A nőknek nagyobbak a fájdalmaik?

A Stanford Egyetem Orvosi Karának felmérése szerint, a nők szinte valamennyi betegség esetében sokkal intenzívebben élik meg a fájdalmat, mint a férfiak.

A tudósok több mint 72 000 felnőtt beteg fájdalmát értékelték ki, melyeket később betegségek és nemek alapján kategorizáltak. Amint arról a Semmelweis Figyelő írása beszámol: Atul Butte professzor, a tanulmány egyik szerzője megjegyezte, hogy az orvosi irodalomban számtalan nyoma van annak, hogy egyik-másik betegség során a nők jóval erősebb fájdalmat élnek át, ám a szakemberek – a korábbi vizsgálatokkal ellentétben – most elsősorban a fájdalom intenzitására fókuszáltak, nem pedig az egyes betegségekhez kapcsolódó fájdalmakra.

Butte csapata csak felnőtt betegek adatait vette górcső alá és a fájdalom erősségének nemek közötti eltérésére koncentrált. A vizsgálatok végeztével nagyjából 250 különböző betegséget gyűjtöttek össze, melyek 160 000-nél is több, különféle fájdalmat okoztak. Hogy a fájdalomcsillapítók által okozott enyhülések ne zavarjanak be a vizsgálati eredményekbe, a szakemberek mindig csupán az első alkalommal fellépő fájdalmat vették figyelembe.

Az eredmények megerősítették azokat a korábbi kórházi jelentéseket, miszerint a reumatikus fájdalmakkal járó fibromialgia vagy a migrén esetében jóval nagyobb fájdalmuk volt a női betegeknek, emellett azonban olyan egyéb betegségek esetében is kimutatták a nemek közti különbségeket, amelyekre korábban még nem volt példa, például az akut orrmelléküreg-gyulladás, vagy a nyakfájás.

A szakemberek megjegyezték, hogy a vizsgálat eredményeit fenntartásokkal kell fogadni, hiszen akad néhány tényező, amely befolyásolhatja a fájdalom megítélését. Az egyik ilyen, hogy nem tudni, előzetesen nem kontrollálták-e a kísérleti alanyok valamilyen recept nélkül kapható fájdalomcsillapítóval a fájdalmukat, továbbá azt sem, vajon befolyásolja-e a fájdalomról való beszámolót az, hogy kinek a jelenlétében kell azt megtenni, végül pedig az is nyitott kérdés, vajon tényleg nagyobb fájdalmat éreznek a nők vagy csak ők azok, akik könnyebben felvállalják, hogy fájdalmaik vannak.

Kapcsolódó cikkek:
Részletesen a fájdalomcsillapításról
Fájdalomcsillapítás: lehetséges és kötelező!
Fájdalomcsillapítás: fontos az orvosi konzultáció
Rák: miért kell, hogy fájjon?
Csillapítani a fájdalmat, leküzdeni a szorongást
Fájdalomcsillapítás: opioidokkal a fájdalmak ellen
Elégtelen fájdalomcsillapítás, túl sok szenvedés

Top