Aminek nincs mellékhatása, annak hatása sincs – tartja orvosi körökben a szólás. Immár hetven éve gyógyítják, illetve kezelik a daganatos betegségeket különféle gyógyszerekkel, kemoterápiás készítményekkel. A citotoxikus (sejtekre mérgező hatású, sejtpusztító) kezelések célja a tumor méretének minél gyorsabb csökkentése, e cél oltárán azonban számos egészséges sejt is áldozatul esik, ami – betegenként eltérő mértékben – az egész szervezetet megviseli. Ahhoz, hogy megértsük a mellékhatások kialakulásának okát, érdemes tisztázni az egyes kemoterápiás kezelések célkitűzése közötti különbségeket.

Neoadjuváns kemoterápiáról beszélünk, amikor a kemoterápiát a műtét, esetleg sugárkezelés előtt alkalmazzák. Erre általában akkor kerül sor, ha a betegnek nagyméretű daganata van, amelyet sebészileg nehéz eltávolítani vagy megkisebbíteni. A neoadjuváns kemoterápia eredményeképpen a daganat mérete csökkenhet, így könnyebben eltávolíthatóvá válhat, s a műtét során kevésbé kell érinteni a daganat környezetében lévő egészséges szöveteket, vagyis kevésbé kiterjedt műtétre is nyílhat lehetőség.

Az adjuváns kemoterápia célja a műtétet, esetleg a sugárkezelést követően a szemmel nem látható kicsiny áttétek eltávolítása. Ezek a daganatsejtek ugyanis a nyirokutakon, illetve a vérárammal az elsődleges daganat helyétől távolra is eljuthatnak és megtapadhatnak, ezért az adjuváns kemoterápiával csökkenthetik annak kockázatát, hogy a műtét ellenére a szervezetben maradt rákos sejtek kiújulást vagy áttétet okozzanak. Adjuváns kezelés során rendszerint több gyógyszert kombináltan alkalmaznak, a lehető legnagyobb dózisban, amelyet a beteg még tolerál. Az adjuváns kezelést általában az operációt követő 3-6 hétben kell elindítani.

A palliatív kemoterápia immár elsősorban nem a gyógyítást célozza: az előrehaladott rákbetegség esetén, amikor sem műtéttel, sem sugárkezeléssel nem érhető már el daganatmentes állapot, a gyógyszerezés célja a tumor(ok) méretének csökkentése, ezzel a panaszok mérséklése, az életminőség minél további elfogadható szinten tartása és az élet meghosszabbítása.

Minden ember másként reagál

A mellékhatások a legtöbb esetben átmenetiek. Miután minden ember különböző, eltérően reagálhat akár azonos fajtájú és dózisú kemoterápiás kezelésre is. Az első kezelés előtt ezért nem lehet pontosan megmondani, hogy az egyes betegeknél milyen panaszok fognak kialakulni. A kezelések során a lehetséges mellékhatások közül nem mindegyik alakul ki minden betegnél, s azok erőssége is különböző: a tünetek lehetnek enyhék, középsúlyosak, súlyosak, nagyon ritkán (ezrelékes nagyságrendben) pedig életveszélyesek. A betegek reagálását befolyásolhatja általános állapotuk, a daganatos betegség fajtája, kiterjedtsége is.

A nemkívánatos hatások ellenére a betegek többsége elég jól van ahhoz, hogy folytassa mindennapi életét. Az esetek jelentős részében a kemoterápiát mégis érdemes úgy időzíteni, hogy a kezelést követő néhány napot a beteg pihenéssel, regenerálódással tölthesse.

A kezelési terv összeállításakor és az alkalmazás gyakoriságának meghatározásakor figyelembe veszik a szervezet toleranciaküszöbét, s a következő ciklus bejuttatására általában akkor kerül sor, amikor a páciens az előző ciklust már „kiheverte.” Ez idő alatt a beteg visszanyerheti erejét és a szervezet ismét felépítheti az esetlegesen elpusztult egészséges sejteket. Amennyiben a következő tervezett ciklus idejére még nem rendeződött a beteg állapota és vérképe, előfordulhat, hogy a kemoterápiás kezelést halasztani kell.

A gyorsan szaporodó sejtek pusztulása

A daganatellenes gyógyszerek hatásmechanizmusuk miatt tehát egyaránt hathatnak a rákos és az egészséges sejtekre is, ezzel magyarázható a mellékhatások kialakulása. Ennek biológiai háttere abban rejlik, hogy a tumoros sejtek az egészséges sejteknél gyorsabban osztódnak, a citosztatikumok pedig a sejtek osztódásának különböző szakaszaiban hatnak.

