hír!?
Daganatsebészet: a rák elsődleges gyógymódja
Képalkotó vizsgálatok: UH, RTG, CT, MR, PET…
Érgátlással is küzdenek a vastag- és végbélrák ellen
Vastag- és végbélrák: a tumort veszik célba
EGFR: célzottan gátolják a rákos sejtburjánzást
Kemoterápia: sejtmérgektől a célzott kezelésekig
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Óvatosan a diétákkal, a rák nem a böjt ideje!
Előzmény:
Végbélrák, székelési problémák
Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Végbélrák, tályog kialakulása
Végbélrák, kemoterápia, érgátló
Végbélrák és májáttét
Vastagbélrák terápiája
Vastagbélrák és tüdőrák
Vastagbélrák: kórszövettani lelet és kérőlap
Vastagbélrák: műtét után
Vastagbélrák: újabb műtét
Végbélrák, bélelzáródás-veszély
Vastagbélrák
Végbélrák és áttétek
Végbélrák kiújulása nyirokcsomókban
Végbélrák utókezelése
Áttétes végbélrákos beteg
Kérdés vastagbélrákról
Áttétes vastagbélrák
Gyorsan növő vastagbélrák műtéte
Vastagbélrák biológiai terápiája
Vastagbélrák gyógyszeres kezelése
Vastagbéldaganat és sztóma
Bélelzáródás veszélyei
Vastagbélrák: lejárt az idő?
Sztóma után állandósult hasmenés
Sztómazárás után
Bajok a visszahelyezett végbéllel
Vastagbéldaganat és stoma: elrontott műtét?
Záróizom ingerület
Vastagbélrák a családban
Vastagbélrák terápiája
Májáttétes vastagbélrák műtéte?
Vastagbélrák májáttét 2 év alatt
Májáttétes vastagbélrák esélyei
Májáttétes béldaganat kezelése