Veserák, göbök a tüdőn (jelige: Reménysugár)

A bátyámnak 2 hete vették észre, hogy daganat van a veséjében, 10 cm átmérőjű. Az eddigi vizsgálatok alapján nem műthető, mivel a daganat egy éren helyezkedik el. Közben a tüdejét másodszor szívatták le, először 3,5 liter, most 4 liter folyadék jött le. Jelenleg is katéteren keresztül próbálják szinten tartani. Az is kiderült sajnos, hogy a tüdején apró göbök találhatóak, pontosabbat még nem tudunk. A folyadéktól nem tudták kivizsgálni, holnap viszik tüdőlebeny vizsgálatra. A veséjéből is vettek 4 helyről szövettani mintát. Még nem jött meg az eredmény.

Azt sem értjük: már másfél hónapja is volt zsibbadással és szúró oldalfájdalommal kivizsgáláson, akkor semmit sem találtak. Véres vizelete, láza nem volt, ez számít?

Most nem tudok zárójelentésen leírt diagnózisokat leírni, mégis szeretném tudni mire számolhatunk. Van-e esély gyógyulásra vagy legalább szinten tartásra?! Nagyon félünk.

A leírt kép alapján veserákról és annak többszörös tüdőáttéteiről lehet szó, ami azt jelenti, hogy a vesében kialakult elsődleges (primer) tumor sejtjei eljutottak a szervezet távoli részeibe is, ott megtapadtak, s növekedésnek indultak. A mellkasban lévő folyamat valószínűleg a mellhártyára is adott áttétet, s ennek következtében termelődik a két mellhártya lemez között folyadék, s ez került, kerül leszívásra.

Az, hogy véres vizelete, láza nem volt, a diagnózis szempontjából valószínűleg nem jelent jelenleg semmi fontosat. Ez arra példa, hogy sok rosszindulatú betegség alattomosan fejlődik ki, tehát sokáig nem okoz érzékelhető panaszokat, csak akkor, amikor már előrehaladott állapotba kerül. Sok esetben előfordul, hogy nem is az elsődleges tumor okoz először panaszokat, hanem valamelyik szervben (tüdőben, agyban) kialakuló áttét, s ezen panaszok kivizsgálása során derül ki, hogy tulajdonképpen egy tumorról van szó a szervezetben, amely szétterjedt.

Általánosságban az elsődleges daganat eltávolítása abban az esetben nem javítja a beteg kilátásait, ha már áttétek jelentek meg más szervekben, de veseráknál még ilyenkor is bizonyos esetekben sor kerül a vese műtéti eltávolítására, ha ezzel párhuzamosan az áttétek jobban kezelhetővé válnak.

Az áttétes folyamat miatt várhatóan kemoterápiás vagy immunterápiás kezelésre, bizonyos esetekben érfejlődés gátló kezelésre (célzott terápiára) van lehetőség. A személyre szabott lehetőségekről, amennyiben a beteg általános állapota javul, a kezelőorvostól tudnak majd tájékozódni.

Kapcsolódó cikkek:
Veserák
Veserák: célzott terápiák a gyógyulásért
Veserákban is hatásos az érgátló terápia
A kemoterápiás kezelés mellékhatásai
Rák: miért kell, hogy fájjon?
Fájdalomcsillapítás: lehetséges és kötelező!
Csillapítani a fájdalmat, leküzdeni a szorongást
Alternatív kezelések: miért nem foglalunk állást?

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Vesetumor, műtét előtti CT
Veserák kezelése, mellékhatások csökkentése
Veserák, veseműtét, nyirokcsomók
Veserák kezelések és kilátásai
Betegség lelki kezelése
Tüdőáttétes veserák
Veserák tüdőáttéttel
Veserák: miért 5 év?
Veserák kiújulás esélyei
Vesedaganat?

Vesefájdalom, kontrol UH
Veserák gyógyszeres terápiája
Áttétes veserák?
Veserák tüdőáttéttel 2.
Veserák tüdőáttéttel 1.
Élet vesesejtes carcinoma-val
Veseáttét és EGFR
Veserák operációja után
Világossejtes veserák
Elváltozás a vesén
Veserák: alternatíva kemoterápiára?
Veserák gyógyulási esélyei
Esélyek a veseműtét után
Világossejtes vesedaganat
Vesedaganat és combfájdalom
Vesedaganat és vitaminok

Top