Gyomorrák: legyen műtét? (jelige: Tanácstalanság)

Édesanyám 85 éves, parkinzon kóros. Ma, 19-én gyomortükrözés után gyomorrákot diagnosztizáltak nála. Kórházi orvosa műtétet javasolt, sőt már a jövő hét elején szeretnék műteni. Bár még a szövettani eredmény nem érkezett meg, amit azonban tudni lehet, hogy egyenlőre a májon nincs áttét. Nagyon le van gyengülve. Szinte semmilyen felvilágosítást, segítséget nem kaptunk, csak döntsük el, akarjuk-e a műtétet vagy nem. Mit tegyek? Mit mondjak anyunak? Erről a honlapról tudtam meg valamit erről a szörnyűségről. Úgy gondolom, hogy ez egy hatalmas műtét és még ami utána vár rá. Kibírja-e egyáltalán a műtétet, vagy beszéljem le róla? Mit tegyek? Belehalok a tehetetlenségbe, a szívem majd megszakad, magamhoz szorítanám és soha nem engedném el, de miatta is szeretnék erős maradni.

Váratlanul került nehéz helyzetbe, amikor idős szülője, feltételezhetően rosszindulatú daganatos betegségének ellátásáról kell gyorsan dönteni. Nem tudjuk, kitől próbált felvilágosítást kapni: ha tudják, hogy előreláthatóan ki lenne az operáló orvos, akkor elsősorban tőle kellene további felvilágosítást kapni, részben a műtét és az altatás édesanyja esetében várható kockázatáról, részben a várható előnyökről, eredményekről. Amennyiben még mindig tájékozatlannak érzi magát, az adott osztály osztályvezető főorvosát is megpróbálhatja megkeresni, s tőle tájékoztatást kérni.

Összességében, ha a képalkotó vizsgálatok alapján nem merül fel, hogy más szervekben áttétek jelentkeztek volna, illetve nem az derül ki a képalkotó (ultrahang, esetleg CT) vizsgálatokból, hogy a daganat összekapaszkodott a környezetével, és áttétet adott a környéki nyirokcsomókba, akkor – amennyiben a beteg állapota ezt lehetővé teszi – a daganat műtéti eltávolítása mellett igyekeznek dönteni az édesanyját kezelő orvosok.

Leveléből nem derül ki, hogy édesanyjánál a gyomordaganat okoz-e táplálkozási nehézséget, akadályozottságot, mivel függ össze legyengültsége, és amennyiben van táplálkozási nehezítettség, ezen a sebész orvosok szerint a műtét hogyan tud segíteni, illetve a műtétig hátralévő időben hogyan lehet egy kicsit felerősíteni. Amennyiben nagyon bizonytalan, hogy „akarják-e a műtétet vagy sem”, próbálkozhat azzal, hogy más intézményben, más orvostól a leletek birtokában úgynevezett másodvéleményt kér, esetleg azzal, hogy kérnek a jelenleg édesanyját kezelő sebészeti osztálytól 1-2 hét gondolkodási időt a tájékozódásra, a lehetséges alternatívák és kimenetelek átgondolására.

Kapcsolódó cikkek:
Gyomorrák
Fájdalomcsillapítás
Vérszegénység is veszélyezteti a daganatos beteget
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
Alternatív kezelések: miért nem foglalunk állást?
Csillapítani a fájdalmat, leküzdeni a szorongást
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Válaszok nélkül távozunk a kórházból

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Szétterjedt, műthetetlen gyomorrák
Életkedv áttétes gyomorrákkal
Gyomorrák: élet gyomor nélkül
Étkezés gyomor nélkül
Édesanyám gyomorrákos
Hányás kemoterápia után
Gyomorrák műtétje 29 évesen
Munkavállalás gyomorrák után
Gyomorműtét utáni kemoterápia
Gyomorrák lehetséges kezelése
Gyomorrák, tüdőárnyék
Gyomorrák ellátása
Műtét áttétes gyomorrákban?
Gyomorrák kemoterápiája
Súlyos gyomorrák
Gyomorrák, lecsapolás
Gyomorműtét utáni vizsgálatok
Gyomorpolip és tumormarker
Gyomorfekély és gyomorrák
Gyomordaganat gyógyítása
Táplálkozás gyomorrákban
Gyomorrák: 4 évvel műtét után
Tumor vizsgálati értékei
Súlyos gyomorrák 20 évesen
Teljes gyomoreltávolítás után májáttét
Táplálkozás gyomor nélkül
Májáttétes gyomorrák
Burjánzó tumor és tápszerek
Infiltrált, műthetetlen gyomor
Gyomorrák alternatív kezelése

Top