Az emlőrák a nők egyik leggyakoribb betegsége, Magyarországon évente mintegy 8 ezer új emlőrákos beteget fedeznek fel, s ezekben a hetekben is több tízezer nő részese terápiás kezelésnek – a női rákbetegeknek mindegy harmada emlőrákos. A betegség kezdeti szakaszában nagy esély van arra, hogy az időben észlelt elváltozást csaknem nyomtalanul eltávolítsák, erre az idő előrehaladtával csökken az esély. Az emlőrák a nők egyik legrettegettebb betegsége. A kór amellett, hogy a többi daganatos betegséghez hasonlóan fájdalommal, testileg-lelkileg megterhelő terápiákkal jár, a műtéti torzítástól való félelem is gátolja az orvoshoz fordulást. Gyanú esetén a választható legrosszabb taktika: a halogatás.

2019-ben publikáltuk a „200 kérdés – 200 válasz az emlőrákról” rovatunkat, ahol 15 fejezetben 200 közérthető cikk formájában talál meg csaknem minden információt az emlőrákról.

Javasoljuk, hogy az ide kattintva elérhető emlőrák tudástárból tájékozódjon a betegségről.

Kit fenyeget az emlőrák?

A betegség arányaiban az 50-60 éves kor közötti nőknél fordul elő legnagyobb gyakorisággal, ám a 40 év alatti nőknél is számos esetben diagnosztizáltak már emlőtumort. Nagyon ritka esetben férfiaknál is kialakulhat, az összes emlőrák 1 százaléka fordul elő férfiaknál.

Az általánosan veszélyeztetett korosztály mellett azok tartoznak a fokozott kockázatot viselők táborába, akiknek a családjában már fordult elő mellrák, esetleg más nőgyógyászati daganat. A veszélyeztetettséget jelzi, ha a tumor fiatalkorban fordult elő, s a páros szervek közül nemcsak az egyikben alakult ki, hanem mindkettőt megtámadta.

Az emlőráknak belső és külső kockázati tényezői egyaránt vannak, ezek együttes hatásaként alakulhat ki a megbetegedés – a külső tényezőkről ugyanakkor keveset tudni.

A külső károsító tényezők közül az ionizáló sugárzásnak van ismert emlőrák-keltő hatása, ám ez is csak az esetek elenyésző számában valószínűsíthető vagy azonosítható kiváltó tényezőként. A sugárterhelés lehetséges formái közé tartoznak a háborús és baleseti sugárhatások, a munkahelyi sugárártalmak, a korábbi, más rosszindulatú daganat miatt végzett, mellkast érintő besugárzás, valamint az ionizáló sugárzással folytatott diagnosztikai vizsgálatok.

A betegség döntő kockázati tényezőit tehát a női szervezet alapvetően magában hordozza. Az egyik legfontosabb kockázati tényező az életkor, ennek előrehaladtával nő a daganat megjelenésének valószínűsége. A kutatók immár azonosították az emlőrákért valószínűsíthetően felelőssé tehető gént, amelyeket az emlőrákos esetek egy részében ki tudnak mutatni. A betegséget okozó gén egyaránt öröklődhet apai és anyai ágon, ezért a rokonság nőtagjaiban előfordult tumoros megbetegedések mellett fontos azt is feltérképezni, hogy férfiágon volt-e példa például prosztata- vagy lágyrészdaganatra.

A belső kockázati tényezők másik nagy kategóriáját a női nemi hormonnal, az ösztrogénnel való összefüggés hordozza. Ez a hatás már magzati korban is érheti a szervezetet, ha a magzat édesanyja valamilyen ok miatt nagy dózisú ösztrogén-tartalmú gyógyszeres terápiában részesült.

