A legfőbb rákellenes eredmények 2011-ben

Az Amerikai Klinikai Onkológiai Társaság (ASCO) a Journal of Clinical Oncology legújabb online számában közzétette jelentését az elmúlt év legjelentősebb rákellenes eredményeiről. A dokumentum áttekinti, hogy a rákkutatás mely teljesítményeinek volt a legnagyobb hatása a betegek kezelésére, ellátására ebben az évben. Emellett felsorakoztatja az onkológia legígéretesebb trendjeit és betekintést nyújt abba, hogy merre tart az onkológia.

Ahogyan az a Medical Online cikkéből kiderül, a jelentést egy 18 tagú, vezető onkológusokból álló szerkesztőbizottság irányításával írták meg. A szerkesztők áttekintették a tudományos folyóiratok közleményeit és a nagyobb tudományos találkozókon előadott eredményeket, amelyek 2010 októbere és 2011 szeptembere között kerültek nyilvánosságra. Csak azokat a tanulmányokat vették figyelembe, amelyek vagy jelentősen megváltoztatták a rákról alkotott elképzeléseket, vagy nagy hatással voltak a kezelésre. A jelentést az ASCO betegeknek szóló honlapján is közzé fogják tenni.

“Nagy előrelépések történtek az elmúlt évben a klinikai rákkutatás területén, és ez a jelentés reményt keltő lesz a betegek számára. A személyre szabottabb kezelések és a rák egyre korábbi felismerése következtében a páciensek hosszabb, egészségesebb életre számíthatnak. Javítanunk kell azonban az ország klinikai kutatási szervezetén, és minél több ember számára kell elérhetővé tennünk a rák minőségi kezelését” – mondta dr. Nicholas J. Vogelzang, a jelentés egyik főszerkesztője.

A szerkesztők felsorolták az év öt legfontosabb eredményét, amelyek a következők voltak:

Egy fázis 3 vizsgálatban kimutatták, hogy egy hatóanyag, amely egy, a melanómák mindegyikében előforduló, a BRAF génre lokalizálódó mutációra hat, meghosszabbította a teljes túlélést az előrehaladott melanómás betegekben a standard kemoterápiához képest.

Egy nagy, országos szűrés során, amelybe több mint 50 000 jelenlegi és egykori erős dohányost vontak be, azt találták, hogy ha három éven át évente egyszer kis dózisú komputertomográfiával vizsgálták a betegek tüdejét, 20 százalékkal kevesebb lett a tüdőrák eredetű halálozás, mint ha a szűréseket csak röntgenvizsgálattal végezték.

Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatósága (FDA) engedélyezett olyan újfajta terápiákat, amelyekkel két nehezen kezelhető rákban eredmények érhetők el.

Az egyik terápiás szer, amelyet az olyan előrehaladott, nem-kissejtes tüdőrákos betegek kezelésére törzskönyveztek, akikben megtalálható az anaplasztikus limfómakináz (ALK) gén egy specifikus elváltozása. A törzskönyvezés alapjául két fázis 2 vizsgálat szolgált. Ezek egyikében a hatóanyag hatására a betegek 50 százalékában a tumor teljesen eltűnt vagy összezsugorodott és a hatástartam mediánja 10 hónap volt. A másik vizsgálat 61 százalékos, 12 hónapig fennmaradó objektív válaszarányt mutatott ki.

Egy másik gyógyszert – egy immunterapeutikumot -, amely aktiválja az immunrendszer T-sejtjeit – olyan betegek számára törzskönyvezték, akiknek korábban nem kezelt metasztatikus melanómájuk van. A gyógyszer hatásosságát egy fázis 3 vizsgálatban igazolták, amely kimutatta, hogy ha a vizsgált készítményt a standard kemoterápiás szerrel kombinálják, akkor a teljes túlélés két hónappal meghosszabbodik.

Megszületett az első erős bizonyítéka annak, hogy egy aromatázgátló csökkenti az első emlőrák kockázatát – ez azt jelenti, hogy a nagy kockázatú posztmenopauzális nőkben az exemestane-t alkalmazni lehet az emlőrák megelőzésére.

A jelentés összesen 54 eredményt sorol fel a klinikai onkológia területéről és átfogja a betegek kezelésével kapcsolatos valamennyi kérdést, köztük a terápiához való hozzájutás egyenlőtlenségeit is. Foglalkozik többek között azzal, hogy az onkológiai gyógyszerek termelése egyre gyakrabban nem elégíti ki az igényeket, valamint az egészségügyi reform várható hatásaival is.

Kapcsolódó cikkek:
Klinikai vizsgálatokban kapják meg a betegek először a legújabb terápiákat
Nemzetközi összefogás a rákkutatásért
Az emberek fele rákbeteg lesz?
A rák nem egyenlő a halálos betegséggel
Gyógyszerfejlesztés: küzdelem az idővel
Kinek jusson korszerű gyógyszer?

Top