HER2 mellrák: Femara, Exemin, ízületi panaszok

67 éves feleségemen emlődaganat miatt tavaly radikális emlőeltávolítást végeztek. A szövettani eredmény HER2 pozitív lett. Ennek ismeretében az onkológus nem tartott szükségesnek sem chemoterapiát, sem sugárkezelést (ennek feleségem nagyon örült).

Fél évig Femara kezelést kapott, majd az erős mozgásszervi és egyéb mellékhatások miatt áttért az Exemin-re. Sajnos az ízületi- és izomproblémák még mindig jelentkeznek, a rheumatológus szakorvos pedig a régóta meglévő máj- és veseproblémái miatt nem tudott gyógyszeres kiegészítő kezelést javasolni.

Most olvastunk a Medosan Curcuma Plus-ról, amely (persze a forgalmazó nem biztos, hogy helytálló tájékoztatása szerint) hatásos a mozgásszervi panaszok gyógyítására és nincs mellékhatása. Kérdésem, hogy célszerű-e kipróbálnunk ezt a szert az Exemin-kezelés mellett?

Az aromatáz inhibitor csoportba tartozó hormonkezelések – mindkét hormon ebbe a nagy gyógyszercsoportba tartozik, amelyet felesége az emlőrák utókezelés (adjuváns terápia) részeként szed – okozhatnak ízületi, illetve izompanaszokat, amelyek miatt fájdalomcsillapítók szedését szokták javasolni. A műtét utáni ösztrogén gátló kezelésre hosszú évekig szükség van. Onkológusukkal is beszéljék meg a továbbra is fennálló panaszokat és a fájdalomcsillapítás lehetőségeit, esetleg hogy indokolt esetben lát-e lehetőséget további gyógyszercserére.

Nem gyógyszerként forgalmazott étrendkiegészítő termékekről, így a levelében kérdezett termékről sem rendelkezünk érdemi információval.

Folyamatos információk és tapasztalatcsere lehetősége a Rákgyógyítás Facebook közösségi oldalán.

Kapcsolódó cikkek:
Emlőrák
Nem minden nő választja az emlőmegtartó műtétet
Rekonstrukciós sebészet: a szike elvette, a szike visszaadja?
Emlőrák: mielőbb felfedezni, hamar műteni
Emlőrák: hormonterápia és kemoterápia
Emlőrákos asszonyok vallanak kálváriájukról
Áttétes emlőrákban is sorvasztják az ereket
A HER2-pozitív emlőrák és célzott kezelése
Vérszegénység is veszélyezteti a daganatos beteget
Gyógyító szike: rákbetegnek a műtét jó hír!?
Daganatsebészet: a rák elsődleges gyógymódja

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Mellrák: műtét, hormonkezelés
Emlőrák: mi a helyes megoldás?
Mell amputáció utáni korrekció
Mellrák: mire számíthatok?
Elutasított Herceptin kezelés
Emlőrák: hormontabletták különbsége
Emlőműtét utáni hormonkezelés

Kontroll emlőműtét után 2.

Kontroll emlőműtét után
Emlőrák: elegendő a kontroll?

Csontizotóp vizsgálat mellrákműtét után
Kontrollvizsgálatok emlőrákban
Kiújult mellrák, sorstársak

Kiújult, áttétes mellrák

Csontáttétes mellrák 60 évesen

Emlőrák, fájdalmas csontáttétek
Csontáttétes mellrák
Csontáttétes emlőrák: mi szabad?
Mellrák kiújulása 17 év után
Kiújult mellrák és Herceptin
Mellrák: kórszövettani diagnózis
Mellrák bizonytalanságai
Mellrák: in situ ductalis carcinoma
Fájdalom a műtött mellben
Megvastagodott műtött mell
Emlőrák: csomó a műtéti hegnél
Mellrák: vizsgálatok műtét után
Áttét nélküli mellműtét
Mellműtét után 9 hónappal
Mellműtét utáni CEA értékek
Aggasztó laborleletek mellrákműtét után
Tumor vizsgálati értékei
Mellrák: áttét esélyei
Mellrák, magas trombocitaszám
Fehérvérsejtszám-csökkenés
Emlőrák: kemo vagy nem kemo?
Emlőrák terápiája
Emlőrák: döntés a kemoterápiáról
Emlőrák műtét után
Mellrák: van más mód?

Top