Állami program a méhnyakrák megelőzésére

A méhnyakrák megelőzéséért indította el újabb népegészségügyi kampányát a napokban az egészségügyi államtitkárság. A programmal a rendszeres méhnyakrákszűrésen részt vevő nők számarányának növekedését, ezáltal a hazai megbetegedések számának csökkenését kívánják elérni.

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a kormány honlapjára feltett videointerjújában kiemelte: a méhnyakrák megelőzhető, e betegség következtében Magyarországon mégis évente 400 nő veszti életét, mert nem vett részt időben szűrésen – adta hírül az MTI.

Az államtitkár kitért arra, hogy a méhnyakrákot okozó vírus egyes törzsei ellen védőoltás is van. Ezt jelenleg az egészségbiztosító ugyan nem finanszírozza, de sok önkormányzat vállalja a rizikócsoportba tartozó nők beoltatásának költségeit – tette hozzá. Mint kifejtette, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnak (ÁNTSZ) az Új Széchenyi Terv forrásaiból megújult honlapja – amely a nemdohányzók védelmében indított kampányuknak már eddig is felületet biztosított – mostantól a rendszeres méhnyakszűrés és a védőoltás fontosságára is felhívja a figyelmet.

Az ÁNTSZ honlapján azt írta: Magyarországon a méhnyakrák a mellrák után a második leggyakoribb rosszindulatú daganatos betegség a 45 éven aluli nők körében.

Azokban az országokban, ahol a nők rendszeresen – háromévente – részt vesznek szűrővizsgálatokon, „a méhnyakrák-megbetegedés teljes visszaszorulásáról beszélnek” – idézi az ÁNTSZ-t a cikk. Magyarországon a méhnyakrák okozta halálozás gyakorisága mintegy háromszor magasabb az európai országok átlagánál – tették hozzá. Hangsúlyozták: a méhnyakrák nemcsak az idősebb nők betegsége, „nem ritka”, hogy húszas, harmincas éveikben járó nőknél diagnosztizálják a betegséget. Magyarországon évente mintegy 1000-1200 új méhnyakrákos megbetegedést regisztrálnak.

Az ÁNTSZ szerint a rendkívül rossz megbetegedési és halálozási adatok oka egyértelműen az, hogy szervezett szűrésen a 25-65 éves nők csupán 5-10 százaléka vesz részt, a nőgyógyász szakorvosok általi szűrési lehetőséget is csupán a nők 40 százaléka veszi igénybe. Márpedig azoknak a nőknek, akik nem vesznek részt szűrésen, akár háromszor nagyobb az esélyük, hogy kialakuljon náluk a betegség.

Emlékeztetnek arra, hogy a kutatások szerint a méhnyakrák kialakulásáért a human papillomavírus (HPV) rákkeltő típusai felelősek. Mint írták, HPV-vel a nők 80 százaléka megfertőződik élete során legalább egyszer. Ezzel kapcsolatban megjegyezték, hogy vannak „bizonyos tényezők”, amelyek fokozzák a HPV-fertőzés kockázatát. Ilyen például a szexuális élet 18 éves kor előtti megkezdése, a szexuális partnerek gyakori váltogatása, a dohányzás, más szexuális úton terjedő fertőző betegséggel való együttes fertőződés, illetve az orális fogamzásgátlók tartós használata.

Kapcsolódó cikkek:
Méhnyakrák
Méhtestrák
Az elhízás növeli a méhrák kockázatát
Méhnyakrák: miért olyan sok az áldozat!?
Vírusból méhnyakrák: oltás kinek, hol, mennyiért?
Méhnyakrák: hogyan pusztít a HPV?
Méhnyakrák: a vírusok és a stressz kapcsolata
Zoltán Erika: megfékezték a méhnyakrákot

Top