Áttétes szarkóma reális esélyei (jelige: szörny)

Édesanyám 53 éves. Márciusban elkezdett vérezni (már nem menstruált) és azonnal felkereste a nőgyógyászát. Egészségügyi kaparása volt. A szövettanra több mint egy hónapot várt, ami kimutatta, hogy a méhtestnek rosszindulatú daganata van (Endometrialis stroma sarcoma).

A méhét kivették, benne 80 mm-es daganat volt. Majd a tüdőszűrő után keseredtünk el nagyon. A tüdejében számos árnyék látható, a legnagyobb több mint 40 mm. A kezelőorvosa kemoterápiát javasolt. Augusztus 8-án kapta a harmadik kezelést. Csináltak neki mellkasröntgent és javulást mutatott. A kicsik összezsugorodtak, a nagyok is kisebbek lettek. Már a legnagyobb 40 mm. A környező szövetekben és a vesében sem találtak áttétet.

Az interneten olvastam, hogy a 4. stádiumban mekkora a túlélési esély. Azt írták, hogy 0%. Bár Anyu kezelőorvosa 80%-ot mondott neki. Mivel fiatal és erős a szervezete. Még van hátra 3 kezelés. Elvileg.

A kérdésem az lenne, hogy milyen esélyei vannak az életben maradáshoz? Melyik % a valódi? Az életmódján rengeteget változtatott. Napi 1 liter zöldséglevet iszik (főleg káposztafélét). Szeretném, ha még sokáig velünk maradna. Sajnos az internet egy kicsit összezavart.

Levele alapján nem méhtestrákról lehet szó, hanem szarkómáról, vagyis a támasztószövetekből kiinduló rosszindulatú daganatról, amely jelen esetben a méh izomzatából indulhatott ki. A szarkómákra nagyon jellemző, hogy tüdőáttéteket adnak.

A túlélési esélyt nem százalékban szokták megadni, hanem időben, években. A gyógyulási esélyt szokás így százalékosan megadni, pontosabban a diagnózis felállítása után 5 évig túlélő betegek arányát szokták így százalékos arányban megadni.

Sajnos többszörös tüdőáttéteket adó állapotból, amikor a tüdőben lévő daganatos gócok száma és mérete alapján nincs lehetőség a tüdőáttétek műtéti eltávolítására (metasztazektómia), valóban szinte nincs teljes gyógyulásra reális esély.

De ez nem azt jelenti, hogy orvosuk félrevezette volna Önöket. Ugyanis megint mást jelent, hogy az áttétes betegek hány százaléka reagál a kezelésre, vagyis a betegek hány százalékánál „hatásos a kezelés.” A leírtak alapján ez a kezelés édesanyjánál is hatásos volt. Ezt ilyen esetben tehát nem a teljes gyógyulásban mérik, hanem abban, hogy megkisebbedtek a tüdőáttétek, tehát a beteg időt nyert ahhoz képest, mintha nem kapott volna kezelést. Azt, hogy ez a regressziónak nevezett állapot meddig áll fenn, tehát meddig sikerül kordában tartani a rosszindulatú daganatos folyamatot, s ezzel elodázni az állapotromlást, szintén betegenként különbözik. A jelenleg alkalmazott kezelések célja az, hogy a lassítsák a daganatok növekedését, legalább átmenetileg megkisebbítsék a már kialakult daganatokat, így késleltessék azoknak a tüneteknek a megjelenését, amelyeket az egyre nagyobb daganatos gócok okozhatnak.

Arra sajnos nincs tudományosnak tekinthető adat, hogy a levele végén leírt életmód-változtatás érdemben befolyásolja-e az onkológiában általánosan használt mérőszámokat, vagyis a kezelésre reagáló áttétes betegek arányát, a terápiára adott válasz (jelen esetben regresszió) időtartamát, illetve a teljes túlélés idejét. Az egészséges életmód ugyanakkor mindig fontos, a beteg úgy érezheti, hogy aktívan tesz ő is az állapot javulásáért, s ez önmagában is javíthat a közérzetén. Az életminőséghez ugyanis hozzátartozik az is, hogy a betegnek sikerüljön elérnie, hogy egy ilyen nehéz élethelyzetben kialakuló szorongás és stressz közepette se kizárólag a betegség gondolata és félelmei vegyék át az irányítást, s uralják a nappalokat és éjszakákat.

Kapcsolódó cikkek:
Áttétek: gátat kell vetni a rák szétterjedésének
Részletes információk a fájdalomcsillapításról
Kemoterápia: sejtmérgektől a célzott kezelésekig
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Csillapítani a fájdalmat, leküzdeni a szorongást
Rákpszichológia: nemcsak a test, a lélek is sajog
Képalkotó vizsgálatok: UH, RTG, CT, MR, PET…
A rák stádiumának meghatározása
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Méhtestrák

Korábbi kérdések és válaszok a szarkómákról:
Sarcoma a combban, felkarban
Lágyrészből kiinduló sarcoma
Lágyrészből kiinduló sarcoma: mégsem lipóma
Elrákosodhat a lipoma?
Lipomák szaporodása – szarkomaveszély?
Liposarcoma a combban: kiújulhat?
Szarkóma a combban 38 évesen

Szarkóma: csontáttétek fájdalomcsillapítása

Osteosarcoma az arcüregben
Liposarcoma kiújulási esélyei
Ewing sarcoma: a gyógyuláshoz vezető út
Ewing sarcoma 16 évesen: alternatív készítmények
Ewing sarcoma 28 évesen
Óriási tüdődaganat 28 évesen
Szarkóma 26 évesen
Rosszindulatú szarkóma
8 kilogrammos chondrosarcoma
Csomó a combban
Sarcoma 28 évesen
Sarcoma a combban
Váladékos daganat

Korábbi kérdések és válaszok a méhtestrákról:
Méhtestrák: sugár- vagy kemo?

Méhdaganat stádiuma

Méhtestrák, kismedencei sugárkezelés

Méhtestrák sugárterápiája

Méhtestrák miatti sugár mellékhatása vizelésnél
Méhtestrák elleni védekezés
Méhtestrák felfedezése
Túlélés kemoterápia után 2.
Méhdaganat, stádiumbesorolás
Méhdaganat eltávolítása után
Műtét után kell-e rákszűrés?
Méhtestrák, duzzadt nyirokcsomók
Vizelettartás helyreállítása
Kapcsolat a rák és a császármetszés között?

Top