Gyomorrák – műtét nélkül

Apukám 62 éves. Néhány hete rosszul érezte magát, ezért a háziorvos beküldte kivizsgálásra a szivével. A vérképe miatt a szív mellett egyéb vizsgálatokat is végeztek és a gyomortükrözés során dió nagyságú rosszindulatú daganatot találtak. Korábban soha nem volt probléma a gyomrával, mindenevő volt, ezért megdöbbenve hallottuk az eredményeket. Az orvos mondta, hogy rossz helyen van a daganat, de megpróbálják kivenni. A műtét sikertelen volt.

Az orvos elmondása szerint a daganat körülveszi az aortát és jóval nagyobb, mint azt először gondolták. Mivel a májat is behálózzák az áttétek, úgy döntöttek, hogy nem vágnak ki semmit, hanem beépítettek egy gyomorszondát (arra az esettre, ha a daganat növekedése miatt már nem lesz képes enni) és visszavarrták.

Jelenleg még a sebészeten lábadozik, pár napon belül átteszik másik osztályra, ahol majd ajánlanak neki valamilyen kezelést.

Kérdésem: műtét nélkül mit lehet tenni? Létezik olyan kezelés, ami meggátolja a rákos sejtek további szaporodását? Menjünk másik kórházba, ahol esetleg egy másik orvos vállalja a műtétet?

Leírása alapján nemcsak a daganat helyi kiterjedése az oka annak, hogy nem végezték el a műtétet, hanem az is, hogy – ha jól gondoljuk – a műtét során májáttéteket találtak. Így nem volt esély arra, hogy a gyomoreltávolító műtét után az édesapja daganatmentessé váljon.

A helyileg kiterjedt (környező nyirokcsomókba áttétet adó, illetve a környezetével összekapaszkodó) gyomorrák esetén leggyakrabban kemoterápiát adnak, így kísérelve meg a daganat növekedésének lassítását. Emellett bizonyos esetekben sugárkezelésre is van lehetőség, ám amennyiben a daganat többszörös májáttéteket is adott, akkor elsősorban kemoterápiás kezelés mellett döntenek. Mindkét esetben fontos, hogy a beteg megfelelő mennyiségű kalóriát vegyen magához, így mérsékelve az emésztőrendszert megtámadó daganat fogyást előidéző hatását. Az étrendet gyógytápszerek adásával is ki lehet egészíteni.

Kapcsolódó cikkek:
Gyomorrák
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Kinek jusson korszerű gyógyszer?

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Infiltrált, műthetetlen gyomor
Gyomorrák alternatív kezelése
Gyomorrák 19 évesen
Táplálkozás gyomor nélkül
Gyomorrák kilátásai
Gyomorrák, szájgomba, tüdőembólia
Kemó és immunrendszer

Top