A fájdalmat csillapítani kell!

A hosszú ideig tartó csillapítatlan fájdalomnak komolyabb következményei lehetnek, mint azt a legtöbben gondolnák. A fájdalomérzet hatására ugyanis az idegműködés megváltozik, amit az idegműködés plaszticitásának neveznek. Ha gyakori a fájdalomérző pályák működése, akkor önállósodhat a fájdalom és mindenfajta kiváltó ok nélkül is fennállhat a fájdalomérzet. Nagyon fontos megelőzni ennek kialakulását.

A Nemzetközi Fájdalomkutató Szövetség (IASP) a napokban tartotta 14. világkongresszusát Milánóban, ahol felmerültek a fájdalomkutatás legaktuálisabb kérdései, köztük a fájdalom-szindróma. Az IASP közel 40 éve fogja össze a fájdalomkutatás szakértőit. A Szövetséghez fűződik a fájdalom fogalmának meghatározása is, amely szerint a fájdalom egy aktuális vagy potenciális szöveti károsodással járó kellemetlen szenzoros vagy emocionális élmény.

A fájdalom minden esetben szubjektív. Minden egyén önmaga tanulja meg a “fájdalom” szó használatát a kisgyermekkorban bekövetkezett sérülések következményeképpen.

Amint a Just Creative közleménye hangsúlyozza, a funkcionális MRI vizsgálatokkal ma már egyértelműen bizonyítható, hogy a folyamatos csillapítatlan fájdalomérzet hatására az agykéreg bizonyos helyein olyan irreverzibilis elváltozások alakulnak ki, amelyek már maradandóak. Tehát hiába szűnik meg a fájdalom oka, az érzet mégis megmarad. Ezért minél hamarabb megfelelő módon enyhíteni kell a fájdalmat.

A fájdalom egy üzenet a szervezettől, hogy valahol szöveti sérülés történt. Fiziológiás, tehát a szervezet normális működése kapcsán is jelentkezik. „Egészséges” fájdalom nincs, talán a szülési fájdalom, amit ennek nevezhetünk, de az is a szövetek túlfeszülése miatt jelentkezik. Alapvetően az optimális megoldás, ha a fájdalom okát tudjuk megszüntetni, és nemcsak a fájdalmat mint tünetet csillapítjuk. A fájdalomcsillapítás jogossága erősen szubjektív, mint ahogyan maga a fájdalomérzet is az.

Hasonló a lázcsillapításhoz: a kicsit nem mindig, a magas lázat pedig mindig csillapítani kell! Ha a fájdalom a gyógyszer hatására elmúlik, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy minden rendben van, csak aktuálisan nem érezzük. Ezért fontos, hogy az emberek lehetőleg ne magukat gyógyszereljék tünetileg! A fájdalom 3-6 hónapos fennállás után már egyéb változásokat is okoz a szervezetben: ilyenek a depresszió, csökkent munkaképesség, különböző viselkedési zavarok is.

A mozgásszervi fájdalom hosszabb fennállásának másik jellemzője, az úgynevezett kompenzációs vagy kímélő tartás, – mozgások kialakulása, mellyel a szervezet a fájdalmas, sérült részt kívánja tehermentesíteni, viszont huzamosabb idő elteltével más részt terhelünk túl. Jó példa erre egy térd vagy csípőfájdalom, melyet követően az aszimmetrikus terhelés miatt hamarosan a derék is „be szokott állni”.

A fájdalom-szindrómák okozhatnak komolyabb problémát, mint az eredeti kiváltó ok. Ennek megfelelően kezelésük is sokkal hosszadalmasabb, és még több odafigyelést igényel. Jobb ezért a panaszokat időben orvosolni, és még idejében megszüntetni őket, amennyiben ez lehetséges -nyilatkozta Magyar Mátyás, a Fájdalom Ambulancia vezető szakorvosa.

A fájdalomra, okainak feltárására és megszüntetésére tehát mindig oda kell figyelni. A fájdalomkutatók folyamatosan dolgoznak, hogy megértsék és megkönnyítsék a szenvedéseinket, de az egyénnek is komoly kötelezettsége van a testével szemben, mégpedig az, hogy időben orvoshoz fordul. A lényeg, hogy fájdalom ne maradjon csillapítatlanul!

Kapcsolódó cikkek:
Rák: miért kell, hogy fájjon?
Fájdalomcsillapítás: fontos az orvosi konzultáció
Hatékony fájdalomcsillapításra és tüneti kezelésre van szükség!
Fájdalomcsillapítás: opioidokkal a fájdalmak ellen
Fájdalomcsillapítás fájdalomtípusok szerint
A nőknek nagyobbak a fájdalmaik?
Csillapítani a fájdalmat, leküzdeni a szorongást

Cimkék

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top