A dohányzás már nem "menő"

Az Európai Unió „HELP ” A dohányfüstmentes életért” kampánya Európa szerte arra buzdítja a fiatalokat, hogy győzzék meg kortársaikat arról: a dohányzás már nem menő dolog.

Luke Clancy professzor, a Dohányzásmentes Kutatóintézet Igazgatója és a Dohányzás Megelőzés Európai Hálózatának (ENSP) elnöke úgy látja:  „a fiatalok nagy része abban az illúzióban ringatja magát, hogy a dohányzás menő dolog, pedig mind tudják, hogy ez nem igaz.”

Amint a Weborvos összefoglalójából kiderül, az egészségügyi szervezetek által végzett kutatások kimutatták, hogy a fiatalok általában kíváncsiságból próbálják ki a cigarettát és az egyéb dohánytermékeket, de hajlamosak arra is, hogy a kulturális és társadalmi környezetük mintáit kövessék, legyen szó divatról, zenéről, szórakozásról vagy művészetről.

Az Európai Bizottság igyekszik bevonni a fiatalokat a dohányzás elleni küzdelembe. Ennek érdekében a HELP csapata tréninget szervezett Prágában az Európa minden tájáról érkező ifjúsági szervezetek képviselői számára. A fiatalokat dohányzás ellenes szakértők tanították meg arra, hogyan kell elvégezni a szén-monoxid (CO) méréseket, és hogyan tudják maguk is felhívni az emberek figyelmét a dohányzás káros hatásaira és következményeire. Az elkövetkező hetekben a képzésen résztvevő fiatalok a szervezetük tagjainak adják át a megszerzett tudást.

Christos Chronis, az Orvostanhallgató Szervezetek Nemzetközi Szövetség (IFMSA) dohányzás projektjének koordinátora szerint nagyon fontos, hogy a fiatalok aktívan részt vegyenek egy kézikönyv elkészítésében, amelynek segítségével tudják majd használni a CO-mérőket. Úgy fogalmazott: „remélhetőleg az utasítások segítségével a CO-méréseket jobban megismerik, megszeretik a fiatalok, és így nagyobb hatást gyakorolhatunk generációnk tagjaira. A fiatalokat komolyan kell venni, és lehetőséget kell adni nekik arra, hogy tegyenek egy egészségesebb és dohányzásmentes Európáért.”

A dohányzás a fiatalok körében épp annyira szól a külsőségekről, mint a termék kinézetéről. A HELP kampányon dolgozó szakemberek pontosan ezen a helyzeten szeretnének változtatni, és a HELP programot a dohánymentesség márkájává szeretné tenni.

Kapcsolódó cikkek:
Dohányosok az onkológiákon
A light cigi is erős méreg
Perelhetik a light cigaretták gyártóit
Egyre fiatalabbak a tüdőrákosok, több a nőbeteg
SOS segítség, hogy ne füstöljön tovább
Dohányzás: 19 percenként egy halott

Fiatalok kérdései a cigarettáról:
Véres köpet és dohányzás
18 évesen gégerák?
Torokrák lehetséges 17 évesen?
A rák felé 16 évesen
Gégerák 18 évesen?
Halálos cigaretta

Top