Komoly operáció vagy súlyos mellékhatásokkal járó kezelés megkezdése előtt érhető, ha elbizonytalanodik egy beteg: nincs más lehetőség? A rákbetegségek egy jelentős részében kicsi a terápiás mozgástér, mivel a betegség stádiuma, műthetősége, molekuláris diagnosztikai jellemzői, a páciens kísérőbetegségei javarészt mederbe terelik, hogy mit lehet tenni. Az esetek egy másik részében ugyanakkor nem egyetlen út létezik: a kezelési módszerekben és azok ütemezésében számos nézőpontot figyelembe lehet és kell venni, azaz egymástól eltérő kezelési javaslatok is lehetek szakmailag helyesek. Dönteni viszont minden esetben a betegnek kell, hiszen a remélt eredményekből ő profitál, s a negatív következményekkel is neki kell megküzdeni. Ha a beteg bizonytalan a javasolt kezelési tervet illetően vagy több út közül kell választania, a másodvélemény, azaz egy elsőtől független második orvosi szakvélemény segíthet dönteni.
„Bár panaszaim nem voltak, a szűrővizsgálat után végzett biopszia rosszindulatú daganatot igazolt a prosztatámban. Azonnal keresni kezdtem a megoldást: esetemben a műtét és a sugárkezelés között kellett döntenem, mindkét lehetőség közel azonos eredményességgel kecsegtetett, viszont más-más hosszú távú mellékhatásokra kellett felkészülni. Pécsen, Budapesten, Szegeden is jártam orvosnál, kértem konzultációt urológus sebész professzortól éppúgy, mint vezető sugárterápiás szakembertől. Tudtam, hogy gyorsan kell dönteni, de azt is tudtam, hogy jól kell dönteni. A sebész a műtét, a sugárterápiás szakorvos a sugárkezelés felé hajlott, míg végül a nemzetközi statisztikai adatokat is átnézve és elemezve az utóbbi mellett döntöttem” – emlékezik vissza évekkel ezelőtti dilemmájának megoldására a prosztatarákos betegek történeteit közreadó FérfiHarcok című kötet egyik nyilatkozója.
Az üzletemberként dolgozó férfi esete persze – mivel sem anyagi, sem nyelvi korlátok nem szabtak számára határt – nem tipikus, viszont jól példázza a másodvélemény funkcióját.
Merre indulhat el a beteg?
Másodvéleményt kérni mindenkinek elemi joga. Ezt a gyakorlatban úgy teheti meg, hogy minden rendelkezésre álló lelettel, kórelőzménnyel, diagnózissal felkeres egy másik – lehetőség szerint az adott betegségtípus kezelésében nagy gyakorlattal rendelkező – ellátóhelyet, illetve szakorvost, s megkéri: nézze át, értékelje a leleteit, s adjon szakvéleményt azokról.
„Ha bejön egy beteg a rendelőmbe a paksamétájával, nincs jogom elküldeni csak azért, mert korábban már másik kórházban is járt” – érzékeltette egy fővárosi onkológus főorvos, hogy a másodvélemény kérése nem kiváltság.
A beteg bejelentkezhet azon az onkológiai osztályon vagy ambulancián, ahol szeretné a leleteit átnézetni. Osztályonként változó a gyakorlat: van ahol az onkológus maga mond véleményt, máshol éppúgy onkológiai munkabizottság elé kerül az eset, mintha elsődleges ellátásra jelentkezett volna a páciens az intézménybe. Előfordul, hogy valaki csak a leleteit küldené el, ám az osztályok általában ragaszkodnak a személyes jelenléthez, hogy lehetőség legyen megbeszélni a diagnózist, megvizsgálni a beteget, szükség esetén a képalkotó (CT, MRI) leleteknek nemcsak a leiratát átolvasni, hanem a felvételeket is megnézni.
Protokollok és különbségek
Dr. Pintér Tamás
– A kezelési terv felállítása nem egyetlen orvos feladata és felelőssége, hanem egy orvoscsoport értékeli a leleteket – erősíti meg dr. Pintér Tamás, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház onkoradiológiai osztályának vezető főorvosa, hogy már az elsődleges kezelési javaslat is több tapasztalt szakorvos véleményén nyugszik. Az onkológiai munkacsoportban (onkoteam) onkológus, sebész, sugárterápiás szakember, patológus, az esetnek megfelelő konzulens (urológus, nőgyógyász, neurológus), pszichológus is részt vesz, hogy a beteg számára a valószínűsíthetően leginkább optimális kezelési tervet állítsák össze. Ezt tudva is előfordulhat ugyanakkor, hogy a beteg szeretne megerősítést kapni máshol.
