Szorító érzés a torokban: gégerák? allergia?

27 éves vagyok, a torkomban kb. 5 hónapja gombócot, szorítást érzek. Nem iszom alkoholt és nem is dohányzom. A fül-orr-gégész doktornő először gége-garatgyulladással kezelt, az antibiotikum nem igazán segített, közben jött a tavasz, és sajnos nagyon allergiás vagyok a fűfélékre, azóta is fennállnak a tüneteim.

Az orvos szerint az allergia okozza, illetve említette, hogy ő sok gyomorsavat is lát, amikor gégetükrözést végzett. Azt mondta, nyugodjak meg, semmi komoly gondot nem lát.

Én mégis félek, hogy talán gége-garat vagy hasonló rákom van. Bár öt hónap alatt nem fogytam, enni-nyelni rendesen tudok, nem rekedt a hangom. Tényleg az allergia volna a bűnös? Most szedek allergia ellen gyógyszert, néha kicsit jobb, de nem múlik el maradéktalanul a szorítás. A sok gyomorsavra nem kaptam semmit. Kérem szépen, írja meg, mi a véleménye, mert kétségbe vagyok esve.

Mivel az elmúlt időszakban többször is történt Önnél gégészeti vizsgálat, annak során vélhetően a szájüreg, illetve a gége területén kezdődő kis daganatos folyamatra is fény derült volna. A többszörös vizsgálatok alapján valóban elképzelhető, hogy az allergia okozza a panaszait.

Kapcsolódó cikkek:
Szájüregi daganatok
Garat- és gégerákok
A light cigi is erős méreg
Képalkotó vizsgálatok: UH, RTG, CT, MR, PET…

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Gombóc a torokban: lehet gégerák?
Torokrákgyanú és szempanaszok
Dohányzás, váladék, torokfájás, idegeskedés
Kaparás és csomóérzés a torokban: torokrák?

Torokrák tünete?
Gége-torok probléma

Fertőző torokrák?
Pukli a torokban

Top