Dohányzás, váladék, torokfájás, idegeskedés

20 éves fiú vagyok, az utóbbi időben, miután a megfázásom elmúlt, a torokfájás maradt. Már régebb óta rendszeresen jön fel némi váladék a torkomból (az allergológusom szerint ez csak az allergiának köszönhető) és elég gyakran köhögök (bár ez állítólag a váladék következménye). Ezért a maradandó torokfájásért és az (remélhetőleg tényleg) allergia miatt alakult ki bennem rossz érzés mostanában ezzel kapcsolatban. Érdekelne, hogy mit tehetnék ez ügyben, kihez forduljak, hol tudnak esetleg megnyugtató választ adni. Sajnos két éve dohányzom, nem túl sokat, de éppen emiatt is aggaszt jobban a dolog.

Látatlanban, vizsgálat nélkül természetesen semmi nem állapítható meg, s felelősséggel vélemény sem mondható. Ami pozitív, hogy levele alapján orvosi kontroll alatt áll, azaz tüneteit már vizsgálták. Mi is csak fül-orr-gégészeti konzíliumot javasolhatunk.

Engedje meg, hogy Önt idézzük. Ha saját szavaival így fogalmaz: „sajnos két éve dohányzom,” azaz nyilvánvalóan tisztában van vele, hogy ezzel évről-évre növeli szervezetében egy végzetes, visszafordíthatatlan betegség kialakulásának kockázatát, nem egészen értjük milyen tényező kényszeríti mégis arra, hogy ezt tegye. Azt kérdezi, kitől kaphatna megnyugtató választ. Sajnos azt kell mondanunk, hogy aki Önnek és kortársainak megnyugtató, magyarul elbagatellizáló választ ad a dohányzással összefüggésben, az hozzájárul ahhoz, hogy Ön és kortársai egyszer ott üljenek az onkológia várójában.

Kérjük, ne értékelje támadásként sorainkat, biztosan hallotta már ezt eleget. Ám mi pedig csak ezen a fórumon is több száz olyan családdal leveleztünk, akiknek egyértelműen a cigaretta tette tönkre az életüket. S nemcsak a tüdőrákról van szó, a rendkívül fájdalmas és torzulással járó fej-nyaki daganatokról, a szájüregi tumorokról, a mérgezőanyagok kiválasztása nyomán jelentkező hólyagrákról vagy veserákról sokkal kevesebb szó esik, pedig ezeknek a kockázata éppúgy nő a dohányzással eltöltött idővel. Persze olyan emberek is megbetegedhetnek, akik nem dohányoznak, meg is betegszenek, ám sokkal-sokkal kisebb valószínűséggel.

Kívánjuk, hogy tünetei megnyugtatóan rendeződjenek, s még azelőtt fel tudjon hagyni a méreganyagok folyamatosan és önként való szervezetébe adagolásával, hogy már késő lenne.

Kapcsolódó cikkek:
Szájüregi daganatok
Garat- és gégerákok
A light cigi is erős méreg
Egyre fiatalabbak a tüdőrákosok, több a nőbeteg
Dohányosok az onkológiákon
A dohányzás már nem „menő”

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Kaparás és csomóérzés a torokban: torokrák?
Torokrák tünete?
Gége-torok probléma

16 évesen lehetséges a torokrák?
Gégerák 17 évesen?
Lehet 15 évesen torokrákom?
18 évesen gégerák?
Torokrák lehetséges 17 évesen?
A rák felé 16 évesen
Fertőző torokrák?
Gégerák 18 évesen?
Pukli a torokban
Halálos cigaretta

Top