– Egyaránt van példa arra, hogy hozzánk érkezik beteg más kórházban kiállított leletekkel, illetve hogy a nálunk indult páciens utazik el más városba konzultálni. Másodvélemény kiadására vonatkozó kérést az osztályon sosem utasítunk el, s az sincs ellenünkre, ha a mi javaslatunkat véleményezi tőlünk független kolléga – szögezi le Pintér Tamás. Hozzáteszi: mindenhol kijelölt protokollok szerint dolgoznak, ez ugyanakkor nem zárja ki, hogy egyes esetekben a kezelések optimális típusáról vagy ütemezéséről más-más álláspontot alakítsanak ki egyes centrumokban, esetleg kiegészítő javaslattal éljenek. Fontos viszont, hogy a beteg mielőbb döntést hozzon, mivel az időfaktor az egyik legfontosabb tényező.
Több jó válasz létezik
Dr. Ostoros Gyula
– Az esetlegesen eltérő vélemények nem azt jelentik, hogy bármelyik kezelési terv hibás lenne. A biológia nem mechanika, ahol csak egyetlen jó megoldás jöhet szóba – szögezi le dr. Ostoros Gyula, az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet osztályvezető főorvosa.
– Mivel biológiai lények vagyunk, sok esetben előre nem kiszámítható, hogyan fog reagálni a szervezet. Az eredményességet vagy a mellékhatások súlyosságát is csak becsülni tudjuk, konkrétan, személyre szabottan megjósolni nem. Magam egyáltalán nem bánom, ha rajtam kívül mást is megkérdeznek, ezt akár fel is ajánlom, hiszen mindannyiunknak egyetlen életünk van. Dönteni minden esetben a betegnek kell, aki az esetek többségében nem szakember, tehát érthető, ha kíváncsi mások véleményére is. Ráadásul egy terápiás döntés mindig kicsit szubjektív, hiszen bele kell kalkulálni azt is, hogy a beteg számára mi fontos, s mi vállalható. Például az életkilátások javításának adott statisztikai valószínűsége a várható mellékhatásokat tekintve mekkora életminőség-romlás mellett fogadható még el – fogalmaz Ostoros Gyula.
Információhiány és bizalmatlanság
Dr. Pajkos Gábor
– Ha egy beteg vérnyomását nem sikerül az első gyógyszerrel beállítani, akkor azt lecserélik, s akár két-három további próbálkozásra is lehetőség nyíl- hat, mire sikerül meg- találni az optimális terápiát. A rák kezelésében az esetek többségében nincs lehetőség ilyen korrekcióra: a betegség halad előre, s egy terápia kezdeti lépései nagyban meghatározzák, hogy a jövőben milyen további választásra nyílhat még mód. Az indulás tehát sorsdöntő lehet – indokolja dr. Pajkos Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Kórház onkoradiológiai központjának vezetője, miért támogatja a másodvélemény kiállítását.
– Az esetek többségében a második vélemény lényegében megegyezik az elsővel. A betegek bizonytalanságának hátterében sok esetben nem is az első terápiás döntés szakmai szempontú megkérdőjelezése áll, hanem az információhiány. Rendszeresen tapasztaljuk, hogy a betegek úgy érzik: az onkológiákon gyakori zsúfoltság közepette nem kapnak kielégítő, a kétségeikre választ adó, meggyőző felvilágosítást, amely révén nyugodt szívvel bele- vágnának a terápiába – állapítja meg Pajkos Gábor.
A Magyar Klinikai Onkológiai Társaság elnöki tisztét is ellátó főorvos hozzáteszi: az onkológus feladata nemcsak a gyógykezelés elrendelése, hanem a beteg ismeretszintjéhez igazodó tájékoztatás és a meggyőződésen alapuló együttműködés elérése is, hiszen a hónapokon át tartó nehéz terápiák sikerének, a páciens kitartásának alapfeltétele a beteg és a hozzátartozók bizalma.
Speciális esetek
Dr. Hornyák Lajos
– Egy-egy ritkábban előforduló betegségtípus vagy nem egyértelmű döntési szituáció esetén én is javaslom a pácienseknek, hogy kérjünk másodvéleményt olyan kollégától, akinek az adott kórt tekintve nagyobb a jártassága, több a tapasztalata – világítja meg a kérdést egy másik nézőpontból dr. Hornyák Lajos, a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház Onkológiai Centrumának vezető főorvosa. Hangsúlyozza: a zsúfolt onkológiákon nincs külön kapacitás a másodvélemények kiadására (s ennek önálló társadalombiztosítási finanszírozása sincs az intézmény számára), ám mivel a beteg érdeke az első, senkit sem utasítanak el.
