100 ország, 100 ezer motoros a prosztatarák gyógyításáért

Fotó: Talabér Géza / Route FortyTwo / Flickr

Tizedik alkalommal száll nyeregbe több száz jól öltözött motoros Budapesten, hogy 2023. május 21-én részt vegyen a világ legnagyobb jótékonysági motoros eseményének hazai futamán. Ezen a napon csaknem 100 ezer elegáns motoros vonul fel a világ több mint 100 országának mintegy 1000 városában – köztük 10. alkalommal Budapesten is.

A nemzetközi The Distinguished Gentleman’s Ride (DGR) mozgalom célja, hogy felhívja a figyelmet a prosztatarák megelőzésére, a férfiak mentálhigiénés egészségére és az ezzel kapcsolatos jótékonyság fontosságára. A megmozduláson az elmúlt 10 évben itthon több mint négyezren vettek részt, a szponzori felajánlások összege pedig meghaladta a 70 ezer dollárt.

A kezdetek óta évről évre nőtt a figyelemfelkeltő, jótékonysági motoros eseményen a résztvevők száma, és ezzel együtt a felajánlások is. A pandémia miatt két alkalommal elmaradt a szervezett felvonulás, azonban tavaly újra nyeregbe szálltak a „jól öltözött motorosok”. 2022-ben Magyarországon 297 motoros vett részt és közel 3,5 ezer dollárt adományoztak.

Mint az eddigi években, idén is megmutatkoznak ismert magyar közéleti szereplők, hogy képviseljék és népszerűsítsék az ügyet. Guld Péter újságíró és Hajas László mesterfodrász már összeszokott motoros páros, az idei lesz a harmadik alkalom, amikor közösen motoroznak a csapat élén. Ebben az évben Rákóczi Ferenc rádiós műsorvezető is csatlakozott hozzájuk, aki amellett, hogy rögtön igent mondott a felkérésre, adományával a hazai donációs lista tetejére ugrott.

Fontos minden lehetőséget megragadni ahhoz, hogy fel lehessen hívni a figyelmet az egészségtudatosság és a szűrővizsgálatok fontosságára. Férfiaknál az urológiai, proktológiai és a kismedence szerveinek bármilyen panaszát megelőzési jelleggel kell megközelíteni, hiszen a korai diagnózis jelentős hatással van a gyógyulási esélyekre, illetve a kezelést követő életminőségre.

Fotó: Talabér Géza / Route FortyTwo / Flickr

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top