Fokozott női nemi hormonszinttel jár a menstruációs periódus megnyúlása, azaz az első vérzésnek az átlagosnál korábbi jelentkezése, valamint a szokásosnál később bekövetkező klimax. Ide sorolható a mesterséges megtermékenyítés, a változó korban a klimaxos panaszok kezelésére alkalmazott gyógyszeres kezelés, a hormonális fogamzásgátlás – bár meg kell jegyezni, hogy az utóbbi időszakban a korszerűbb készítmények révén jelentősen csökkent a fogamzásgátlók hormontartalma. Ugyancsak nagyobb a kockázata a gyermektelen vagy első gyermeküket 30 éves koruk után világra hozó nőknek.

Mint csaknem minden daganattípus esetén, az emlőrák kialakulásának kockázatát is befolyásolja az életmód. A kockázatot növeli az elhízás, az ülő életvitel, s az alkoholizmus.

Milyen tünetei vannak az emlőráknak?

Az emlőrák korai szakaszában teljesen tünetmentes, csak szűrővizsgálattal fedezhető fel. A mammográfiás szűrés igen megbízható röntgenvizsgálatból áll, amely az emlő átvilágítással való ellenőrzésre szolgál. A rákos folyamat kifejlődésének megelőzésére nagy biztonságot nyújt azoknak a 40 év feletti nőknek, akik évente egyszer igénybe veszik, és rendszeresen végzik az önvizsgálatot is. A mammográfiás szűrés fájdalommentes, ingyenes, s az öltözőben eltöltött idővel együtt sem tart tovább húsz percnél.

Az emlő szűrővizsgálata a 45-65 év közötti nők kétévenkénti mammográfiás vizsgálatából és az emlők tapintásos vizsgálatából áll. (A női emlő szerkezete 40 éves kor alatt nem ad lehetőséget arra, hogy a röntgenfelvétel kimutassa a mikroeltéréseket.) A szűrőállomások mellett szűrőbuszok is járják az országot, hogy a kisebb településeken is növeljék a részvételt.

Figyelmeztető jel, ha

– csomó tapintható a mellben,
– az emlő alakja torzul, zsugorodik,
– a bimbó vagy az emlő bőre behúzottá válik,
– az emlő bőrén olyan seb jelenik meg, amelynek nem tudja az okát, s nem gyógyul,
– az emlő véresen váladékozik
– az emlőbimbó ekcémásan kipirosodik, duzzadttá válik, viszket,
– a hóna alatt nagyobb vagy több kisebb csomó tapintható.

A nők nagy része maga fedezik fel emlődaganatát úgy, hogy csomót észlel a mellében. Ez az esetek jelentős részében már igen későn történik meg, ráadásul sokan halogatják az orvoshoz fordulást is. Ennek egyrészt az az oka, hogy félnek vagy szégyellnek orvoshoz fordulni, esetenként azzal áltatják magukat, hogy miként sok betegség, majd ez is elmúlik magától, „kihordják lábon”. Ez tévhit, amire minden nő kényszerűen rádöbben akkor, ha túl későn fordul orvoshoz. Az emlőben előforduló elváltozások többsége ugyan nem rosszindulatú tumor, ám ezt önmagával kapcsolatosan megnyugtatóan csak az nyugtázhatja, aki kivizsgáltatja magát.

A férfiak – férjek, apák, nagyapák – felelőssége is, hogy családtagjukat ösztönözzék a rendszeres orvosi kontrollon való részvételre.

Részletes információk az emlőszűrésről és a mellek önvizsgálatáról

Részletes információk a HER2-pozitív emlőrákról

Az emlőrák kezelése

Az emlőrákos betegek kezelése több fázisból áll. A terápiák fajtáját és sorrendjét a daganat biológiai jellemzői határozzák meg, ezek pedig a szövettani típus azonosításával válnak ismertté.

Első lépésként – amennyiben ezt a daganat stádiuma lehetővé teszi – gyakran végeznek emlőmegtartásos műtétet. A korábbi sebészi gyakorlat az volt, hogy a daganatos sejtek teljes eltávolítására törekedve az érintett teljes emlőt, valamint a környező, a daganatsejtek által beszűrt nyirokcsomókat is eltávolították. Ma már ez nem így történik: a sebészek törekednek arra, hogy a betegség által indokolt, lehető legkisebb beavatkozást végezzék el. Fontos, hogy a beteg a tumor eltávolítását megelőzően pontosan tisztában legyen a műtét következményeivel, s felvilágosítást kapjon a lehetséges helyreállító műtétekről.

