Mellrák, helyreállító mellműtét (jelige: Abigél)

A kérdésem a helyreállító mellműtéttel kapcsolatos. Nálam mellrákot diagnosztizáltak, kivették a daganatot, majd három kemoterápiát kaptam. Ekkor döntöttem el, hogy a gyógyulás egyéb formáit választom. (Sem kemoterápiát, sem sugárkezelést nem akarok.) Kérdés: ilyen esetben is téríti-e a TB az emlő helyreállítását?

Ugyanis a két mellem most nagyon különböző méretű. Csak annyit szeretnék, ha újra egyformák lennének. Áttétem nincs, csak: nem kellő szélességű a kimetszés. Ezért akarják az egészet levenni. A sebészemmel még erről nem beszéltem, ő még úgy tudja, le kell vennie a mellem. Ezt egyáltalán nem szeretném, mert a csonkítás a gyógyulásomat akadályozná.

Az orvosai által javasolt kemoterápiás és sugárkezelések célja a betegség kiújulási kockázatának csökkentése, s az így alkalmazott módszerekkel igazoltan lehet csökkenteni az emlőrák kiújulási kockázatát. Ami köznyelven azt jelenti, hogy a kezelések alkalmazását vállaló asszonyok közül öt év múlva több van életben, mint azok közül a betegek közül, akik valamilyen okból nem részesültek kezelésben.

A nem kellő szélességű kimetszés azt jelenti, hogy a szövettani feldolgozás során valószínűleg a daganat közel volt az ép szélhez, vagyis a kimetszéshez, ami még nem daganatos szöveteket tartalmazott, vagy a metszési szél áthaladt (az esetleg szemmel nem látható) daganatos területen – utóbbi eshetőség azt jelenti, hogy a metszésen túl is lehetnek daganatos szövetrészek, azaz nem sikerült a teljes tumormentesítés az operációval.

Az emlősebészetben, ha mellrákról van szó, az onkológiai alapelvek messzemenő figyelembevételével lehet a műtéti beavatkozásról és annak formájáról javaslatot adni.

Plasztikai beavatkozásnak akkor van értelme onkológiai szempontból, ha a korábbi sebészi beavatkozással és műtéttel kellően alacsony kockázatra lehet csökkenteni a daganat kiújulásának esélyét. Érdemes lenne az Önben felmerülő kérdéseket ismét átbeszélni kezelőorvosával, megpróbálni megérteni, hogy miért javasolnak kemoterápiát és sugárkezelést, van-e értelme még folytatni (ez függ, a kihagyott időtől).

Érdemes lehet beszélni sugárterápiás szakemberrel, illetve megbeszélni azt a sebészével, hogy van-e lehetőség arra, hogy a jelenleg szükségesnek véleményezett emlőeltávolításra plasztikai sebészeti szemlélettel kerüljön sor, amely megkönnyíti, hogy később esztétikailag optimálisabb helyreállító műtétre kerülhessen sor.

Mivel a jelenben Ön által hozott döntések jelentősen befolyásolhatják daganatos betegségének lefolyását, kiújulási kockázatát, s így az Ön további életét, életesélyeit, fontos a megfelelő információkat összegyűjtenie, mérlegelnie, hiszen ennek felelősségét senki nem viselheti Ön helyett, s például egy kihagyott onkológiai terápiát később már nem lehet bepótolni.

Kapcsolódó cikkek:
Emlőrák

Nem minden nő választja az emlőmegtartó műtétet
Gyógyító szike: rákbetegnek a műtét jó hír!?
Daganatsebészet: a rák elsődleges gyógymódja
Emlőrákos asszonyok vallanak kálváriájukról
Áttétes emlőrákban is sorvasztják az ereket

Fájdalomcsillapítás: opioidokkal a fájdalmak ellen
Kemoterápia: sejtmérgektől a célzott kezelésekig
A kemoterápiás kezelés mellékhatásai

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Emlőmegtartó műtét után 2.
Emlőmegtartó műtét után
Mellrák kezelések sorrendje
Kiújult mellrák, sorstársak
Kiújult, áttétes mellrák

Mellrák kiújulása 17 év után
Kiújult mellrák és Herceptin
Mellrák bizonytalanságai
Fájdalom a műtött mellben
Megvastagodott műtött mell
Emlőrák: csomó a műtéti hegnél
Mellrák: vizsgálatok műtét után
Áttét nélküli mellműtét
Mellműtét után 9 hónappal
Mellműtét utáni CEA értékek
Aggasztó laborleletek mellrákműtét után
Tumor vizsgálati értékei
Mellrák: áttét esélyei
Mellrák, magas trombocitaszám
Fehérvérsejtszám-csökkenés
Emlőrák: kemo vagy nem kemo?
Emlőrák terápiája
Emlőrák: döntés a kemoterápiáról
Emlőrák műtét után
Mellrák: van más mód?

Top