Mellrekonstrukció TB támogatással (jelige: Bonni)

Azt kérdezném, hogy a TB támogatja-e a mellrekonstrukciót? 32 évesen a jobb mellemet teljesen el kellett távolítani. Ahol műtöttek, ott ígérték a rekonstrukciót is, de mire odakerült a sor, azt mondták, hogy 1.200.000 Ft-ba kerülne. Három kicsi gyermekem van, és ezt nem tudom kifizetni. Már lassan egy éve így élek, és egyre nehezebben viselem. Kétségbe vagyok esve, nem érzem magam nőnek, menekülök a férjem elől, és magam elől is. Nem tudom kihez fordulhatnék, de nagyon szükségem lenne megoldásra.

Amennyiben rosszindulatú betegség miatt került sor az emlőeltávolításra, és az operált betegnél nem aktív a daganatos folyamat, tehát az emlőrák, akkor a TB támogatja a mellrekonstrukciót. Javasoljuk, hogy érdeklődjön ott először, ahol a mellműtétét végezték, hogy mi indokolná azt, hogy jelenleg a műtét pénzbe kerül, hiszen leveléből nem derül ki, hogy mit mondtak Önnek, miért kellene fizetnie.

Esetleg érdeklődhet egy másik intézményben (kérhet másodvéleményt) a rekonstrukciós műtét elvégezhetőségével kapcsolatban. Ugyanakkor mivel ezek a műtétek nem tekinthetőek sürgősségi beavatkozásnak, a sebészeteken az onkológiai indikációra fordítható TB keret korlátozott, ezért van várakozási idő, ami intézetről-intézetre eltérő lehet.

Kapcsolódó cikkek:
Emlőrák
Nem minden nő választja az emlőmegtartó műtétet
Rekonstrukciós sebészet: a szike elvette, a szike visszaadja?
Emlőrák: mielőbb felfedezni, hamar műteni
Emlőrák: hormonterápia és kemoterápia
Emlőrákos asszonyok vallanak kálváriájukról
Áttétes emlőrákban is sorvasztják az ereket
A HER2-pozitív emlőrák és célzott kezelése
Vérszegénység is veszélyezteti a daganatos beteget
Gyógyító szike: rákbetegnek a műtét jó hír!?
Daganatsebészet: a rák elsődleges gyógymódja

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Mell amputáció utáni korrekció
Mellrák: mire számíthatok?
Elutasított Herceptin kezelés
Emlőrák: hormontabletták különbsége
Emlőműtét utáni hormonkezelés

Kontroll emlőműtét után 2.

Kontroll emlőműtét után
Emlőrák: elegendő a kontroll?

Csontizotóp vizsgálat mellrákműtét után
Kontrollvizsgálatok emlőrákban
Kiújult mellrák, sorstársak

Kiújult, áttétes mellrák

Csontáttétes mellrák 60 évesen

Emlőrák, fájdalmas csontáttétek
Csontáttétes mellrák
Csontáttétes emlőrák: mi szabad?
Mellrák kiújulása 17 év után
Kiújult mellrák és Herceptin
Mellrák: kórszövettani diagnózis
Mellrák bizonytalanságai
Mellrák: in situ ductalis carcinoma
Fájdalom a műtött mellben
Megvastagodott műtött mell
Emlőrák: csomó a műtéti hegnél
Mellrák: vizsgálatok műtét után
Áttét nélküli mellműtét
Mellműtét után 9 hónappal
Mellműtét utáni CEA értékek
Aggasztó laborleletek mellrákműtét után
Tumor vizsgálati értékei
Mellrák: áttét esélyei
Mellrák, magas trombocitaszám
Fehérvérsejtszám-csökkenés
Emlőrák: kemo vagy nem kemo?
Emlőrák terápiája
Emlőrák: döntés a kemoterápiáról
Emlőrák műtét után
Mellrák: van más mód?

Top