Petefészekrák drága gyógyszere – 2.

Sajnálom, hogy nem tudom pontosan az ampulla nevét, ami közel 1 millió forintba kerül. Teljesen el vagyunk keseredve, hisz mi egy szegény család vagyunk és nem tehetjük meg, hogy százezreket adjunk ki magánemberként a kezelésekre. Édesanyám miként kaphatna más kombinált kezeléseket (amik költségesek), de hatóanyagaik lévén esélyt adnak a gyógyulásra? Azt sem tudjuk, hogy ki és hogy kaphatja meg a drága kezelések lehetőségét. Mi alapján döntik el a szakemberek, hogy ki az, akinek segítik az életét!?

Ha az ember hall egy új gyógymódról, ami hite szerint elősegítheti a gyógyulási folyamatokat és esélyeket, mindent megtenne, hogy szerette megkapja azt. Ön tud olyan esetről, amikor a kemoterápiás kezeléssel meggyógyult valaki? És ha van is ilyen, hány százalék?

Úgy érezzük, hogy magunk vagyunk és a kemoterápia csak leépíti édesanyám szervezetét. Kérem Önöket, tapasztalataikat és segítségüket őszintén osszák meg velem, hisz szívből szeretném, ha édesanyám meggyógyulna ebből a betegségből.

Összességben azt tudjuk tanácsolni, hogy elkeseredés helyett (vagy mellett) igyekezzenek édesanyját abban támogatni, hogy a most alkalmazott onkológiai kezelés elviselhető legyen számára, s meghozza a kívánt eredményt, a daganatos betegség visszaszorítását. Sok tapasztalat árulkodik arról, mennyit jelent az állapotváltozásban az, hogy maga a beteg miként viszonyul a betegségéhez és a kezelésekhez. A kemoterápia mellékhatásait igyekezni kell csökkenteni, ám a  tünetekben meg kell próbálni nem sorscsapást látni, hanem a gyógyulásért tett erőfeszítésként felfogni a panaszokat.

A beteg önmaga is szenvedhet az aktív onkológiai kezelések mellékhatásaitól, ezek elviseléséhez segítséget nyújthat egy olyan család, családtag, aki biztatja a beteget. Hátráltathatja a javulást az olyan otthoni környezet, amely azt sugallja, hogy „ettől a kezeléstől leépül a szervezeted” – holott lehet, hogy az esetleg tényleg kialakult rosszabbodást nem a kezelés, hanem a betegség idézi elő.

Amennyiben ez a „leépülés” tényleg valós, jelezni kell a kezelőorvosnak, aki eldöntheti, van-e szükség kontroll képalkotó vizsgálatra, esetleg a kezelés módosítására. Általában akkor váltanak az egyik kezelésről egy másikra, ha az addig alkalmazott terápia a képalkotó és laborvizsgálatok, illetve az orvosi vizsgálat alapján már nem elég hatékony az adott betegségben, ha a betegség ismét progrediál, vagyis rosszabbodik, a daganatos gócok nőnek, vagyis a betegség rezisztenssé, ellenállóvá vált az addig alkalmazott gyógyszerekre. Egy szétterjedt petefészekrákos (vagy más áttétes) betegségnél a kezelés célja az, hogy a daganatos betegséget a leghosszabb ideig egyensúlyban lehessen tartani, s általa meghosszabbítani a jó életminőségben megélt életidőt.

Fontos lenne tudniuk, hogy mi az a készítmény, amit az előző levelében hivatkozott „szakorvos” javasolt. Ennek legegyszerűbb módja, hogy megkérdezik tőle, illetve megkérdezik azt is, hogy ő tudja-e ezt a készítményt alkalmazni, s ha igen, akkor milyen megigénylésre gondolt.

Ha a klasszikus onkológia által elfogadott, tudományos adatokkal alátámasztott kezelést jelent ez az ampulla, akkor azoknál a betegeknél, akiknél az alkalmazásától jó eredmény várható, a társadalombiztosítás finanszírozza, kifizeti ezeket a kezeléseket. Tehát bármilyen drága is legyen egy onkológiai gyógyszer, ha annak alkalmazása egy adott betegnél szakmailag indokolt, akkor azért a betegnek nem kell fizetnie. Magyarországon is évente több tízezer beteg részesül „drága” onkológiai kezelésekben, feltételezhetően édesanyja is valamilyen kombinált kezelést kap (ennek bekerülési összege látszik is azon a számlán, hivatalos nevén finanszírozási előkalkuláción, amelyet a betegek aláírnak és egy példányt meg is kapnak belőle a kezeléssel kapcsolatos zárójelentés mellett).

A finanszírozással kapcsolatban természetesen más a helyzet, ha olyan készítményt ajánlottak Önnek, amit kiegészítő kezelésnek szoktak nevezni (különböző vitaminok, táplálékkiegészítők), bár ezek között tudtunkkal ritka a milliós nagyságrendű készítmény, inkább tízezer-százezer forintos árban kínált készítmények vannak. Általánosságban az mondható, hogy ezek nem gyógyszerek, hanem kereskedelmi forgalomban (interneten, ügynökök révén, szakboltban árult) készítmények. Ezeket azért nem  támogatják a különböző országok biztosítói, társadalombiztosításai, mert előnyös hatásuk nem bizonyított konkrét betegségek adott stádiumaiban, s ezek támogatása hazánkban és más országokban is elvenné a lehetőséget attól, hogy a bizonyítottan hatékony onkológiai gyógyszereket támogassák.

Kapcsolódó cikkek:
Petefészekrák
Kemoterápia: sejtmérgektől a célzott kezelésekig
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Sugárterápia a tumorok ellen
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Csillapítani a fájdalmat, leküzdeni a szorongást
Méltányosságból finanszírozott kezelések
Kinek jusson korszerű gyógyszer?

Előzmény:
Petefészekrák drága gyógyszere

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Áttételes petefészekrák
Petefészekrák, bizonytalanságok
Műtét után kell-e rákszűrés?
Petefészekműtét, egészségmegőrzés
Nőgyógyászati műtét
Petefészekrák kezelése
Abbahagyni a kemoterápiát?
Petefészekrák és immunterápia
Áttétes petefészekrák
Petefészekrák és hasvízkór
Petefészekrák, harmadik műtét
Palliatív esély

Top