Kiújult áttétes vesedaganat: csontáttét, kezelések

Édesanyámnak 10 éve egyoldalú, rosszindulatú vesedaganata volt, amit el is távolítottak. (Emellett egyik mellét is levették daganat miatt egy hónappal előtte.) Akkor azt mondták, hogy a vesébe be volt tokozódva a tumor, nem is kapott rá semmiféle kezelést.

Sajnálatos módon nem olyan rég derült ki, hogy gerincáttéte van, már meg is műtötték, de teljesen a daganatot nem lehetett eltávolítani. Most már 3-szor kapott sugárkezelést, és még kap egy párat. Az elsődleges daganatot, mint kiderült, a kivett vese adta. Az orvosa azt mondja, hogy amikor eltávolították a veséjét, akkor kerülhetett a véráramba belőle, és most jött elő.

A kérdésem: mire lehet számítani? A kivett vese helyére nem kell kezeléseket kapnia? Valóban így alakulhatott ki az áttét? Újabb CT-re is fog menni hamarosan, hogy megtudják, van-e még valahol áttét. Nem kellene PET CT-re mennie? Jelenleg egész jól van, az áttét miatti iszonyatos lábfájdalma is megszűnt. A legaggasztóbb kérdésem: mennyi ideig élhet valaki így, gyógyítható-fenntartható az állapota?

A „betokozódás” köznyelvi fogalom, orvosilag nehezebben értelmezhető. Valószínűleg a veserák korai stádiumú volt, amikor nem igazolt, hogy bármiféle műtét utáni onkológiai kezeléssel késleltetni lehetne a kiújulást, szóródást, tehát a beteget ezért nem teszik ki a műtét utáni kezelés kellemetlenségeinek, esetleges szövődményeinek.

A betegség most, meglehetősen későn vált áttétessé, hiszen 10 év telt el a veserák műtét óta. Nem biztos, hogy a műtét során kerültek a véráramba a sejtek, hiszen rákos betegeknél úgynevezett keringő daganatsejtek a vérben nagyon sokszor akkor is kimutathatóak, ha korai stádiumú (nem áttétes) daganatról van szó, és műtét még nem is történt.

A csontra terjedő áttét miatt helyi kezelést (sugárkezelést) kap az édesanyja, ennek funkciója a fájdalomcsillapítás is. A kivett vese helyét ilyenkor már nem érdemes sugarazni, hiszen szövettanilag is igazolt, hogy a daganatsejtek ennél messzebb jutottak a szervezetben.

A CT vizsgálatra azért van szükség, mert ez valószínűleg egy állapotfelmérő (státuszrögzítő) CT vizsgálat lesz, hiszen esetleges máshol is meglévő távoli áttéteket keresnek vele. Ennek eredménye is befolyásolhatja a további kezeléseket, ami valószínűleg úgynevezett szisztémás onkológiai kezelés, tehát például infúziós kezelés, vagy tablettás kezelés, amikor a beadott gyógyszer a szervezet sok részébe eljut, hogy a különböző helyeken megbújt, kitapadt és növekedésnek indult daganatos sejteket pusztítsa, s ezáltal késleltesse további áttétek megjelenését. A kilátások attól függnek, hogy milyen gyors az áttétképződés, a tumort milyen biológiai tulajdonságok jellemzik, illetve miként reagál a daganatos folyamat, valamint a beteg szervezete a kezelésekre.

Folyamatos információk és tapasztalatcsere lehetősége a Rákgyógyítás Facebook közösségi oldalán.

Kapcsolódó cikkek:
Veserák
Veserák: célzott terápiák a jobbulásért
Veserákban is hatásos az érgátló terápia
Metszetek és dimenziók: a CT és az MR
A radiológusok valóban a vesénkbe látnak
Képalkotó vizsgálatok: UH, RTG, CT, MR, PET…
Csontáttétek
Csontáttétek a daganatos betegségben
A csontáttétek kezelése is járhat mellékhatással

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Tüdőáttétes veserák kezelése
Vesedaganat, reaktív nyirokcsomó
Vesedaganat, veseciszta
Vesevizsgálat: CT vagy MRI?
Veserák, veseműtét áttétek nélkül
Masszírozás veserákos betegnél
Világossejtes vesedaganat máj és tüdő áttéttel
Áttétes veserák, Sutent – 2.
Áttétes veserák, Sutent

Áttétes vesetumor, mellkasi áttét
Áttétes veserák célzott kezelés
Vesedaganat? Dúsulás a csontban
Veserák, csontáttétek 2.
Veserák: kivenni a mellékvesét is?

Veserák: veseműtét utáni kontroll CT

Májrák-vesedaganat

Májáttétes veserák kezelése
Májrák vese áttéttel
Világossejtes veserák tumormarkerei, CA 15-3
Vesetumor, műtét előtti CT

Veserák kezelése, mellékhatások csökkentése
Veserák, veseműtét, nyirokcsomók
Veserák kezelések és kilátásai
Betegség lelki kezelése
Tüdőáttétes veserák
Veserák tüdőáttéttel
Veserák: miért 5 év?
Veserák kiújulás esélyei
Vesedaganat?

Vesefájdalom, kontrol UH
Veserák gyógyszeres terápiája
Áttétes veserák?
Veserák tüdőáttéttel 2.
Veserák tüdőáttéttel 1.
Élet vesesejtes carcinoma-val
Veseáttét és EGFR
Veserák operációja után
Világossejtes veserák
Elváltozás a vesén
Veserák: alternatíva kemoterápiára?
Veserák gyógyulási esélyei
Esélyek a veseműtét után
Világossejtes vesedaganat
Vesedaganat és combfájdalom
Vesedaganat és vitaminok
Eperák vagy veserák?
Májáttét, besárgulás, hallucinációk
Vesedaganat?

Vesefájdalom, kontroll UH

Top