80 éves tüdőrákos férfi (jelige: Segítség)

Segítségüket szeretném kérni, így látatlanban. Édesapám 80 éves. Tudom, hogy a korát említve az emberekben, orvosokban nem igazán tudok részvétet előhozni. De higgyék el, egy szellemileg és fizikailag teljesen aktív emberről van szó, aki 20 évet letagadhatna.
Három héttel ezelőtt diagnosztizálták nála a tüdőrákot. Egy alkalommal történt köhögés során véres köpet. Majd ezt követően tüdőtükrözés történt, mely során komoly tüdővérzést állapítottak meg, melyből szövetet sem sikerült venni.
Minden eredménye negatív, köpete tiszta. Semmilyen tüdődaganatosra jellemző tünetet nem mutat, kórházi kezelés után súlygyarapodást mutat.
Teljesen jó a közérzete. A kezelőorvos szerint rosszindulatú tumora van, de ez, mivel nem történt szövettani vizsgálat, az orvos csak feltételezi. Úgy érzem, hogy mivel 80 éves emberről van szó, nem is érdekli őt édesapám sorsa. Persze ez csak addig van így, amig nem a saját családtagunkkal fordul elő.
Kérdésem, amire nem kaptam megnyugtató választ a kezelőorvosunktól, hogy ha a tüdeje folyamatosan vérzik, hová kerül az a sok vér? Hiszen a köpetvizsgálat teljesen negatív és nem mutat semmilyen fulladásos tünetet.
Mivel nem szeretnénk kitenni semmilyen ismert kezelésnek, milyen alternatívákat tudnának javasolni, amivel meg tudnánk hosszabbítani életét még megfelelő körzérzetben? Minden velünk töltött ideje számunkra kincs.

Amennyiben a beteg „biológiai életkora” valóban 60 év, és az állapotfelmérő képalkotó vizsgálatok (mellkas röntgen, hasi UH, CT, esetleg MR vizsgálat stb) azt mutatják, hogy nincs áttéte, akkor konzultálni kellene pulmonológussal, onkológussal, tüdősebésszel az esetleges operálhatóság eldöntése érdekében.

Amennyiben a képalkotó vizsgálatok több szervben áttétes daganatot mutatnak, és a kemoterápiás, sugárterápiás kezelésektől elzárkózik a beteg, akkor vitaminok, fogyás esetén tápszerek adása javasolható – ezeknek sajnos nincs életet meghosszabbító hatásuk, de az életminőséget javíthatják.

Egy tüdődaganat nem vérzik folyamatosan, gyakran csak kevés szivárgó vérzés észlelhető, s ez jelenik meg a köpetben vércsíkok formájában. Valószínű édesapjánál sincs szó folyamatos, jelentős vérzésről, mert akkor az a köpettel rendszeresen ürülne.

Top