A hatásmechanizmusból következően a gyógyszerek elsősorban azokra az egészséges sejtekre fejtenek ki nem kívánt hatást, amelyek – a tumorhoz hasonlóan – az átlagnál gyorsabban osztódnak. Ilyen gyorsan osztódó sejtek a szervezetben a szájban, a gyomorban és a bélrendszerben, valamint a nemiszervek környékén lévő nyálkahártya sejtek, a vérsejtek (fehérvérsejt, vérlemezke, vörösvértest) és a szőrtüszők sejtjei. Mindebből egyenesen következik, hogy a leggyakoribb mellékhatások a táplálkozással és az emésztéssel, a vérképpel, illetve a külső megjelenés változásával összefüggő következmények.

Eltérés van aközött, hogy mit tartanak az orvosok a szervezetre veszélyes mellékhatásnak, s mit élnek meg gyötrő következményként a betegek. Orvosilag például a betegek által nehezen megélt hajritkulást, hajhullást nem tekintik számottevő következménynek, a terápia szempontjából ez mellékkörülmény. Orvosilag ennél életbevágóbbnak tartják a laboreredmények figyelését, mivel például a vérkép esetleges kedvezőtlen változása veszélyes lehet a betegre, s kedvezőtlenül befolyásolhatja a kezelés kimenetelét.

Kísérőbetegségek megjelenése és kezelése

A vérkép romlása, a vérsejtek számának csökkenése a citosztatikus szereknek a csontvelőre gyakorolt hatásával függ össze. A csontvelő sejtvonalai ugyanis szintén gyorsan osztódó sejtek, ezek biztosítják a keringés számára a fehérvérsejteket, vörösvérsejteket, vérlemezkéket. Az alacsony fehérvérsejt szám mellett a szervezet fogékonyabb a fertőzésekre, lázas állapot, torokgyulladás, hörghurut, tüdőgyulladás, hólyaghurut alakulhat ki. Túl alacsony fehérvérsejtszám esetében speciális injekciókat rendelhet az orvos, hogy a laborértékek rendeződjenek. További vizsgálati eredmények ismeretében pedig lehet dönteni arról, kell-e antibiotikumos kezelést indítani, esetleg szükséges-e a beteg kórházi felvétele.

Az alacsony vérlemezke (trombocita) szám szövődménye vérzés lehet, amely a bőrön tűszúrásszerű vagy nagyobb bevérzések alakjában jelentkezhet, de kialakulhat orrvérzés, véres széklet, véres vizeletürítés is. Amennyiben nagyon alacsony a trombocitaszám, ez vérkészítmény formájában pótolható, s így ki lehet védeni a súlyosabb vérzéses szövődmények jelentkezését is.

A vörösvérsejtszám csökkenésekor vérszegénységről (anémia) beszélünk. A vérszegénység során csökken a vörösvérsejtek száma, illetve csökken a vérben a hemoglobin szint. Vérszegénység esetén a beteg sápadt, fáradékony, szédülés, fülzúgás, terhelésre fulladás, mindemellett aluszékonyság, vérnyomáscsökkenés, szapora pulzus jelentkezhet, aminek az a magyarázata, hogy a szervezet a szív fokozott működése révén próbálja biztosítani a szövetek számára a megfelelő oxigénellátást. A vérszegénység kezelésére az orvos transzfúziót rendel, illetve bizonyos betegségtípusoknál lehetőség van a vérsejtek termelődését serkentő injekciós kezelésre is.

A kemoterápia ritkábban jelentkező mellékhatásai között említők az allergiás reakciók, a vérnyomás emelkedése vagy csökkenése, a különféle bőrelváltozások, kiütések, fényérzékenység, a szív-, máj- és veseműködési zavara, a trombózis és a fejfájás, a tapintás és az ízérzékelés zavara. Nagyon fontos, hogy a beteg vagy hozzátartozója bármi gyanúsat észlel, azt jelezze az orvosának, akár a következő kezelés vagy kontroll vizsgálat előtt, soron kívül! Ez azért fontos, hogy minél hamarabb kiderülhessen pontosan mi áll a panaszok hátterében és kísérletet lehessen tenni azok megszüntetésére, mérséklésére.

Az összeállítás a Rákgyógyítás magazin 1. számában jelent meg. A Tűzmadár Alapítvány által kiadott országos magazin negyedévenként 10 ezer példányban jut el az onkológiai centrumokba. Az ingyenes lap cikkeiben, riportjaiban és interjúiban a tévhitek ellen küzd, s olyan témákat dolgoz fel, amelyek meghatározzák a rákbetegek mindennapjait: kezelések, mellékhatások, klinikai kutatások, fájdalomcsillapítás, a betegség lelki vonatkozásai, a családi kapcsolatok alakulása.

Kapcsolódó cikkek:
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
Kemoterápia: sejtmérgektől a célzott kezelésekig
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Rettegett hányinger: hogy kerülhetjük el?
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Vérszegénység is veszélyezteti a daganatos beteget