Gyomorrák lehetséges kezelése (jelige: gyenge)

Gyomorrákom volt, ami átterjedt méhre, illetve most már a teljes kismedencére. Nagyon gyenge a fizikai állapotom, ezért kemoterápiát már nem tudnak adni, mivel nem bírnám ki. Valahol hallottam, hogy van olyan kezelés(?) (talán mágneses, de nem biztos), ami csak a rákos sejtett pusztítja és nem mindent, s ha jól emlékszem, Szegeden végzik. Ha tudnak erről valamit, kérem segítsenek.

Az Ön által kérdezett „mágneses módszer” jelenleg egy kutatási projekt: vas-oxidos, mágnesezhető folyadékot próbálnak célzottan a különféle daganatos sejtekhez kötni, s így „leválogatni” a daganatos sejteket, majd utána kifejleszteni azt a módszert, ahogyan ezeket a rákos sejteket el lehet pusztítani anélkül, hogy az élő szervezet jelentősen károsodna. A szegedi mágneses kutatás során elsősorban nem újabb gyógyszert keresnek, hanem annak a módszerét, hogy a készítményeket miként lehetne pontosabban, hatékonyabban célba juttatni.

A kutatás ugyanakkor jelenleg még csak kezdeti fázisban van, még nem zajlik vizsgálat embereken, tehát még kivizsgálási fázisban sem hozzáférhető a rákos betegeknek. Erre a legoptimistább becslések szerint is legalább 8-10 évet várni kell még.

Mire egy-egy gyógyszer vagy módszer az alapkutatásból (kémiai, biológiai kutatásokból) átkerül azokba az úgynevezett klinikai vizsgálatokba, ahol értékelik a hatását és a mellékhatásait (biztonságosságát), sok állatkísérletnek is meg kell történnie, s akár 10-15 év is eltelhet, amíg egy ígéretes molekulából vagy módszerből a betegeknél biztonságosan alkalmazható gyógyszert vagy beavatkozást a hatóságok engedélyeznek. Ennek az az oka, hogy a minden területre kiterjedő vizsgálatok során nagyon gyakran kiderül: a kezdetben sikerrel kecsegtető új eljárás mégsem váltja be a hozzá fűzött kezdeti reményeket, például nem hatásos vagy túl kockázatos az alkalmazása.

Kapcsolódó cikkek:
Gyomorrák
Daganatok jellemzői
Gyógyszerfejlesztés: küzdelem az idővel
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
Csillapítani a fájdalmat, leküzdeni a szorongást

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Gyomorrák, tüdőárnyék
Gyomorrák ellátása
Műtét áttétes gyomorrákban?
Gyomorrák kemoterápiája
Súlyos gyomorrák
Gyomorrák, lecsapolás
Petefészekrák és hasvízkór
Gyomorműtét utáni vizsgálatok
Gyomorpolip és tumormarker
Gyomorfekély és gyomorrák
Gyomordaganat gyógyítása
Táplálkozás gyomorrákban
Gyomorrák: 4 évvel műtét után
Tumor vizsgálati értékei
Súlyos gyomorrák 20 évesen
Teljes gyomoreltávolítás után májáttét
Táplálkozás gyomor nélkül
Májáttétes gyomorrák
Burjánzó tumor és tápszerek
Infiltrált, műthetetlen gyomor
Gyomorrák alternatív kezelése

Top