Lelki síkon legalább akkora kihívás szembesülni egy daganatos diagnózissal, majd fegyelmezetten végigcsinálni a kezeléseket, mint amekkora testi kihívás a betegség és a kezelések következményeinek elviselése – hangsúlyozza a rákbetegek pszichoszociális rehabilitációs programját kidolgozó Rohánszky Magda onkopszichológus. A rákbetegséggel való együttélés óriási terhet jelenthet egy beteg számára, akinek egyszerre kell újjászerveznie gondolatait saját magáról és a betegségről, meg kell tanulnia hatékonyan képviselni az érdekeit az orvos-beteg kapcsolatokban, s együtt kell működnie a betegségfolyamatban létrejövő érzelmi, egzisztenciális, kapcsolati és szerepváltozásokkal úgy, hogy az egészség visszaszerzésének esélyei a legjobbak legyenek. A helyzet sokszor kétségbeejtőnek tűnik, ám van kiút, s bár az új élethelyzet számtalan negatívummal jár, benne rejlik a pozitív változás lehetősége is.
Rohánszky Magda
– Villámcsapásként sújt le sokakra egy daganatos betegség diagnózisa, amikor egyik napról a másikra minden megváltozik körülöttük. Az addigi élet alapjai meginognak, s a mindennapokat a bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság, az életveszély érzete hatja át. A halálfélelem mellett megjelenik a függőségtől, a kiszolgáltatottságtól való félelem, a szorongást pedig fokozhatja a családtagokért való aggódás, aktív korban a munkából való esetleges kieséshez társuló anyagi ellehetetlenüléstől való rettegés. Az aggódás miatti szellemi kifáradás pedig tetézi a fizikai fáradtságot – villantja fel a sokak által átélt élethelyzetet Rohánszky Magda. A betegség során hosszabb-rövidebb ideig jellegzetes lelkiállapot lehet a pánik, az érzelmek kifejezésének nehézsége, a düh, a tanácstalanság, a reménytelenség, a tehetetlenség és a káosz érzete, a befelé fordulás vagy éppen annak ellenkezője, az átgondolatlan kapkodás. Ezekért nem szabad önmagunkat hibáztatni, a betegség miatti traumának ezek a jelenségek – személyiségtől és élethelyzettől függően gyengébben vagy erősebben – természetes velejárói.
Distressz: átmeneti vagy tartós?
Distressznek nevezik azt a jelenségcsoportot, amellyel a daganatos betegek lelkiállapota a leggyakrabban leírható. A distressz a negatív érzelmek széles skáláját foglalja magában a szomorúságtól, a félelemtől, a pánikon keresztül a depresszióig.
– A betegben és a hozzátartozókban egyaránt normális reakció, ha a rák megrázó diagnózisára distresszel reagálnak. A feszültség következményei ingerlékenységben, dühben, máskor energiátlanságban, a haszontalanság érzetében, a koncentrációképesség romlásában, hirtelen memóriazavarokban, döntésképtelenségben jelentkeznek. A fizikai tünetek hányingerben, álmatlanságban, fáradtságban, étvágytalanságban, a fájdalmak erősödésében ölthetnek formát. A distressz erőssége a betegséghez való alkalmazkodás során néhány héten belül csökkenhet, s szerencsés esetben a remény és a cselekvési vágy válik dominánssá. Amennyiben viszont a szorongás, a kilátástalanság érzete állandósul, s a remény erősödése helyett a beteg lehangolt, elkeseredett lesz, csökken az életereje, segítséget kell kérni – figyelmeztet Rohánszky Magda.
A szakember által idézett, több mint ezer daganatos beteg bevonásával készített felmérés számaiból kiderül: a kérdésekre a betegeknek majdnem a fele azt válaszolta, hogy sem szorongást, sem depressziót nem érez a betegség miatt, a betegek másik felének viszont a szorongás és a depresszió átmeneti vagy akár tartós jelenlétével is meg kell küzdenie. Fontos ezeknek a lelkiállapotoknak a felismerése és kezelése.
Mit tehetek én magam?
„Mit tehetek én?” Ez az egyik legfontosabb kérdés, amelynek elhangzása a kiindulópontja lehet a kétségbeesésből való kilábalásnak.
