Elutasított Herceptin kezelés (jelige: kismama)

Tanácsot szeretnék kérni Önöktől, hogy az alábbi esetben kihez lehetne/kellene fordulni, illetve szeretném megtudni szakértőjük véleményét. Elég bonyolult esettel rendelkezem, de próbálom a lehető legrövidebben leírni.

Hét éve DCIS-sel műtöttek, majd 2 év múlva a daganat mint invazív her2+++ (FISH-sel is +) kiújult, ekkor kemoterápia mellett kaptam Herceptint, de csak 3 hónapig, mivel az OEP a továbbiakban elutasította a kérelmemet arra hivatkozva, hogy adjuvánsan nem jár. Tavaly terhességem 9. hónapjában kiújult a daganat, biopszia szerint ismét her2 pozitív, a Herceptin kérvényre én nem kaptam ekkor semmilyen választ.

Decemberben ismét kiújult a daganat(!), ekkor már zsírszöveti áttéttel. Mivel a Hercepint az orvosom szerint most már biztosan nem tartotta volna indokoltnak az OEP, merthogy „én már kaptam”, így lapatinibet kérvényeztünk. A kérvényemet elutasították (ez több mint 30 napig tartott; decemberben és januárban műtöttek, majd kivizsgálások, pillanatnyilag min. 3 hónapja nem kapok semmilyen kezelést), elsődleges indokként arra hivatkozva, hogy én indokolatlanul kaptam annak idején Herceptint, továbbá hogy a nyirokcsomó áttét (??? – lehet, hogy el sem olvasták a kérvényemet) nem „jogosít fel”. Szeretném megtudni, hogy valóban/más szakvélemény szerint is jogosulatlan vagyok-e a Herceptin kezelésre?

Szeretnénk előrebocsátani, hogy honlapunk nem ad ki szakvéleményt: információadással, a rendelkezésre álló adatok értelmezésével igyekszünk segíteni a hozzánk fordulóknak.

Valóban bonyolult a kérdése, mert az egyedi méltányossági kérelmekről (korábban a HER2 gátló infúzióról, most a HER2 gátló tablettához történő társadalombiztosítási hozzájárulásról, vagyis finanszírozásról) szóló döntéseket szigorú szakmai szabályok alapján hozzák. Amikor Ön először kapott HER2 gátló kezelést a műtétje után, akkor valószínűleg ezt a fajta kezelést még sem Magyarországon, sem a világ más részén nem törzskönyvezték műtét utáni, vagyis adjuváns kezelésre. Ugyanakkor abban az időszakban már zajlottak azok a nagy nemzetközi klinikai gyógyszervizsgálatok, többek között hazánkban is, amelyekben azt tesztelték, hogy az áttétes HER2 pozitív betegeknél jó hatékonysággal alkalmazható infúziós készítményt érdemes-e adni a műtét után is már a HER2 pozitív betegeknek, s ennek nem nagyobb-e a kockázata, mint a kezeléstől várható eredmény. Ekkor az OEP a megfelelő javallati körben benyújtott kérelmet a HER2 gátló infúziós kezelésre metasztatikus (áttétes) betegeknél támogatta, vagyis az egyébként nagyon költséges kezelést, amely már törzskönyvi, vagyis hatósági engedéllyel rendelkezett, de a szokásos kereteken belül kórházi felhasználását még nem finanszírozta a társadalombiztosító, az egyedi méltányossági kérelem kedvező elbírálását követően kaphatták meg térítésmentesen a betegek.

Tekintettel a nagy klinikai vizsgálatok eredményeire, ezt az infúziós HER2 gátló készítményt immár adjuváns betegek kezelésére is törzskönyvezték, s a társadalombiztosítás is támogatja. Amennyiben tavaly nyújtottak be ismételten a HER2 gátló infúzióra a kérvényt, akkor az OEP-től arra biztosan érkezett válasz is. Fontos lenne tudni, hogy miért utasították el akkor a kezelési kérelmét (ha valóban elutasítást történt). A mostani tablettás kezelés kérvényezésének elutasításában valószínűleg szerepel az elutasítás pontos indoka: feltételezhetően nem azért utasítják el most a kérvényét, mert korábban Ön indokolatlanul vett igénybe társadalombiztosítási támogatást egy kezelésre.

Ugyanakkor tudnia kell, hogy a most másodikként kérvényezett készítmény a nemzetközileg és hazánkban is érvényes alkalmazási előírása (törzskönyve) szerint előrehaladott vagy áttétes emlőkarcinomában szenvedő betegek kezelésére használható, akiknél a daganat HER2 pozitív. Akkor lehet ezt a szert az áttétes emlőrákos betegeknek adni, ha a korábbi kezelések mellett az áttétek növekedést (progressziót) mutatnak, és szükséges, hogy a beteg korábban már részesüljön többféle citosztatikus kezelésben (antraciliklin és taxán csoportba tartozó kemoterápiás kezelésekben), illetve a korábban már részletesen tárgyalt HER2 gátló infúziós kezelésben. Ezt a tablettát a törzskönyve szerint az áttétes emlőrákos betegeknek egy másik citosztatikus tablettával együtt lehet adni, mert a nagy klinikai gyógyszervizsgálatokban ezzel a készítménnyel együtt tesztelték, és együttes alkalmazásukkal értek el jó eredményt. Ugyanakkor ez a tablettás HER2 gátló készítmény nem alkalmazható adjuváns kezelésként, tehát eltávolított emlőráknál – még akkor sem, ha a szövettani mikroszkópos vizsgálatban a szírszövetben láttak daganatsejteket.

Levele alapján az valószínűsíthető, hogy Önnél nem áttétes vagy előrehaladott betegség (vagyis IV. stádiumú vagy III. stádiumú betegség) áll fenn, ezért nem lehet Önt jelenleg kezelni ezzel a gyógyszerrel.

Tekintettel arra, hogy valóban nem típusos az Ön esete, érdemes lenne ezt átbeszélniük annak az osztálynak az osztályvezető főorvosával is, ahol a kezelése zajlik, közösen meghatározni a további lehetőségeket és teendőket az ismételten kiújuló betegsége miatt.

Kapcsolódó cikkek:
Emlőrák
A HER2-pozitív emlőrák és célzott kezelése
Vérszegénység is veszélyezteti a daganatos beteget
Emlőrákos asszonyok vallanak kálváriájukról
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Kemoterápia: sejtmérgektől a célzott kezelésekig
Áttétes emlőrákban is sorvasztják az ereket
Nem lemondani a mindennapi örömökről
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Méltányosságból finanszírozott kezelések
Kinek jusson korszerű gyógyszer?

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Korai HER2 agresszív kezelése
Utókezelések: HER2 és alternativái
HER2: pozitív vagy negatív?
HER2 is meg nem is?
HER2+++ daganat
Mellrák: HER2, klinikai kísérlet
Kiújult mellrák és Herceptin
HER2 mellrák tumormarkerei
HER2+ daganat
HER2+ terápia
HER2 mellrák esélyei
Mellrák HER2: 3+
HER2+ mellrák kezelés
Mellrák: kemón élni, nem remélni?
Újrakezdeni a hormonkezelést?
Emlőrák: kemo vagy nem kemo?
Emlőrák terápiája
Emlőrák: döntés a kemoterápiáról
Emlőrák műtét után
Mellrák: van más mód?

Top