Méhtestrák: sugár- vagy kemo? (jelige: nem ertem)

Édesanyámat június 4-én diagnosztizálták méhtesrákkal, amit ugyan akkor még nem tudtunk, mert hogy az orvos végig fibromáról beszélt. Sebaj. Megjöttek a leletek, amik beigazolták félelmünket. Az orvos elküldött bennünket onkológushoz, aki mindenféle vizsgálatot megcsináltatott velünk (CT, tumormarker 125, vér stb.). Minden eredmény jó lett, csak mégis volt egy óriási bökkenő: azt elfelejtette mondani mindenki, hogy a daganatot benn felejtették. Elmentünk tehát egy nőgyógyászhoz, aki több vizsgálat után végre mindent kivett úgy ahogy azt kellett volna már előbb is.

Édesanyám borzalmasan retteg (és én is), hogy nehogy kemoterápiát kapjon. Amennyire lehetséges, én már annyi mindent utánaolvastam és mindenhol azt írták, hogy erre a betegségre sugárterápia szükségeltetik. Igaz-e?

Az, hogy egy daganatos betegségnél mikor van szükség sugárterápiára, mikor kemoterápiára, hormonterápiára, illetve mikor elég csak a sebészi eltávolítás, sok tényezőtől függ. Ezt befolyásolja a műtét kivitelezhetősége, hogy maradt-e a méhtestrák műtétnél daganat, a közelebbi és távolabbi nyirokcsomókban volt-e, van-e áttét, mit mutat a szövettani vizsgálat, illetve mit mutatnak azok a képalkotó vizsgálatok (pl. CT), amelyeket édesanyjánál végeztek, például kizárható-e távoli áttét jelenléte.

A sugárterápia és a kemoterápia tehát nem kiváltható egymással, a sugárterápia helyi kezelés, a kemoterápia pedig az egész szervezetre ható, úgynevezett szisztémás terápia.

Amennyiben az orvosok műtét utáni sugárkezelést javasolnak, ez is történhet külső sugárforrásból (hasfalon keresztül), illetve hüvelyi sugárkezelés formájában (ennek gyakran alkalmazott fajtáját hívják after-loading kezelésnek is), esetleg a kettő kombinációjával. A pontos teendőkről onkoteam (onkológiai bizottság) dönt leggyakrabban, amelyben nemcsak sebész (nőgyógyász), hanem sugárterápiás szakember, illetve a kemoterápiában és hormonkezelésekben jártas klinikai onkológus is áttekinti a leleteket, s közösen ad terápiás javaslatot.

Kapcsolódó cikkek:
Méhtestrák
A rák stádiumának meghatározása
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
Sugárterápia a tumorok ellen
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Fájdalomcsillapítás

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Méhdaganat stádiuma
Méhtestrák, kismedencei sugárkezelés

Méhtestrák sugárterápiája

Méhtestrák miatti sugár mellékhatása vizelésnél
Méhtestrák elleni védekezés
Méhtestrák felfedezése
Túlélés kemoterápia után 2.
Méhdaganat, stádiumbesorolás
Méhdaganat eltávolítása után
Műtét után kell-e rákszűrés?
Méhtestrák, duzzadt nyirokcsomók
Vizelettartás helyreállítása
Kapcsolat a rák és a császármetszés között?

Top