Vesedaganat? Dúsulás a csontban (jelige: Édesapám)

Édesapám 57 éves, 2010. augusztus 27-én szinte álló helyzetben eltört a lába fent a combjánál. 46 cm vasat tettek a lábába. Hosszú idő után október 15-én CT vizsgálatra küldték, ami szerint a bal veséjén van egy daganat. Biopsziát még nem vettek, majd november 8-án. A röntgenfelvétel alapján, amit a lábáról csináltak, a sípcsontjánál egy kis részen és a csípő tájékán van neki csont dúsulása. Volt egy vérvételen, ami negatív lett neki.

A kérdésem az lenne, hogy ez a sok várakozás nem ront-e az állapotán még jobban? Hogy lehet az, hogy a vérvétel negatív? Ha beigazolódik, hogy tényleg daganat a biopsziavétel után, akkor mennyi esélye van, hogy meggyógyul? Hogy lehet ezt kezelni, milyen kezeléssel és esetlegesen van-e olyan, hogy mondjuk a vasallergia miatt van két helyen csontdúsulása?

A hetekkel ezelőtti röntgen nem mutatott ki semmit, nem látszott a csontján semmi, s az a konkrét vizsgálat, amivel a csontdaganatot keresik, az is azt írja le, furcsa, hogy csak bizonyos pontra vetítődik ki a csont dúsulása.

Nagyon-nagyon aggódom érte és annyi kérdés van megválaszolatlan, s a felvilágosításunk sem történt a megfelelő módon szerintem. Nagyon-nagyon köszönöm a válaszát előre is, hisz lassan úgy érzem, hogy már-már összeroppanok a fájdalomtól és a bizonytalanságtól.

Leveléből nem derül ki, hogy édesapjánál a combtörés helyén találtak-e daganatos szövetet. Amit leír, hogy „szinte álló helyzetben eltört a lába”, annak a gyanúját veti fel, hogy úgynevezett patológiás fraktura (kóros törés) történt. Ez a szinte erőbehatás nélkül létrejövő törés arra jellemző, amikor a daganatáttétek miatt a csont szerkezete meggyengül, s ezért törik.

Azt, hogy a röntgen milyen egyéb dúsulásokat mutat, csak a levelében lévő információkból nem lehet megmondani. Lehet olyan csontáttét, amely halmozza az ásványi anyagokat, elsősorban a kalciumot (szakszóval oszteoplasztikus áttét), de lehet teljesen más folyamat is, aminek semmi köze daganatos megbetegedéshez.

Vasallergiát nem feltételeznénk, hiszen valószínűleg a sípcsontba (amely a lábszárban lévő csont), illetve a csípőbe nem került vas a combcsonttörés rögzítése során, ekkor más anyagot használnak.

Leveléből nem derül ki, hogy milyen vérvétel történt édesapjánál. A szokásos vérvételek, amelyekben vérkép, májfunkció, májenzimek, vesefunkció, ionok, vércukor vannak, nem feltétlenül kórosak még egy áttétes daganatos betegség esetén sem.

Amennyiben rosszindulatú vesedaganat igazolódik, akkor a további kilátásokat, illetve kezeléseket az befolyásolja, hogy van-e más szervben vagy szervekben áttét. A kezelési lehetőségekben, mivel jelenleg kevés tudható a betegségről, nem érdemes még most találgatni, több adat ismeretében az orvosok is pontosabb kezelési lehetőségeket mondhatnak. Ha nincs áttét, akkor műtéttel lehet esély a daganat eltávolítására, de ez függ a vesében lévő daganat méretétől, kiterjedtségétől, környezetével való esetleges összekapaszkodásától is.

Kapcsolódó cikkek:
Csontáttétek
A csontáttét kezelése is járhat mellékhatással
Csontfájdalmak sajátos kezelése
Veserák
Veserák: célzott terápiák a gyógyulásért
Veserákban is hatásos az érgátló terápia
A kemoterápiás kezelés mellékhatásai
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Kemoterápia: sejtmérgektől a célzott kezelésekig
Sugár- és kemoterápa: a félelmetes kezelések
Vérszegénység is veszélyezteti a daganatos beteget
Gyógyító szike: rákbetegnek a műtét jó hír!?
Daganatsebészet: a rák elsődleges gyógymódja

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Áttétes veserák célzott kezelés
Veserák: kivenni a mellékvesét is?

Veserák: veseműtét utáni kontroll CT

Májrák-vesedaganat

Májáttétes veserák kezelése
Májrák vese áttéttel
Világossejtes veserák tumormarkerei, CA 15-3
Vesetumor, műtét előtti CT

Veserák kezelése, mellékhatások csökkentése
Veserák, veseműtét, nyirokcsomók
Veserák kezelések és kilátásai
Betegség lelki kezelése
Tüdőáttétes veserák
Veserák tüdőáttéttel
Veserák: miért 5 év?
Veserák kiújulás esélyei
Vesedaganat?

Vesefájdalom, kontrol UH
Veserák gyógyszeres terápiája
Áttétes veserák?
Veserák tüdőáttéttel 2.
Veserák tüdőáttéttel 1.
Élet vesesejtes carcinoma-val
Veseáttét és EGFR
Veserák operációja után
Világossejtes veserák
Elváltozás a vesén
Veserák: alternatíva kemoterápiára?
Veserák gyógyulási esélyei
Esélyek a veseműtét után
Világossejtes vesedaganat
Vesedaganat és combfájdalom
Vesedaganat és vitaminok
Eperák vagy veserák?
Májáttét, besárgulás, hallucinációk
Vesedaganat?

Vesefájdalom, kontroll UH

Top