Gyakori eset, hogy a daganatos szövetek egy része nem jól körülhatárolható módon (nem differenciáltan), hanem mikroszkopikus méretű nyúlványok vagy sejtszigetek formájában jelenik meg, amelyek az emlőben vagy a szervezetben bárhol szétszóródhatnak, ezért az operáció mellett kiegészítő terápiákra is szükség van.

Ha nagy a távoli szóródás, áttétképződés (metasztázis) kockázata, akkor az operációt először általános hatású (szisztémás) gyógyszeres daganatgátló kezelés, azaz kemoterápia követi, majd az emlő sugárkezelésére kerül sor. Ha a távoli szóródás kockázata kisebb, akkor a sorrend lehet fordított is, tehát először esik át a beteg a sugárkezelésen.

A sugárkezelés ezekben az esetekben általában külső sugárforrással (úgynevezett lineális gyorsítóval) végzett besugárzás, ami 6-7 héten keresztül tart. A sugárkezelés célja, hogy a daganatos sejteket az ionizáló sugárzás roncsoló hatásával elpusztítsák.

Az utóbbi időszakban számos új kezelést is bevezettek a különféle típusú emlődaganatok kezelésére. Külön terápiás eljárás létezik például a HER2 pozitív emlőrákok kezelésére, s immár célzott terápia keretében képesek gátolni a daganatok érképződését egyes áttétes emlőrákokban.

Részletes leírás a kemoterápiáról
Részletes leírás a sugárkezelésről

Az antihormon terápia

A kemo- és sugárterápiás eljárások hatékonyságának javítása érdekében – hormonérzékeny daganatok esetében – több éven át alkalmaznak antihormon (hormonellenes) gyógyszeres kezelést, amely a visszamaradó daganatsejtekben gátolja az osztódást elősegítő hormonhatásokat.

Az antihormon terápia megértéséhez fontos megérteni, hogy a hormonok miként befolyásolják a női mellett.

A nők egy része menstruáció előtt feszesnek érzi a mellét, szülés után pedig az emlőmirigyek anyatejet termelnek. Mindez a nemi hormonoknak, nevezetesen az ösztrogénnek és a progeszteronnak, illetve az ezeket megkötő receptoroknak köszönhető. A nemi hormonok tehát befolyásolják, irányítják az emlő működését.

Ha a daganat sejtjeiben vannak működő receptorok (receptor pozitív emlőrák), akkor ezek megkötik a nemi hormonokat, közülük is elsősorban az ösztrogéneket. A nemi hormonok pedig serkentik a sejtosztódást. Rosszindulatú emlődaganat esetén tehát a hormonok problémát okoznak azzal, hogy maguk is tovább serkentik, fokozzák a tumoros sejtosztódást.

Az antihormon terápia lényege, hogy az ösztrogént termelő petefészkek hormontermelését felfüggesztik. (Ösztrogént a zsírszövet, a mellékvese, sőt maga a daganatszövet is termelhet, ám a petefészeknél nagyságrendekkel kisebb mennyiségben.)

Ha az emlőrákos beteg havi menstruációja még fennáll, a kezelés időtartama alatt a hasfalba adott injekció ideiglenesen leállítja a petefészek működését. Az injekciózást minden negyedik héten meg kell ismételni. Az injekció mellett antiösztrogén vagy úgynevezett aromatázgátló gyógyszer szedése is szükséges. Az antiösztrogén a női nemi hormon hatását, az aromatázgátló pedig az ösztrogén keletkezését gátolja.

A hormonkezelét 5 éven át kell folytatni.

Az antihormonterápia hozadéka és mellékhatásai

A hormonterápia egyik előnye, hogy amíg a kemoterápia következményeként előfordulhat, hogy a menstruációs ciklus végleg leáll, a hormonkezelés ilyen hatással nem jár. A kezelést követően csak azok nem kezdenek újra menstruálni, akiknek a kezelés időtartama alatt életkorukból adódóan szűnik meg a havi ciklusuk.

