– Az út elején tartunk, ne temessetek még, én még férjhez akarom adni a lányaimat! – biztatta családtagjait a Pest megyei Falusi Mihály, amikor kiderült: rosszindulatú daganatot találtak a szervezetében. Szerettein nem ok nélkül lett úrrá az ijedtség, hiszen a férfi bátyját nem sokkal korábban veszítették el egy szétterjedt rosszindulatú daganatos betegség miatt.

– Testvérem példája nagy tanulságul szolgált mindannyiunknak: ugyanabban az utcában élt, mint mi, a szemközti házban lakott, a szemünk előtt ment tönkre. Utólag derült ki számunkra, hogy már régóta voltak egyre súlyosbodó emésztési és bélpanaszai, amelyeket eltitkolt, nem akart doktorhoz menni. Amikor azután végre ráállt, hogy elmegy a vizsgálatra, már jelentkeztek a szétterjedt rák tünetei, a májáttét miatt pedig a sárgaság jelei. Ekkor érdemben már nem tudtak neki segíteni, nagyon hamar leépült és fél év múlva meghalt. Amikor nekem 2002 nyarán feltűnt, hogy megváltozott a székletem, nyálkás, véres székletet fedeztem fel, s ez nem múlt el rövid idő alatt, azonnal mentem a háziorvoshoz, aki rögtön továbbirányított vastagbéltükrözésre, amit a jászberényi kórházban egy héten belül el is végeztek. A szövettan megérkeztével biztossá vált: én is rákos vagyok – eleveníti fel a diagnózisig tartó rövid utat az akkor – 2002-ben – még csak 41 éves Falusi Mihály.

Máshogyan kell élni

– Hány zacskó van az ágy végénél? – kérdezte az operáció miatti altatásból ébredve a feleségétől Falusi Mihály. „Kettő” – jött a férfi számára megnyugtató válasz. Tudta: az egyik a vizelet katéter tasakja, a másik a sebtisztulást segíti, s ha nincs harmadik, akkor nem kellett sztómát kialakítani, azaz a végbelét ideiglenesen sem volt szükséges kivezetni a hasfalára. Az operációt Budapesten végezték: a daganat 18 centiméterre volt a végbéltől, egy kétórás műtét során egy 10 centiméteres darabot távolítottak el a vastagbélből. A daganat szövettani vizsgálata azt állapította meg, hogy a tumort annyira kezdetleges stádiumban sikerült likvidálni, hogy semmilyen más onkológiai kezelésre nem volt szükség.

– Majdnem a nyakába ugrottam a professzor úrnak, amikor közölte a jó hírt – eleveníti fel Falusi Mihály, aki mindent megtett a gyors lábadozásért, a megerősödésért. Egy hónap múlva már jelentkezett a munkahelyén, hogy nem akar tovább táppénzen lenni, hanem visszaállna – illetve buszsofőr lévén visszaülne – dolgozni. A mai napig űzi a foglalkozását – igaz, időközben sok mindent átszervezett az életében.

– A betegség előtt kizsigereltem magam: dolgoztam a munkahelyemen, majd munka után fóliában termeltünk, piacoztunk, hétvégente éjszakánként mint lakodalmas zenész doboltam, emellett pedig még egy lakás-takarékpénztárnak is dolgoztam. A rák rádöbbentett: ha élni akarok, nem élhetek így tovább, ezért fokozatosan felszámoltam mindent, s a fő hivatásomat tartottam meg, rovom a kilométereket – mondja a férfi. Falusi Mihály tisztában van azzal, hogy életét annak köszönheti, hogy nála a daganat igen hamar tüneteket produkált, s ezért elment kivizsgáltatni magát. Ezért – időközben már a helyi betegklub oszlopos tagjaként is – igyekszik minél többet tenni azért, hogy minél többen tartozzanak a rák túlélőinek táborába. Neki a műtét után eleinte három-, majd hathavonta kellett ellenőrzésre mennie. Mivel időközben 10 év eltelt, immár elég 3 évente kontrollra járnia.

Műtétről műtétre

– Mi a fenét keresek én itt? – tette fel a kérdést önmagának Szentgyörgyi Katalin, miután daganatgyanú miatt továbbutalták kivizsgálásra, miközben neki semmilyen panasza nem volt. Az akkor 49 éves Győr-Moson-Sopron megyei asszony mindenesetre komolyan vette az orvosi javaslatot, mivel családtagjai sorsa óvatosságra intette: nagyanyja, majd édesanyja egyaránt vastagbélrákban haltak meg, anyai ágon nagynénje és nagybátyja is a rák áldozatai lettek. Neki a hasüregében találtak egy gyanús elváltozást, amit kezdetben nőgyógyászati eredetűnek véltek. Hamar műtétre került a sor, ám a nőgyógyász azt állapította meg, hogy mégsem nőgyógyászati betegségről, hanem egy rosszindulatú daganatról lehet szó, ezért érdemi beavatkozás nélkül visszazárta a műtéti területet. A tumor szerencsére tokkal volt körülzárva, s nem terjedt szét a környezetében, nem kapaszkodott össze a környező szervekkel, ezért nem sokkal később Győrben sikerült kioperálni a teljes kötőszöveti és lágyrész-daganatot.

