33 éves a Rákbetegek Országos Szervezete

A COVID járvány miatt nem tudta a Rákbetegek Országos Szervezete a jubileumi 30. évfordulót megünnepelni, ezért tartották meg ünnepélyes keretek között most a 33. születésnapot.

– Ne legyen tabu a daganatos megbetegedésekről beszélni – emlékeztetett Szabó János elnök a betegszervezet egykori megalapításának egyik fő motiváló tényezőjére. A találkozóról az MTV Híradó által közzétett riportban hozzátette: a szűrésben, a daganatos betegség aktív fázisában, valamint a rehabilitációban egyaránt fontosnak tartják a részvételt és az érintettek segítését.

Apró Zoltánné alelnök úgy fogalmazott: a sorstársak közössége egy fantasztikus közösség, amely barátságokat és tudást adott önmaga számára éppúgy, mint más sorstársak számára is. A civil közösségnek a betegségről való ismeretterjesztésen túl feladata az is, hogy a betegtársakat kimozdítsa a betegségtudatból.

– A Nemzeti Rákellenes Programnak is része, hogy a civil szervezeteket is bevonjuk a rákellenes harcba – szögezte le prof. dr. Polgár Csaba, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosa.

A teljes riport ide kattintva nézhető meg.

Top