Tüdőrák, hatástalan terápia (jelige: Ferenc)

A sógoromnak fél éve diagnosztizálták a tüdőrákot. Most fejeződött be a kemoterápia és a sugárkezelés. Az ezt követő CT vizsgálat még a korábbinál is rosszabb eredményt adott. Most már a rákos sejtek átterjedtek a májra és a vesékre is. Kérem szíves válaszukat mit javasolnak tenni? Az orvosok itt Debrecenben további, más jellegű kezelést javasolnak. Azt nem mondták meg konkrétan miről is van szó. Én a budakeszi Korányi Kórház felkeresését javasoltam.

Feltehetően azért indult fél évvel ezelőtt is sugárkezelés és kemoterápia, mert már előrehaladott stádiumról volt szó, s nem volt remény a teljes daganatos folyamat műtéti eltávolítására. Ilyenkor az alkalmazott sugárkezelés, illetve kemoterápia célja az, hogy megkísérelje lassítani a folyamat rosszabbodását – ez a hatás a fél év utáni kontrollok lelete szerint a sógoránál sajnos nem következett be. Ilyenkor az onkológusok megpróbálnak újabb fajta kezelést adni, ugyanilyen céllal, hogy lassítsák a folyamat előrehaladását, s így később alakuljanak ki a betegnél a különböző, életminőséget rontó, a daganatos gócokkal összefüggésben álló tünetek.

Kapcsolódó cikkek:
Tüdőrák
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
Kemoterápia: sejtmérgektől a célzott kezelésekig
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Rettegett hányinger: hogy kerülhetjük el?
Egyes tüdődaganatokban is hatásos az érgátlás
Fájdalomcsillapítás
Dohányosok az onkológiákon
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Segítség a rákbetegek családtagjainak

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Nem műthető kissejtes tüdőrák?
Műthetetlen tüdőrák, útkeresés?
Műthetetlen 2 cm-es tüdőrák?
Kissejtes tüdődaganat
Kissejtes tüdőrák végstádium
Tüdőrák: meddig tarthat a végstádium?
Tüdőrák és a palliatív kezelés
Tüdőrák végstádium
Otthon meghalni
Áttétes tüdőrák: romló koncentráció
Tüdőrák és magatartászavar
Tüdőrák: áttét a szívburkon
Tüdőrák, agyi áttét
Dohányzás, kissejtes tüdőrák
Hirtelen áttétes tüdőrák?
Tüdőműtét és kemoterápia
Reménytelen tüdőrák?
Tüdőrák mint derült égből a villámcsapás
Gyorsan kifejlődő tüdőáttét?
Kérdések a kiegészítő kezelésekről

Top