Karácsonyi ünnepségre hívja tagjait a Gyógyulj Velünk Egyesület. A rendezvénynek ezúttal a fővárosi Néprajzi Múzeum ad otthont.
Közös, figyelemfelkeltő séta a rák ellen
„Lépéselőny a rákkal szemben” mottóval figyelemfelhívó sétát szervezett a fővárosban a Gyógyulj Velünk Egyesület a 10 Ezer Lépés Program keretében.
Amikor az onkológus egyszerre küzd a betegei és a saját rákbetegségével
Dr. Varga Linda ma már nemcsak arról tud nyilatkozni, hogyan kezelik a klinikáján a rákbetegségeket, hanem arról is, hogyan győzte le a sajátját. A Szegedi Tudományegyetem Onkoterápiás Klinikájának sugárterápia és klinikai onkológus…
„Miért tartanám titokban a mellrákomat?”
Munkájában a traumát átélt menekülteknek segít Bognár Katalin, ám az 50 évesen megélt mellrák diagnózisa nyomán saját magának is fel kellett dolgoznia egy életét veszélyeztető traumát. Azt mondja, hogy a kemoterápia, a…
Epeúti rák: lendületesen a gyógyulás útján
Csak utólag tudta meg Pálné Zachar Erzsébet, hogy az epeútból kiinduló és a hasnyálmirigyet is elérő daganatának első leletei láttán az egyik helyi orvos 3 hónapos, „csoda esetén esetleg féléves” túlélésére készítette…
Gyógyulj Velünk egyesület: betegtájékoztatás és közösségépítés
Az ország bármely részéből elérhető online betegtájékoztató fórumokkal, korábban megjelent és új nyomtatott kiadványokkal, rendszeres személyes találkozókkal is várja a daganatos betegeket és hozzátartozóikat a Gyógyulj Velünk Egyesület.
„Nem halok meg hasnyálmirigyrákban” – fogadta, és így is tett
Első körben premier előtti vetítéseken ismerhette meg a sajtó és a szűkebb publikum a „Nem halok meg” című, a mozikban 2024. januárban debütáló dokumentumfilmet, amely a hasnyálmirigyrákból gyógyuló Einspach Gábor történetét kíséri…
33 éves a Rákbetegek Országos Szervezete
A COVID járvány miatt nem tudta a Rákbetegek Országos Szervezete a jubileumi 30. évfordulót megünnepelni, ezért tartották meg ünnepélyes keretek között most a 33. születésnapot.
Prosztatarákos férfival él? Önnek szól ez a kérdőív!
A nemzetközi Europa Uomo szervezet egy anonim, magyar nyelven is elérhető kérdőíves felmérésben kéri a prosztatarákos férfiakkal élő partnerek válaszait.
Túra és kisvonatozás az unokákkal közösen
A Gyógyulj Velünk Egyesület szeptember 16-án szervezi következő kirándulását: túrára és kisvonatozásra is készülnek, ahová a betegtársakat akár unokáikkal együtt várják.