Hornyák Lajos megjegyzi: nem mindig szakmai oka van annak, ha másodvéleményt kérnek. Például a Balatonhoz közeli veszprémi osztályon a késő tavaszi és kora nyári hónapokban több a megkeresés, aminek tapasztalatuk szerint az is mozgatója, hogy a tónál a vakáció alatt hosszabb ideig pihenő betegek szeretnék ez idő alatt Veszprémben folytatni az aktuális kezelést. A centrum elhelyezkedéséből adódó sajátosság persze inkább érdekesség, mint általánosítható jelenség.
Leterheltség és szakmai hiúság:
A betegeket olykor az tartja vissza a másodvélemény kérésétől, hogy azt gondolják: megsértődik az orvosuk, ha rajta kívül mást is megkérdeznek. Kétségtelen: a szakorvosok egy része bizalmatlanságnak, szakmai tudása megkérdőjelezésének tekinti, ha páciense más szakvéleményt is beszerez. Erről egy főorvos – saját tapasztalata nyomán megerősítve e probléma létezését – azt mondta: „még nem alakult ki a másodvélemény kultúrája idehaza.” Ennek persze az is gátja, hogy az orvosok rendkívül leterheltek, az ambulanciák zsúfoltak, sem kapacitás nincs rá, sem kielégítő állami finanszírozása nincs annak, hogy ugyanazon beteg leleteivel több osztályon is elölről kezdjenek el foglalkozni és szakvéleményt kiállítani. Sok múlik azon, hogy a beteg mennyire áll ki önmagáért, s jár utána a lehetőségeknek.
Terápiás eredmények más-más szemszögből:
Mást ítél sikernek az orvos és mást a beteg. A szakorvosok tudják, hogy tíz-húsz évvel ezelőtt egy adott ráktípusban és stádiumban mekkora esélye volt a teljes gyógyulásnak vagy előrehaladott, gyógyíthatatlan esetekben mennyivel tudták javítani a betegek életkilátásait. Ők a kezeletlen páciensekhez és a korábbi gyógyszerekhez képest tekintik sikernek, ha például egy agresszív kórformával küzdő áttétes betegüknek nem egy, hanem két jó életminőségben megélt évet tudnak nyújtani.
A betegek és hozzátartozók viszont sok esetben úgy érzik: hiába vállalta fel a beteg a terápiákat, mégsem tudták meggyógyítani, felmerülhet bennük, hogy talán nem is jól kezelték.
Amit tehát az egyik oldalon terápiás sikerként könyvelnek el (a kezelés nélkül reálisan várható túlélési idő megkétszerezése), a másik oldalon csalódásként élhetik meg, hiszen a beteg nem gyógyult meg.
Jól jelzi ez is az orvos-beteg kommunikáció fontosságát: egyrészt az orvosnak súlyos helyzetekben is táplálnia kell a reményt, hiszen a statisztikák alól vannak kivételek, másrészt viszont a realitás talaján kell tartania a betegét és annak családját.
Kórházon kívüli másodvélemények:
Az igényekhez igazodva a magánszférában is egyre több helyen kínálnak a betegek számára másodvéleményt. Az internetes oldalak ingyenes „orvos válaszol” rovatai rendszerint elzárkóznak ettől, mert komplett kórtörténetekről felelősségteljesen nyilatkozni meghaladja a kapacitásukat és felkészültségüket, s ezt jelzik is válaszaikban. Ettől függetlenül léteznek már olyan szolgáltatók is, ahol díj ellenében vállalják, hogy az e-mail formájában beküldött dokumentációt átnézik, s írásban véleményezik. Ugyanakkor előfordulhat az is, hogy ők is személyes konzultációt javasolnak. A másodvélemény kiállítását a legtöbb szakorvos egyébként is személyes találkozáshoz, szükség esetén vizsgálathoz köti.
A magánkórházak onkológiai szakrendelésein, a szakorvosok magánrendelésein is rendszeres az igény a páciensek részéről a másodvéleményre, sőt ezt már olyan szolgáltató is kínálja, amely komplett molekuláris diagnosztikai vizsgálatokat is nyújt, vagy a betegút teljes menedzselését biztosítja. A biztosítók kínálatában is egyre gyakrabban megtalálhatók olyan egészségbiztosítások, amelyek révén baj esetén specialistához, illetve betegút-szervező szolgáltatóhoz juthat el az ügyfél.
A Rákgyógyítás Magazinnak nyilatkozó szakorvosok hangsúlyozzák: annak ellenére, hogy a magánellátásban egyre több egészségügyi szolgáltatás érhető el, a másodvélemény kérése egyetlen beteg esetében sem lehet pénz vagy protekció függvénye. Ha valaki szükségét érzi a kezelési javaslat külső szakértő általi átnézésének, megerősítésének, másodvélemény kérésének, azt bátran kezdeményezze!