Az antihormon kezelések a daganatnövekedés gátlásán túl jelentősen csökkentik egy újabb daganat kialakulásának esélyét a másik emlőben, s kedvezően befolyásolhatják a változás korának egyik kellemetlen velejáróját, a csontritkulást és a szív- és érrendszeri betegségek kialakulása szempontjából fontos vérzsírok szintjét.

Az antihormon kezelés mellékhatásait részben az ösztrogénhatás megszűnése, részben maga a gyógyszeres terápia váltja ki.

Az ösztrogénszint csökkentésével kapcsolatos mellékhatások gyakorlatilag azonosak azzal, amit a nők normál körülmények között a havi vérzés megszűnésekor, a menopauza időszakában átélnek. A különbség az, hogy amíg normál körülmények között a petefészek hormontermelése évek alatt, fokozatosan szűnik meg, addig a gyógyszerterápia hatására ugyanez a folyamat egy hónap alatt lejátszódik.

A leggyakoribb tünetek: verejtékezés, hirtelen támadó hőhullámok, hüvelyszárazság, esetlegesen a hang mélyülése. A tünetek jelentős része átmeneti, rendszerint néhány hónap alatt mindenféle különösebb behatás nélkül is, maguktól megszűnik.

A mellékhatások másik része a gyógyszerterápiából adódik. Az antiösztrogén fokozhatja a vérrögképződést, valamint a trombózis és az embólia kockázatát, ezért minden hirtelen jelentkező lábdagadást nagyon komolyan kell venni.

Ritkán – nagy statisztikai átlagot tekintve 10 ezer közül egy esetben – a gyógyszerek méhtestrákot is idézhetnek elő. A kezelés ideje alatt be kell tartani a folyamatos nőgyógyászati kontrollt, pecsételő vérzés előfordulása esetén pedig azonnal orvoshoz kell fordulni.

A menopauzát idéző tünetek tekintetében az antiösztrogének és az aromatázgátlók lehetséges mellékhatásai azonosak. A gyógyszerterápiából adódó kockázatok viszont eltérőek: az aromatázgátlók nem hordozzák magukban a méhtestrák kockázatát, s jóval ritkábban vezetnek trombózishoz és embóliához is.

Gyógyulási esélyek

A leghatékonyabb kezelés mellett az emlőrákos betegek teljes gyógyulásának valószínűsége – azaz annak esélye, hogy a gyógyult beteg valamikori halála nem függ össze az emlőrákkal – átlagosan 60-70 százalékos. Fontos hangsúlyozni: ez egy statisztikai átlag, amely adott beteggel kapcsolatosan nem jelent semmit, hiszen éppúgy benne foglaltatnak azok a nők, akiknek a lehető legkorábban felfedezték a daganatát, s azok, akik már csak kései stádiumban, testükben szétszóródott rosszindulatú szövetekkel, a gyógyulás esélye nélkül kerültek orvoshoz.

A gyógyulás esélye abban az esetben, ha a rákot idejében felismerték, s eltávolították, a 95 százalékot is elérheti. Minden attól függ, hogy a diagnosztizálás idején mekkora a daganat, az melyik szövettani típusba sorolható, a környező nyirokcsomókban alakult-e már ki áttét, s a tumorsejtek átterjedtek-e már más szervekbe is – ezek a tényezők mind-mind súlyosbítják a beteg helyzetét. Ez nem jelenti azt, hogy a súlyosabb esetekben fölösleges volna a terápia: a gyógykezeléssel számottevően csökkenthetők a tünetek, s javulnak az életkilátások.

Kapcsolódó cikkek:
Emlőrák: mielőbb felfedezni, hamar műteni
Emlőrákos asszonyok vallanak kálváriájukról
A HER2-pozitív emlőrák és célzott kezelése
Áttétes emlőrákban is sorvasztják az ereket