Szétterjedt, műthetetlen gyomorrák (jelige: Briga)

Édesanyámat 10 napja vittük kórházba gyomordaganat „gyanúsan”. A műtétkor derült ki, hogy komolyabb a baj. (Rendszeres orvosi ellenőrzésen vett részt évek óta, okt. 30-án ultrahangon volt.) „Csak” visszazárták. A zárójelentésére a következőt írták:

„A beteget hisztológiailag verificalt gyomortu. miatt vettük fel osztályunkra. Az exploratio során észleltük, hogy a tu. lényegében az egész gyomrot beszűri, de műtéttechnikailag a megbetegedés inoperabisil. A pancreas test és faroktájékon a betegnek carcinosisa van és a folyamat a truncus coliacus területét érinti, ill. valószínűleg a bal májlebeny vérellátását ledálta, mert a II-III-as májszegmentum szinte teljes egészében atrophizált. ….”

Tudjuk, hogy semmi jót nem várhatunk. Onkológushoz kell majd mennünk a seb gyógyulása után. Milyen kezeléseket kaphat és mit várhatunk?

A műtét célja az volt, hogy az édesanyjánál feltehetően korábban endoszkópos (gyomortükrözéses) vizsgálat során eltávolított szövetminta alapján feltételezett rosszindulatú gyomordaganatot eltávolítsák, de a rákos folyamat kiterjedtsége miatt erre nem volt lehetőség. A műtét során ugyanis azt észlelték, hogy a daganat nemcsak az egész gyomrot támadta meg, de ráterjed a hasnyálmirigy feji és farki részére, megtámadta a hashártyát (carcinosist okozva), ráterjed a gyomor mögötti idegkötegekre, és gátolta a máj egy részének vérellátását, amely miatt a II-III májszegmentum elsorvadt. Ebben az esetben a műtét érdemben nem segíthetett, mivel olyan nagy kiterjedésű és szövevényes a daganat, hogy azt nem lehetett eltávolítani.

A helyileg kiterjedt gyomorrákban, mint amelyben édesanyja is szenved, többnyire kemoterápia, bizonyos esetekben sugárkezeléssel kiegészítve jöhet szóba általában. Azt, hogy pontosan milyen kezelést javasolnak, az onkológiai konzílium során beszélhetik meg az onkológussal. Az onkológiai kezelést azért adják, hogy gátolják a ráksejtek osztódását, így próbálják csökkenteni a daganat méretét, illetve lassítsák a folyamat növekedését, áttétképzését, ezzel a lehetőségekhez képest elodázzák azoknak a tüneteknek, szervi működés-zavaroknak a kialakulását, amelyet a szervezetben növekvő daganat okozhat.

Kapcsolódó cikkek:
Gyomorrák
Fájdalomcsillapítás
Vérszegénység is veszélyezteti a daganatos beteget
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
Alternatív kezelések: miért nem foglalunk állást?
Csillapítani a fájdalmat, leküzdeni a szorongást
Kicsorbítható az éle Démoklész kardjának
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Nem lemondani a mindennapi örömökről

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Életkedv áttétes gyomorrákkal
Gyomorrák: élet gyomor nélkül
Étkezés gyomor nélkül
Édesanyám gyomorrákos
Hányás kemoterápia után
Gyomorrák műtétje 29 évesen
Munkavállalás gyomorrák után
Gyomorműtét utáni kemoterápia
Gyomorrák lehetséges kezelése
Gyomorrák, tüdőárnyék
Gyomorrák ellátása
Műtét áttétes gyomorrákban?
Gyomorrák kemoterápiája
Súlyos gyomorrák
Gyomorrák, lecsapolás
Gyomorműtét utáni vizsgálatok
Gyomorpolip és tumormarker
Gyomorfekély és gyomorrák
Gyomordaganat gyógyítása
Táplálkozás gyomorrákban
Gyomorrák: 4 évvel műtét után
Tumor vizsgálati értékei
Súlyos gyomorrák 20 évesen
Teljes gyomoreltávolítás után májáttét
Táplálkozás gyomor nélkül
Májáttétes gyomorrák
Burjánzó tumor és tápszerek
Infiltrált, műthetetlen gyomor
Gyomorrák alternatív kezelése

Top