Milyen tünetei és szövődményei lehetnek a vastagbélrák agyi áttétjeinek?

Az agyi áttétek az egyik legveszélyesebb daganatos elváltozásnak tekinthetők: mivel a kemény csontos koponya nem képes tágulni, már egy kicsiny méretű, kezdeti elváltozás is olyan nyomást fejthet ki az agyban, amivel súlyos-életveszélyes állapotot idézhet elő – függően attól, hogy az agy mely részében alakul ki.

Az agyi áttét lehet egyetlen góc (soliter) vagy többszörös (multiplex) elváltozás. Ugyan az elsődleges (agyból kiinduló) agydaganatok és a másodlagos (más szervből, jelen esetben a vastagbélből) az agyba kerülő agyi áttétek kialakulása, viselkedése, biológiai jellemzői alapvetően különbözőek, a kiváltott panaszokat tekintve sok a hasonlóság. (Sőt, a jóindulatú agydaganatok is okozhatnak hasonló tüneteket, mivel azok is kóros térfoglaló folyamatnak számítanak az idegrendszer azon központjában, ahol semennyi tér nem áll rendelkezésre idegen szövetek számára.)

Az egyik leggyakoribb tünetcsoport a fejfájás, ami számtalan formában és intenzitással jelentkezhet aszerint, hogy mely agyterületen van elváltozást. Jellegzetes lehet az ébredés utáni fokozott fájdalom, ami intenzív nyomásfokozódásra (tüsszentés, köhögés) még tovább erősödhet. Az agyi áttétek miatti fejfájást az általában odahaza használt fájdalomcsillapítókkal nem lehet megszüntetni.

Általános panaszként jelentkezhet – a reggeli órákban ugyancsak erősebben – a szédülés, a hányinger és hányás. Súlyosabb esetekben látásromlás, személyiségváltozás, tudatzavar, beszédzavar, memóriaproblémák, epilepsziás roham is előfordulhat. Létfontosságú (keringés, légzés) funkciókat irányító agyi központ érintettsége életveszélyes állapotot is kiválthat. (Az agyi áttétek kezelési lehetőségeiről önálló fejezetben írunk.)

Forrás: 200 válasz a vastagbélrákról és végbélrákról

Ide kattintva kövesse rovatunk frissítéseit a Rákgyógyítás.hu Facebook csatornáján!

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top