Gócárnyék tüdőben (jelige: kétségbeesett testvér)

Testvéremnek 2010-ben találtak a tüdején gócárnyékot (mellkasi CT történt jobb alsó benignoma miatt). Most 2012. 4. hóban volt alkalmassági vizsgálaton és újra küldik CT-re, mert hogy az a valami, ami már évek óta van neki, az tömörebb lett. Mit jelent ez?

A következőt írták a leletére:
– jelenleg szűrőcentrum felveti a látott benignoma dinamizmusát
– P.a. sum.(dig.)+jobb front sum: sima rekeszek, szabad sinusok. Bal tüdőfél tiszta. Jobb rekesz felett kisujjbegynyi gócárnyék. Progresszió?

Ez lenne a leletére írva és a CT-re való időpont az 6. hóra van, ezt a tüdőgyógyász szakorvos kérte neki. Egyébként dohányzik.

Szeretnék segítséget kérni, hogy nagy baj van-e a testvéremmel? Félelmem nem alaptalan, mert sajnos a szülők daganatban mentek el, mellrák és tüdőrák. Remélem nem lesz semmi gond, hiszen még fiatal, 42 éves.

Töredezett tartalmú levelére nehéz érdemben válaszolnunk. 2010-ben a tüdő CT leírt egy gócot, amit benignomának, vagyis jóindulatú elváltozásnak véleményeztek. Eredeti levelében az alkalmassági vizsgálatra 2010. 4. hónapot írt, vélelmezzük, hogy ez 2012. 4. hónapot jelent, ennek megfelelően módosítottuk a kérdés feltevését is.

Egy góc változhat CT képen látható szerkezetében vagy méretében. Felvetették, hogy progresszió állna fenn, ami valamely betegség rosszabbodását, előrehaladását jelentheti. Jelenleg kivizsgálást indítottak az orvosok, s ennek része lesz a CT vizsgálat, amely pontosabb felvilágosítást adhat a tüdőben lévő, de már – levele alapján – régebb óta meglévő gócról.

A dohányzásról már sokszor, sok cikkünkben, sok válaszunkban írtunk. Függetlenül a tüdőben jelenleg látható elváltozástól, a dohányzás igen jelentősen emeli a tüdőrák kialakulásának kockázatát, de más rosszindulatú betegség kialakulásának kockázatát (szájüregi rák, gégerák, veserák, húgyhólyagrák, stb.) is többszörösére megnöveli, s ez egy olyan tényező, amelynek az elhagyásával nagyon sokat tehetünk egészségünkért. Sajnos a dohányosok jelentős része akkor kap észbe, amikor már késő, addig mindenféle indokokkal elbagatellizálja a kockázatot.

Folyamatos információk és tapasztalatcsere lehetősége a Rákgyógyítás Facebook közösségi oldalán.

Kapcsolódó cikkek:
Szűrővizsgálatok
Mire jó a tüdőszűrés?
Kezelés nélkül mit sem ér a szűrés
Nem megyünk orvoshoz, mert félünk a betegségtől
A light cigi is erős méreg
Szűrések: legyen büntethető a mulasztás?
Rák: génjeinkben hordozzuk a sorsunkat?

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Tüdőszűrés, mi a betegség?
Hátfájás, tüdőgyulladás, hajlam
Tüdőgyulladás vagy más?
Tüdőszűrés eredménye
Pozitív tüdőszűrő 18 évesen

Tapasztalatok a tüdőszűrésről

Tüdőfolt antibiotikum kezelés után

Felismerni a tüdőrákot
Tüdőszűrés: lehet ez más mint rák?
Tüdőszűrés lelete
Foltok a tüdőkön
Utólagos tüdőszűrés
Tüdőszűrés külföldieknek
Tüdőrák mint derült égből a villámcsapás
Köhögés, árnyék a tüdőn
Residualis góc a tüdőben
Tüdő CT felvétel
Mellkas CT: residualis góc
Mellkas CT lelete
Tüdődiagnózis

Top