– A betegnek át kell gondolnia, hogy mire van testileg és lelkileg szüksége, milyen segítségre számíthat, mit szeretne saját maga, s ezt hogyan tudja elérni. A megküzdésben segít az, ha valakit nem kizárólag a környezete határoz meg, nem(csak) mások mondják meg mit tegyen vagy ne tegyen, hanem belső irányítottságú, s kompetensnek, cselekvőképesnek érzi magát. Nagyon sokat számít az élő orvos-beteg kapcsolat, a dinamikus együttműködés, valamint a megújulás vágya is – fogalmaz a pszichológus, majd arra is kitér, hogy mindezt milyen lépéseken keresztül lehet megvalósítani.
– A betegségről, a kezelésekről, a mellékhatásokról, a javuláshoz való saját hozzájárulási lehetőségekről megfelelő mennyiségű és minőségű információt kell beszerezni, amelyek segítségével a beteg nem egy ide-oda küldözgetett, sodródó páciensnek érzi magát, hanem tudatosan vág bele a daganatellenes kezelésekbe. Ugyanakkor tudatosítani kell önmagában azt is: a daganatos betegség, az onkológiai kezelések, a mindezzel együtt járó stressz következtében ebben az időszakban a mentális képességek alulműködhetnek.
Stresszes szituációkban nehezebb befogadni az információkat, átlátni és megérteni a történéseket, majd döntéseket hozni. Ennek tudatában fontos, hogy legyen kivel megbeszélni a hallottakat, olvasottakat és a teendőket.
A kommunikáció más tekintetben is döntő: rengeteg energiát felemészt, ha a családtagok között nem tiszta, nem egyenes és nem őszinte a párbeszéd a betegségről. Az elfojtás úgy a betegnek, mint a családtagoknak nagy érzelmi megterhelés. Felszabadító és szorongáscsökkentő hatása van annak, ha az érintettek mernek beszélni az érzéseikről, a félelmeikről, ha nincs tabutéma, s a pozitív és a negatív gondolataikat egyaránt kiadhatják magukból. Ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy a beteg jóban legyen önmagával, kiegyensúlyozottabbá válhasson – fogalmaz Rohánszky Magda.
– Ha valaki azon dilemmázik, hogy társaságba menjen vagy otthon maradjon, a társas kapcsolatok erősítését kell támogatni. Egészen másként látja az ember a nehézségeket, ha nem mindig a saját mókuskerekébe zárt gondolatait futtatja újra és újra, hanem kitekint a világba s egy másik perspektívából néz rá a történésekre. Egy másik lehetőség, mely az életminőséget emeli: tudatosan a jelenben élni, s a betegség mellett továbbra is megtartani a fontos, örömet szerző tevékenységek közül amennyit csak lehetséges, hogy az élet ne csak a betegségről szóljon – tanácsolja a pszichológus.
Nyisson új élményekre!
Pszichológiai segítséget kérni nem szégyen, hanem a gyógyulni akaró ember tudatos döntése, amely révén muníciót gyűjthet, hogy legyőzze szorongásait, s a saját igényeit a korábbiaknál jobban kielégítővé tehesse a mindennapjait. Nyitást jelenthet és sokat segíthet már egy betegklub felkeresése is, ahol a sorstársakkal tabuk nélkül lehet beszélni és tapasztalatot gyűjteni. Emellett érdemes felvenni a kapcsolatot a kórházban dolgozó pszichológussal is. Sokan felteszik a kérdést: mit tudna nekik mondani egy pszichológus? Viszont ne felejtsük: a rák kezelése egy komplex folyamat, amely révén nemcsak egy-egy szervet kell „megjavítani”, hanem az embert egységben kezelni, ennek pedig része a pszichológiai támaszadás is. Az onkológiákon vagy betegszervezeteknél dolgozó pszichológusok sok ezer daganatos betegnek segítettek már, ismernek szorongásoldó, álmatlanság elleni, konfliktuskezelő, az önérvényesítést segítő módszereket, amelyeket át tudnak adni, hogy élhetőbbé váljanak a mindennapok.