A megpróbáltatások ezzel nem értek véget, mert a képalkotó vizsgálatok májáttét gyanúját vetették fel: mivel a májon talált elváltozás elhelyezkedése lehetővé tette a sebészi beavatkozást, hamar újabb hasi műtét következett, amely során Katalin májából kimetszettek egy részt. Szerencsére a szövettan ez esetben jóindulatú elváltozást jelzett, azaz feltételezni lehetett, hogy a hasüregben lévő tumor mégsem terjedt szét a szervezetben. Mivel ritka betegségről volt szó, a szakorvosok számára is dilemmát okozott annak megítélése, indokolt-e műtét utáni kemoterápia indítása. Szombathelyi, győri, majd budapesti konzultációkat követően végül nem kezdtek onkológiai terápiát, viszont a rendszeres kontroll nem maradhatott el.

– A megyében több kis település postájának is voltam postavezetője, sok emberrel álltam kapcsolatban, nagy ügyfélforgalmat bonyolítottam le, sok munkatárssal dolgoztam együtt, felelősségteljes munkát végeztem, ám a rákbetegség tudata és a műtéti tortúra miatt olyannyira bezáródtam, hogy egy gyerek szintjére süllyedt vissza az értelmi képességem.

Semmire sem tudtam koncentrálni, még azt sem tudtam megjegyezni, hogy mikor kell visszamennem legközelebb az orvoshoz. Férjemmel addigra már elváltunk, a fiam és a lányom álltak mellettem, a lányom gyakorlatilag az anyámmá vált, mert teljesen képtelenné váltam arra, hogy önmagam menedzseljem – eleveníti fel a fizikai megterhelés mentális kihatásait Szentgyörgyi Katalin.

Mi lehet jó a rákban?

– Az egyik műtét előtt oda akartam adni a PIN kódomat a gyerekeimnek, hogy ha meghalok, akkor is tudjanak boldogulni a bankkártyával. Erről ők hallani sem akartak. A műtét után viszont kértem őket: engedjék meg, hogy beszéljek a félelmeimről, s ne tegyünk úgy, mintha nem kockázatos műtétekkel és egy súlyos rákbetegséggel kellene

szembenéznem, aminek kétesélyes a kimenetele. Egykor édesanyám rákbetegsége idején ugyanis én borzasztó rosszul éreztem magam a családi színjáték miatt: tabuként kerültük a témát, hogy ő meg fog halni. Pedig ha egyetlen pozitívum van a rákban egy autóbalesethez képest, az éppen az, hogy betegként lehetőségem van számot vetni az életemmel, lezárni a függőben lévő dolgaimat, el tudok köszönni. Ha mindez sikerül, még életemben megnyugvást találok, az itt maradóknak pedig erőt adhatok a gyász feldolgozására, s az életük folytatására. A hazugságok elkerülése, az őszinteség, az elfogadás és a szembenézés segít kiutat találni a kétségbeesésből, függetlenül attól, hogy a betegségből végül merre vezet az út – vallja Szentgyörgyi Katalin.

Az asszony a mintegy másfél hónapos, fájdalmakkal teli műtéti lábadozás után vissza-visszatérő légszomja és álmatlansága miatt pszichiátertől is kért segítséget, hogy teste mellett a lelke is regenerálódhasson. Vallja: fontos, hogy az emberek végre megértsék, a pszichiáter vagy a pszichológus nemcsak a „bolondokkal” foglalkozik, hanem nagyon sok segítséget tud nyújtani egy súlyos betegség közepette is, hogy élhetőbbek legyenek a nappalok és az éjszakák.

Szentgyörgyi Katalin évek óta gyógyultnak tudhatja magát, hiszen daganatműtétjének már 8 éve. Ugyan krónikus betegségekkel, vesebajjal küzd, de mind a mai napig félállásban dolgozik, s immár ő a vezetője a mosonmagyaróvári Napsugár Betegklubnak. Mindennapjait röviden úgy summázza: „nagyon szép életem van.”

