CIN III, HPV 16, szövettani lelet

Az alábbi problémával kapcsolatban kérném szíves segítségüket.

26 és fél éves, még nem szült nő vagyok, aki a későbbiekben szeretne családot, gyerekeket. Terhesség-megszakításom, komolyabb nőgyógyászati problémám korábban nem volt, rákszűrésre rendszeresen eljártam, ezek során korábban soha nem értesítettek arról, hogy probléma lenne.

2012-ben két P3-as (ASCUS) citológiai eredmény és HPV 16 tipizálását követően a kezelőorvosom decemberben LOOP konizációt végzett el. A szövettani eredmény a következő:

—————

MIKROSZKÓPOS LEÍRÁS:

I: A vizsgálatra kapott conisatumot sok blokkban és nagyszámú metszetben dolgoztuk fel. Ezekben látható, hogy a felszín nagy területeken hámfosztott, vagy nyáktermelő hengerhámmal borított. A stromában kifejezett lobos beszűrődés látszik a hámfosztott területek alatt, ahol a lobsejtek helyenként nagyobb nyiroktüszőt formálnak. Egyes területeken a kereksejtek között több neutrophil granulocyta is van. A lobos stromában sok változó tágasságú, typusos nyáktermelő hámmal bélelt mirigy van. Az
ectocervix felszínén egy-egy rövidebb szakaszon felismerhető többrétegű laphám boríték, amelyben olykor a kiszélesedett tüskés rétegben vacuolizált cytoplasmájú koilocytak láthatók. A fentiek mellett részben az ectocervix felszínén egy-egy szakaszon, részben a nyakcsatornába, a nyáktermelő hengerhám helyét elfoglalva olyan többrétegű laphám boríték látható, ahol a hám teljes vastagságában atypusos laphám sejtek vannak. Ezen hámsejtek eosinophil cytoplasmáját kitöltik a sötét festődésű
nagy atypusos sejtmagok. Osztódó alakok is láthatók közöttük. Helyenként az atypusos hám cervicalis mirigyek lumenébe is bekúszik. Az atypusos hámfelszín alatti stromában kifejezett lobos beszűrődés látszik.

II: Mikroszkóp alatt néhány endometrium részlet látható. A nyálkahártya részekben több közepes tág, vagy szűkebb csillag formájú mirigy van, amelyekben középmagas, vagy magas typusos endometrialis hámbélés látható. A mirigyhám sejtek egy részében subnuclearis vagy perinuclearis vacuolizációval. A stroma tömött, sejtdús. A stroma sejtek kicsik. Vastag falú spirális gomolyagok is felismerhetők.

SZÖVETTANI DIAGNÓZIS:

I: CIN III epithelii planocellularis cervicis uteri, cervicalis intraglandularis terjedéssel. Dysplasias hám az ectocervix felé eső resectiós síkot 1.5 mm-re megközelíti. A nyakcsatorna felé eső resectiós síktól távolabb van. Koilocytoticus hámatypia a portio felszíni laphámjában. Pseudoerosio glandularis portionis uteri. Cervicitis chronica partim follicularis.

II: Elégtelen gestagen hatásra utaló tökéletlen secretiós fázisnak megfelelő endometrium részek.

—————

Az interneten a lehető legtöbb információt elolvastam a betegséggel (CIN III) és a HPV fertőzéssel kapcsolatban, így a laikus ember számára érthető fogalmakkal, folyamatokkal alapvetően tisztában vagyok. A kezelőorvosommal sajnos csak futólag sikerült beszélnem, és csupán három héttel későbbre kaptam időpontot konzultációra.

Szeretném kérni szíves segítségét a lelet alapvető megállapításainak megértésében, és azzal kapcsolatban, hogy mit várhatok jelen helyzetben.

Válaszával megtisztel és nagyon sokat segít a helyet tisztánlátásában!

Az ismételten P3-as citológiai eredmények miatt javasolták a konizációt. A CIN (cervicalis intraepithelialis neoplázia) nevű méhnyak sejtelváltozásnak többféle fokozata van, a CIN III-nál térnek el leginkább a sejtek a normális sejtektől.

A szövettani leírás alapján a kimetszés az épben történt, mivel a metszések nem haladnak át az elváltozáson, a reszekciós (metszési) síkot az elváltozás csak megközelíti, de nem éri el. Ez azt jelenti, hogy az elváltozást teljesen kimetszették.

A II-es szövettani mintában a méh belsejéből származó nyálkahártya található, ami gestagén (sárgatest hormon hatása alatti) állapotban van a mirigyek jellegzetességei alapján.

A lelet alapján valószínűleg kontroll citológiai vizsgálatokkal fogják Önt ellenőrizni.

Folyamatos információk és tapasztalatcsere lehetősége a Rákgyógyítás Facebook közösségi oldalán.

Kapcsolódó cikkek:
Több rákbetegségért is vírusok a felelősek
Méhnyakrák: hogyan pusztít a HPV? (video)
Méhnyakrák: a vírusok és a stressz kapcsolata
Vírusból méhnyakrák: oltás kinek, hol, mennyiért?

Méhnyakszűrés
Nőket veszélyeztető rákok
Védőoltás a méhnyakrák ellen

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
HPV gyanú, CIN I., P3, LSIL
HPV veszélyei, visszafertőződés
Terhesség és HPV gyanúja
Conisatio, 5 éve HPV, CIN1
P3-as cytológia konizáció után
HPV vírus és P3
LSIL, HPV gyanú
Nőgyógyászat: mérsékelt fokú LSIL
LSIL eredmény 2x, utána negatív, hogy lehet ez?
P3, CIN I, LSIL – 2.
P3, CIN I, LSIL

LSIL CIN1 rákszűrés-eredmény
Nem magyarázzák el a citológiai leletet!
P3 után: mért nem tudják gyógyítani a fertőzésem?
P4 citológia, szabálytalan vérzések
P4, HPV 31, HPV 6, rákmegelőző állapot
Rákszűrés, citológia, P3-as eredmény
P3 citológia teendők

P3 citológia kontrollja
HPV gyanús: P3 citológia lehet felfázástól is?
P3 és HPV, immunrendszer erősítése
Citológiai eredmény: P2
P2-es eredmény, reaktív elváltozás
P3-P2 váltakozás, konizáció
P3 és biopszia
P3, sil1 rákszűrési eredmény
P3 CINIII, abbahagyott dohányzás
Petefészekciszta és P3
P3, CIN2
P3, LIS
P3-as kismama
P3 és terhesség

P4-es kismama
Méhszájseb, P4-es eredmény
Méhnyakszűrés, P4-es eredmény
Nőgyógyászati félelmek
P3 és HPV 19 évesen
Öröklődő méhnyakrák?
Hogyan tovább?
Méhnyakrák és szexualitás 2.
Gyötrődő kismama
Méhnyakszűrés, P3, idegkimerülés
Méhnyakszűrés, nem múló méhszájseb
Méhnyakrák: hüvelyszárasság a műtét után
Méhnyakszűrés eredmény: P3
Aggodalom a HPV miatt
Örökölhető-e a HPV?

Top