Gyomorrák túlélési esélyek

Édesapám gyomrát kasztrálták fél éve, gyomorrákot találtak nála, ami össze volt kapaszkodva a májjal és a belek egy részével, a máj mellett található nyirokmirigyben is találtak, de minden „fertőzött” részt eltávolítottak. A későbbi CT vizsgálaton nem találtak áttéteket. Az utolsó kemoterápiás kezelése tart, alapvetően jó az egészségi állapota, dolgozik is.

Szeretném megkérdezni, milyen esély lehet a túlélésre, illetve mennyi idő lehet statisztikailag még hátra az áttét megjelenéséig, és milyen minőségben élhet tovább? Tudom, hogy ez egy összetett kérdés, de szeretnék valamennyire felkészülni. Szeretném megkérdezni miben lehet még neki segíteni, ami a gyógyulást elősegítheti? Szeretném megkérdezni azt is, hogy milyen esélyekkel jelenhet meg nálam ez a kór?

Jól érzi: azoknál a gyomordaganatoknál, amelyek már felfedezésük idején a hasüregben több szervvel összekapaszkodtak, még a daganatos részek kiterjedt műtéti eltávolítása után is fennáll a helyi kiújulás vagy az áttét megjelenésének kockázata. Azt azonban nem tudjuk előre megjósolni mi sem, hogy pontosan mennyi idő telhet el az áttét megjelenéséig.

Feltehetően édesapját onkológiai kontroll vizsgálatokkal fogják követni, hogy amennyiben helyi kiújulás vagy áttét jelentkezését tapasztalják, ismét daganatgátló kezelést tudjanak indítani az orvosok.  A kemoterápia befejezése utáni időszakban az életminősége valószínűleg legalább olyan jó lesz egy ideig, mint most a kezelések mellett, illetve a kemoterápiához kapcsolódó esetleges mellékhatások sem okoznak már panaszt.

A gyomorráknál közvetlen öröklődésről nem tudunk, de azoknál az embereknél, akiknél az elsőfokú rokonnál rosszindulatú daganatos betegség alakult ki, általában valamivel nagyobb a daganatok kialakulásának kockázata, mint az átlag népességben. De nem biztos, hogy ugyanabban a szervben jelenik meg daganat, mint a hozzátartozóban. (Vannak ismert genetikai elváltozások, például az emlőrákok csekély részében, bizonyos kiindulású bélrákoknál, ahol igazolt az öröklődés, de a gyomordaganat nem tartozik ebbe a csoportba.)

A megelőzésre csak az tanácsolható, hogy részt kell venni az adott életkorban javasolt szűrővizsgálatokon, panasz esetén nem szabad halogatni az orvoshoz fordulást, és kerülni kell azokat a behatásokat, amelyekről ismert, hogy emelik a rákos betegségek kialakulásának kockázatát. Ilyen például a méreganyagokat folyamatosan a szervezetbe adagoló dohányzás.

Kapcsolódó cikkek:
Gyomorrák
Fájdalomcsillapítás
Vérszegénység is veszélyezteti a daganatos beteget
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
Alternatív kezelések: miért nem foglalunk állást?
Csillapítani a fájdalmat, leküzdeni a szorongást
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Gyomorrák, nyelőcsőrák 40 évesen
Ödéma gyomorműtét után
Gyomorrák, állapotrosszabodás
Áttétes gyomorrák, vizesedés
Baktériumfertőzés: gyomorfekély és gyomorrák
Gyomorfekély és gyomorrák
Gyomorpolip és tumormarker
Tumor vizsgálati értékei
Gyomorrák: legyen műtét?
Szétterjedt, műthetetlen gyomorrák
Életkedv áttétes gyomorrákkal
Gyomorrák: élet gyomor nélkül
Étkezés gyomor nélkül
Édesanyám gyomorrákos
Hányás kemoterápia után
Gyomorrák műtétje 29 évesen
Munkavállalás gyomorrák után
Gyomorműtét utáni kemoterápia
Gyomorrák lehetséges kezelése
Gyomorrák, tüdőárnyék
Gyomorrák ellátása
Műtét áttétes gyomorrákban?
Gyomorrák kemoterápiája
Súlyos gyomorrák
Gyomorrák, lecsapolás
Gyomorműtét utáni vizsgálatok
Gyomordaganat gyógyítása
Táplálkozás gyomorrákban
Gyomorrák: 4 évvel műtét után
Súlyos gyomorrák 20 évesen
Teljes gyomoreltávolítás után májáttét
Táplálkozás gyomor nélkül
Májáttétes gyomorrák
Burjánzó tumor és tápszerek
Infiltrált, műthetetlen gyomor
Gyomorrák alternatív kezelése

Top