Senki sem beszélt tüdőrákról

– A kórházban a műtét tett beteggé – fogalmazza meg a sokak által megélt tapasztalatot a győri Szabó Katalin, aki ugyanakkor azt is pontosan tudja: ennek a műtétnek köszönheti az életét. Katalin története 2006-ra nyúlik vissza, amikor egy tüdőszűrő vizsgálatot követően visszarendelték, s a nap végére egy kontroll röntgen, majd egy sürgősen rendelt CT nyomán már kész diagnózis elé állították: daganatgyanús elváltozást találtak a tüdejében, emiatt komplett kivizsgálásra kell befeküdnie a kórházba. Néhány nap leforgása alatt átesett hörgőtükrözésen, laboratóriumi és csontizotóp vizsgálatokon, s rögtön kilátásba is helyezték a tüdőműtétet. Budapest és Szombathely közül utóbbi helyen volt rövidebb a várakozási idő, 3 hét múlva meg is történt az operáció.

– Gondolkodni sem volt időm, olyan gyorsan történt minden. Abban biztos vagyok, hogy a tüdőrák kifejezés nem hangzott el senki részéről, daganatról beszéltek, ám bennem ez akkor nem a rák szinonimája volt. A daganat a jobb felső tüdőcsúcsban helyezkedett el, ezért hozzáfért a sebész, s a jobb felső tüdőlebenyt teljes egészében kivette. A műtét napjáig nekem soha semmilyen panaszom nem volt.

– Amikor magamhoz tértem az operációból, akkor tudatosult bennem a betegség: a műtét nyomán egyik pillanatról a másikra átmenetileg magatehetetlen, kiszolgáltatott emberré váltam, hiszen először a szombathelyi intenzív osztályra kerültem, majd a győri kórházban ápoltak, s onnan bocsátottak haza, ahol már semmi sem volt ugyanaz mint azelőtt – idézi fel a megrázó napokat Szabó Katalin. Az asszony a tüdőrákos betegeknek azon kicsi csoportjába tartozik, akiknek nem a dohányzás okozta a betegségét, ő ugyanis sosem cigarettázott, ezért is érték még inkább villámcsapásként a történtek.

Felépülni testben és lélekben

Az elvált asszony – akinek ekkor már felnőtt lányai is más településen laktak – alig kezdte újjászervezni az életét, amikor az egyik kontrollvizsgálat helyi kiújulást jelzett. Ötven sugárkezelés következett, de az azt követő CT még mindig nem volt megnyugtató.

– „Ha lúd, hát legyen kövér” felkiáltással közölte az egyik orvos, hogy kemoterápiára is szükség van. Lehet, hogy a doktornő ezt feszültségoldásnak szánta, ám a kemoterápia nekem egyet jelentett a halállal, ezért nagyon mély sebet ütött bennem ezzel a mondatával. Egy budapesti tüdőspecialistától kértem másodvéleményt, aki PET CT vizsgálatot kért, s akkor még nem, majd 3 hónap múlva a kontroll PET CT után már ő is indokoltnak látta a kemoterápiát – tér kálváriája következő fejezetére Szabó Katalin. A kemoterápia nagyon megviselte: kihullott a haja, folyamatosan hányt, mintegy húsz kilót fogyott, leromlott a vérképe, ami miatt szüneteltetni is kellett a kúrát. A kezelés hónapjaiban egyre inkább elhatalmasodott rajta a halálfélelem, s úgy érezte: nem fogja túlélni.

A kezelések azonban véget értek, Katalin pedig elkezdett testileg megerősödni, s egyre inkább érezte: nem volt hiábavaló pokoljárása, mert a kezelések meggyógyították. Miközben teste erősödött és visszanyerte erejét, lelke regenerálódásához a fővárosi Tűzmadár Házban talált segítséget.

„Az orvosok gyógyítanak, de a gyógyszerek mellett az is kell, hogy a beteg meg-kapja azokat a kapaszkodókat, amelyek átlendítik a fenyegető hullámvölgyeken” – vallja Szabó Katalin. Egy betegeknek szervezett életmódtáborba is eljutott, ami alapvetően megváltoztatta önmagához és a világhoz való viszonyát – a tüdőrákot pedig immár 7 éve maga mögött tudhatja.

Kapcsolódó cikkek:
Meg akartak gyógyulni a rákból, sikerült is nekik
Erőt ad a bajban a közös küzdelem
Betegtörténet: többfrontos harc a májrák ellen
Szacsvay László: humorral is a prosztatarák ellen
Bangó Margit: énekek a kórházi ágyon
Halász Judit és a mellrák: nem feledett életöröm
Nagy Bandó András: „Minden nap ajándék”
Csákányi Eszter: Elszakít vagy összeköt a betegség

A riport a Rákgyógyítás Magazin 21. számában jelent meg, szerző: B. Papp László. A hirdetések nélküli országos magazin negyedévenként 15 ezer példányban jut el az onkológiai centrumokba. A Magyar Klinikai Onkológiai Társaság tudományos partnerségével megjelenő ingyenes lap a tévhitek ellen küzd, s olyan témákat dolgoz fel, amelyek meghatározzák a rákbetegek mindennapjait: kezelések, mellékhatások, klinikai kutatások, a betegség lelki vonatkozásai, a családi kapcsolatok alakulása.